Simonék félrebeszélnek (86.) Ajtó, ablak nyitva van

Év végére hagytam nektek csemegének egy igen pozitív sztorit. Igaz, kotlottam rajta hónapokat, mint egy tyúkanyó a tojásokon. Úgy gondolom, nem csak kritizálni kell – mint pd. a Simonék félrebeszélnek sorozat 46. részében: Út a házhoz vezet -, hanem dícsérni is, ha van miért.

Történt egyszer (2019 őszén) a Kerek Erdőben, pontosabban Budafokon, egy négy lépcsőházas panel ház második emeleti lakásában lakott egy nőci, legalább is olyan nőciféle lehetett. Ennek a nőcifélének volt egy problémája az ezernyi probléma mellett. A ház már legalább ötven éve épült, és a nyílászárók – enyhén szólva is – már eléggé elhasználódtak, az idő vasfoga gondoskodott a leamortizálódásukról.

Igen, ez a nőciféle én lennék, aki is egy jó ismerősünk révén férjemmel kaptunk egy dunaújvárosi mesterember telefonszámát, aki egy kis gárdával dolgozik már évtizedek óta. Ők a nyílászárók cseréjére specializálódtak. Lacival közösen rágtuk egymás körmét, mert el nem tudtuk képzelni, mi lesz akkor, ha beszabadulnak hozzánk ezek a férfiak, és elkezdődik a haddel-had.

Na, jöttek is hatan – vagy talán heten? Mit ad Isten, térültek-fordultak, és úgy kikapták az ablakokat tokostól-vonostúl, hogy még csak egy elismerő vonításra sem volt időnk. Persze ez a munka nem pár óráig tartott, hiszen az erkélyajtóra és a bejárati ajtóra is sor került, tehát volt csihi-puhi.

Hogy ne legyünk útban, elmentünk tehát bevásárolni és betértünk kedvenc macskaköves utcánkba, a XXII. Baucsek utcába. Sajnos fotózásra nem a legalkalmasabb volt az idő, de nem baj. Sajnos, a videót is letöröltem azzal a jelszóval, hogy még megyek mostanában arra, és bepótolom…

Íme néhány fotó, amelyek magukért beszélnek – ez lenne a normális, ám valami oknál fogva csak egyet sikerült ide préselnem. Hümmm:

Lacival tehát elmentünk inkább otthonról, mert csak akadályoztuk volna a munka előrehaladását. Amíg a helyszínen tartózkodtunk, azonban azt tapasztaltuk, hogy tökéletesen szervezetten dolgoztak, nem álltak le diskurálni, káromkodni, cigarettázni. Nem mentek piáért sem a közeli, sem pedig távoli közértbe.

Délután pár órás távollét után fél öt körül megkaptuk a hírt, hogy mehetünk haza, mert elkészültek. Megdermedtünk a hírre:

• Ilyen hamar?

Haza mentünk, és megtudtuk, hogy a fürdőszobában levő mosdó kagylót is kicserélték ugyanolyanra, mint ami volt, mert „sikerült” nekik eltörniük, ám megvették ugyanazt a típust, sőt még fel is szerelték. A lépcsőházban, ami „gané”, szemét keletkezett utánuk, azt is szépen feltakarították, sőt, még a ház előtti szanaszét törmeléket is szépen eltüntették. Természetesen a lakásban is minden keletkezett koszt, törmeléket szépen eltakarítottak. És akkor még nem beszéltem arról, hogy az ablak keret körüli falat is milyen csodásan bepucolták!

A fenti mosdó kagylóhoz fűzött sztorim pedig ez: Simonék félrebeszélnek (14.) Fürdőszoba drámatagozat

Ezek után elgondolkodtam erősen: tényleg lehet így is dolgozni? Hogy a szakik nem csinálnak kárt, nem csinálnak felfordulást és a megrendelők is teljesen elégedettek lehetnek a precíz munka láttán?

U.i. Utólag engedélyt kértem a nagy főnöktől, Pavlicsek Bertalantól, hogy az elérhetőségüket hadd közöljem azzal, aki szeretne velük dolgoztatni. Íme: telefonszám: 30-936-1655 email: penteleablak@hotmail.com

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!