Ha pihentek vagytok, akkor megtudhatjátok, hogyan működik a dominó elv. Amennyiben még sem, akkor is megtudhatjátok.
Ma napos, száraz, hideg reggelre ébredtünk. Ja, igen, megyek Pestre barátnőimmel találkozni.
Előtte azonban van még időm a gyógyágyat igénybe venni, és kezelés után elmegyek futni Popival.
- Befűtsek? Itt, lent 16 fok van.
- Nem kell.
- Tegnap egész nap fűtöttem -, nyűgösködött Laci.
- Nem, nem kell. Ne fűtsél egyáltalán -, válaszoltam.
- És akkor fázzak egész nap?
Erre mit mondjak. Ennek az ürgének semmi sem jó. De ez már így megy több mint negyven éve. És tudjátok, mert mondtam valamelyik blogomban, tíz évembe tellett, hogy erre rájöjjek.
Befűtött azonban emberem, ám ez egy irtózatos problémával jár együtt. Olyan hihetetlen fojtó szag kezdett terjengeni a téliesített faházban, hogy arra írói szókészletem szegényesnek bizonyult. Én persze fekszem éppen az Ceragem gyógyágyon, és már a nyakcsigolyámnál jár a kezelő, amikor az orromat megcsapja a lentről felkúszó, facsaró bűz.
El kezdek „úri módon” üvölteni. A tűzoltóság csak azért nem fut össze, mert ők Ráckeve egészen más pontján állomásoznak. Felpattanok az ágyról, de előtte Tüncike meg lepattant – mivel érezte, hogy baj van -, az össze-gömbölyödéses helyzetéből a pihe-puha ágyamról. Nyávogva, fehér zászlót lobogtatva rohant le a földszintre.
Én mint a fúria, az összes káromkodási tudományomat összeszedve kiabálok, kinyitom tökig az ablakomat, és onnan üvöltök bele a harmatos reggelbe. A maradék ráckevei, aki még hétköznap is itt szenved a környezetemben – akit még ágyban talál a Simonéknál felbukkanó kétségbeesett jajongás -, ijedten húzza össze kissé kopottas háló kabátját magán, és háló sityakját lehúzza egészen az orráig.
- Nem tudtad megvárni, míg elmegyek a kutyával futni? -, és már kint is vagyok a házból, mely a fulladási halállal egyenlő.
Párom lapul, és védekezik. Hiába.
Irtóra leamortizálódok mindig, ha a szaglásommal kapcsolatban ér támadás, de végül összeszedtem magamat, és elmentem futni Popival. Ám pechemre Dömét is megláttam – Balázsék, két szomszéddal arrébb lakó kutyáját -, ahogy lelkesen csóválja kis farkincáját a kapujuknál. Persze végül nem volt szívem otthon hagyni.
Ám amikor a 150. szám körül lakó, kis vakarék, törpe tacsi lányhoz értünk, Döme lekapcsolódott. Ha én fiú kutya lennék, én is a lábainál hevernék eme fantasztikus négylábú teremtménynek. „Mindegy” -, gondoltam magamban. Én futok tovább. Ám végül csak visszafordultam. „És ha egy kocsi elüti?”
Tehát már megtorpedózta ez a kis görbe lábú a reggeli futás adagomat. Döme pedig a gátról lefutott, a kis, ébenfekete tacsi pedig előtte boldogan loholt a kerítésig. Majd Döme futott fel a gátra, és a fekete szépség kergette fel a gátra Dömét. És ez így ment boldog révületben. Ám az időhiány egyre jobban rám tört.
Nagy nehezen összeszedem Dömét, és már majdnem házunk közelébe jutottunk, amikor felbukkant Ernő a Buksi kutyájával. Újabb akadály, mert Döme úgy gondolta, örülni kell az ismerősnek. Felkapom kissé idegesen és tovább állunk. Ekkor – mint a számítógépes játékoknál újabb akadály gördül elém. A vetés szélében meglátom Marcit, a zoknis macskát. Aki szintén alkalom lett volna, hogy ne menjünk haza, mert azt meg kell kergetni.
Én viszont Dömét már csak akkor engedtem el, amikor a kertkapun begurítottam végre.
A forgalomról nem beszélek, viszont a Pepper robot és társai… című blogomból megtudhatjátok, hol beszélgettem Jutkával és Erikával.
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
