Simonék félrebeszélnek (73.) Milyen szokatlan csend van – hová tünt el Csöpi?

Az ember nem szívesen vallja be másoknak, sőt magának sem, hogy hibát követett el. Nagy hibát.

Köztudottan lezser „fickó” vagyok, egyik fő elemem a szabadság. Kutyáimat is ezen felfogás szerint tartottam és tartom. A jelen idő Popira, a szőrmók kutyámra vonatkozik.

Szóval szarvas hibát követtem el, amikor nem vettem valamit figyelembe…

Barátnőmmel, Terikével – szokásunkhoz híven – délután macskákat megyünk etetni, mely lelőhely kb. három percnyire van tőlünk.

Maga, ez a territórium nem ismeretlen kutyáink számára, hiszen már hosszú évek óta közlekedünk itt keresztül-kasul. Soha nincsenek megkötve. Bandukolnak mellettünk, és ha valaki idegen jön, akkor farokcsóválással üdvözlik őket.

Bal oldali a Csöpi, aki már egy kissé megöregedett, a szeme sem volt a legjobb és a hallásával is probléma volt:

Mivel macsketetésről volt szó, tehát kutyáimat nem engedtük be a kertbe, hogy ne kavarjanak be. Nem először jártunk el így. Ilyenkor fogják magukat a kutyák, és haza mennek, Laci pedig beengedi őket. Nincs ebben semmi különleges.

Ám ezen a szombaton – 2018.12.08. – új értelmezést nyert: mit lehet tenni és mit nem. Kb. fél órával rá, hogy kutyáimnak búcsút mondtam, beugrottam, és ellenőriztem, hogy tényleg haza mentek-e a kutyák. Popit láttam az üveg ablakon keresztül. „Szóval minden rendben van” -, gondoltam, és már rohantam is át a gáton, hogy Terikével megigyam a szokásos koffeinmentes kávénkat.

Mikor hazamentem, akkor döbbentem rá, hogy bár Popi loncsos pofáját láttam az üveg ajtón keresztül, de ez nem jelentette, hogy Csöpi is bent volt vele, a házban.

Tehát „lóra kaptam”, és körbe néztem házam táján, hol marad már Csöpi, a közel 19 éves kutyánk.

Nem találtam. Ekkor még nem  aggódtunk, hiszen máskor is volt, hogy egy kicsit elkolbászolnak a házi kedvenceink. (Ide szúrom be Csöpivel kapcsolatos blogom linkjét: Az utolsó mohikán és Csöpi, a 17 éves kutya.)

Nem akarom hosszú lére ereszteni a történetet, de már 3. napja nincs meg Csöpi. A környék összes utcáját közel s távol bejártuk gyalogosan, biciklivel, autóval, és senki semmit nem látott.

Ismerőseim és magam által különböző teóriák születtek, miképpen tűnhetett el Csöpi. Ezek között szerepelt – már kínomban ezt tartom a legreálisabbnak – pld. hogy ufók szálltak le, és rabolták el a kutyánkat.

Egy biztos: főleg a reggeli órák kíméletlenek, amikor felébredek, és rájövök, hogy Csöpi tényleg nincs sehol. Első lépés az ablakhoz vezet, ellenőrizzem, hátha ott fekszik a kapu előtt, és az egész csak egy rossz álom…

Ilyen tájban, amikor ezt a blogot írom – du. 2 óra – már Csöpi javában nyüszögni szokott, hisztizni, hogy vigyük ki és adjunk neki enni. Férjem megállapította:

• Milyen szokatlan csend van!

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!