Simonék félrebeszélnek (45.) Kész vagy mindennel?

• Mit csinálsz?
• Nem mindegy? – fakadok ki az emeleten, miközben azon töröm a fejem, hogy még mi minden feladatom van a blogommal kapcsolatban. És még azon túl is sokkal több, mint amiket felmértem. Hatvankét éves elmúltam, már hadd tudjam, mit csinálok és miért csinálok. Elég, ha én tudom.

Közben hallom Laci csitt-csattolását az edényekkel, ahogy teszi azokat vissza a helyére.

• Mert igazi papucs vagyok!
• És nem elég, hogy az vagy, még az agyadat sem használod gondolkodásra. – Akkor szoktam pikírt lenni, ha agytekervényes menetemben valaki akadályoz vagy vissza akar tartani, azaz „normális” mederbe akar terelni. (Pld. ebédidőben akar ebédelni. Velem.) Ekkor jobb, ha élő-holt ember utamba nem kerül. Ismeritek a lavina természetrajzát? Igen, én is erdőnyi fákat képes vagyok leborotválni mérgemben. Valószínűleg jó lennék fakitermelőnek az erdészetnél.

14:41

  .   Kész vagy mindennel?  Nagyon ráérsz! – Hallom Laci hangját lentről.

Igen, amikor pakolok össze az útra, akkor érzem igazán az idő rohanását teljes szívemből. Szorongat egy érzés – amit persze nem hagyom elhatalmasodni magamon -, hogy hátha valami fontosat hagyok itthon, mint amikor pár héttel ezelőtt jöttem Londonból haza felé. Fiam kérdezi:

• Mindent összepakoltál? Repülőgéphez, buszhoz jegyek?
• Persze, mindent bepakoltam -, igazam teljes tudatában.                
• Az idő szorításában:

Kiviharzunk a cucokkal a buszmegállóba, egyszer csak egy rossz, kesernyés ízű fuvallat kapott el, és benyúltam a táskám zsebébe, ahol lapulnia kellett volna a buszjegynek. Nem, nem volt ott. El kezdtem az összes cuccomat lázasan nyitogatni, csukogatni, de tudtam, hiába…

Fiam nem bírja a gyűrődést, ezt apjától örökölte. Rögtön pánikba esik, minek következtében nem probléma-megoldó, hanem bajkeverő minőségben kezd létezni.

Pontosan érkezett a nagy, fehér busz, a repülőtéri járat. A sofőr látja, hogy valami nem stimmel.

• Sajnos otthon hagytam a jegyem. Mikor jön a következő? -, kérdezem a férfit, mert Dani már húzta a csíkot hazafelé.

Szerencsémre 20 perc múlva jött valóban a következő busz, és felesleges volt idegeskedni. Igaz, nyugodt voltam, mint az ablakban felejtett joghurt.

A fenti kis közbevetőleges sztorival csak érzékeltetem: az élet nem habos sütemény.

Ezen, kis vargabetű után visszatérve a szerdai naphoz: van négy normál téli kabátom, az egyik itt prémes, a másik ott. Fél bundák – amik gyönyörűek, de nem praktikusak. Dzsekik.

Na, és melyikben megyek? Ha a sötét kék, gyönyörű szörkapucnisat veszem, annak a szövete nem elég sűrű, bár maga, a kabát könnyű. Ez is egy szempont! Viszont az előrejelzés szerint most inkább 0 fok körül fog a higany járni, én meg útálok fagyoskodni. A másik könnyű is, meleg is, de már hihetetlenül unom. Az összes uti gyűrődésnek jól megfelel, de már herótom van tőle. A harmadik ugyan jól néz ki, de befúj alul a szél, és úgy nézek ki benne, mint egy mackó.

Végül is egy újszerű kabátnál maradtam (rövid perzsa). Majd Londonban kiderül, hogy jól választottam-e.

(Mivel ezt a blogot már legalább egy héttel ezelőtt megírtam, így referálhatok nektek: igen, nagyon jó választás volt.)

15:10

Már félig be vagyok csomagolva. Ez nagy szó. Végig zongoráztam magamban, mi van akkor, ha bulizni megyek Évával, mi van akkor ha revü-szerű színházba megyek. Még azt is mérlegeltem, mi van, ha…

Láthatjátok, tőlem szokatlan módon körültekintően akarok becsomagolni. Meg akarom találni az egyensúlyt, ami persze teljesen lehetetlen!

Laci tudja, hogy nem szabad ilyen mondatokat kieresztenie a két fogsora között:

• Iparkodj, mert elkésel!

Ez tényleg hülye mondat, olyan, mint amikor a lompos, megláncolt kutyát meg akarják simogatni, és az pedig jó az illető bokájába harap cserében.

15:30

Hallom Varga Laci öblös hangját a szomszédból, még a hangszigetelő ablakokon is keresztül:

• Mara van még? Mert átjöhetne, készítek egy jó kis kávét neki. – Tudja, hogy vevő vagyok az olasz kávéjára.

Igen, még nem vagyok bepakolva, ez igaz, de ez a fél óra ide vagy oda…

És csodák csodája, fél hatra még is csak elkészültem, és ami ennél is nagyobb csoda, semmi érdemleges botrány nem történt út közben sem. Ez lehet, hogy uti társam, Éva hatására történt vagy a Golf áramlat miatt?

Nem ilyen könnyed felszerelésben indultam neki Londonnak:

A repülőgép ablakából láttam a teleholdat!

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!