Simonék félrebeszélnek (32.) Nem mindig a méret számít!

Kriszta világgá megy!

Jó, ha az ember nincs unatkozásra ítélve. Igazság szerint én néha már túlságosan is fullra vagyok járatva. Pláne, hogy Dani és kedves kis menyem is egy hétig boldogít bennünket.

Tegnapelőtt, szombat délelőtt a piacon nézelődtünk és a kis-Duna partján élveztük egymás társaságát. Ekkor még kéz a kézben mentek egymás mellett.

Szombat este lévén elmentünk táncolni a Sakáltanyába, Makádra. Ezzel nem is volt semmi baj. A zene csapnivaló volt, de nem mondhattuk még sem, hogy mozgásszegénység volt ránk jellemző. 

Hajnal hasadtával már mi is pihe ágyunkban pihenhettünk.

A reggeli órákban próbáltam valami ennivalót összeállítani drága párommal, mikor érzékeltük, hogy egyre hevesebb szóváltás alakul ki Dani és Kriszta között.

Kriszta:
– Mert te mindig csak az internetes kaszinóval játszol, engem meg hanyagolsz.
– De hát nem is csinálom olyan gyakran. Csak tesztelem, semmi egyéb.
– Igen? -, kérdezi Kriszta, és látom, hogy az a gyönyörű, sötétbarna szemei kerekednek a sértettségtől:
– Nem törődsz velem, mert vagy kaszinóval foglalkozol vagy a Facebook-on szédíted a csajokat. Bezzeg velem csak egy hónapban egyszer fekszel le. Az én szüleim, amikor még együtt voltak, naponta kétszer éltek nemi életet.
– Na, ez szemen szedett hazugság -, vágott vissza Dániel.
– Mert amikor haza jöttünk a táncból, akkor is rögtön a számítógépet nyitottad ki, velem nem is foglalkoztál -, támadt a tüzes ifi asszony.
– Bezzeg nekem sokkal kisebb farkam van -, szólt közbe Laci. Persze ezzel nem segített semmit sem a helyzeten.
– Igen, de azt viszont jól használod. Látod, hogy mit ér, ha valakit nagy farokkal áldott meg az Isten, de nem használja? -, próbálom az egyensúlyt valahogyan kitapogatni, mint a haldokló pulzusát.

Szóval Kriszta ki volt bukva, és magára kapta a piros kabátját, s

Agyő, drága kismalac!

Csak a kis, fonott kosárka hiányzott a karjáról!
Már fél óra eltelt, és úgy volt, hogy templomba megy Dani, Kriszta és Laci. Ekkor lett volna, hogy egy kicsit fellélegzem vasárnap délelőtt 10 órakor. Tudtam? Persze, hogy nem.

Kriszta körözés alatt. Meg kell találni, mert csípem a humorát. Aki sótlan, az valóban mehet világgá!

Gyanúsan nem jött vissza a duli-fuli sétából a drága, ifjú filippinó feleség, hát Danival utána eredtünk. Laci pedig elment templomba.

Dani úgy gondolta, hogy azt az útvonalat választja, ahol már a napokban jártak a párjával. Ha valaki világgá akar menni, akkor nagyon világgá tud menni, mert ki tudja, hogy merre megy?

Először a szántóföldek tőszomszédságában ügettünk némán, lehajtott fejjel, elszántan egymás mellett.

A kis erdőből baglyok kandikáltak ki kíváncsian:

Az erdő símán befogadott bennünket, de Krisztának sehol nyoma:

 a folytatás következik…

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!