Megkerült, ami el sem veszett?

                               

                                Miklós, köszönöm!

 

Kedd, kora délután ücsörgök barátnőmmel a hatalmas taraszukon egy kényelmes karosszékben. Élvezzük egymás társaságát. Előttünk Nagytétény panorámája kelleti magát. Épp egy tejszínhabbal púpozott kávéval vívtam csatámat, amikor csöngött a telefonom.

telefon lóg

Egy csicseri hangú, fiatal nő kérdezte paramétereimet. Már éppen szűkültek a pupilláim a robbanni készülő méregtől, amikor megütötte a fülemet, hogy a XXII. kerületi Rendőrkapitányságról beszél.

“Hoppá! Hoppá! Már megint mit követhettem el?” Cikázott agyamon át a vészjelzés. Én meg sürgősen rövidre akartam zárni kommunikációnkat, mivel azt hittem, hogy telefonon keresztül megint el akarnak nekem adni valami bóvlit vagy szolgáltatást.

A beszélgetés tárgya: enyém-e az a pénztárca, amit bevittek a rendőrkapitányságra aznap délelőtt. Nagyra kerekítettem a szemem, ugyanis még azt sem tudtam, hogy elveszett.

Végig futtattam magamban a reggelt: igen, vettem benzint, aztán egy háztartási boltban hagytam pár ezer forintot.

– Ja, igen, a zöldségesnél is vásároltam -, méláztam egy sort. – Akkor még megvolt a pénztárcám. Csak utána veszíthettem el valahol, a parkolóban! -, mondtam a csicserinek.

Akárhogyan erőltettem azonban agyam, nem tudtam elképzelni azt a szituációt, amikor a pénztárcának “búcsút intettem”. Ráadásul a személyimet és a lakcím kártyámat már hetek óta nem találtam. És pont előtte való este bukkantam rájuk egy táskám zsebében.

Ezért rossz, hogy több táskám van forgalomban. Nem praktikusabb lenne, ha egy valamit nyúznék? Megfontolandó. Mindegy. Tehát a végre megkerült személyimnek is lőttek volna, ha az a férfi nem annyira rendes.

Amikor még nem bontakozott ki előttem a történet, ismerve magamat, hogy mi mindenre vagyok képes, automatikusan magamra vállaltam, hogy elveszítettem a pénztárcámat.
– Volt benne pénz? -, tudakolta a rend őre.
– Nem, ha jól emlékszem.

Mákom  volt, mert egy Miklós nevezetű férfi járt épp a helyszínen, és vette a fáradtságot, hogy a rendőrségre beadja a fontos iratokkal kitömött pénztárcámat. A mai világban ez szinte hihetetlen.

Amikor másnap reggel bementem és az ügyeletes tisztnek ecseteltem, mi járatban vagyok náluk, egy hölgy hangos csodálkozását fejezte ki. Ő szintén hitetlenkedett, hogy létezik még ilyen ürge egyáltalán. Sőt, ahogy visszaemlékezem, az ügyeletes rendőr sem hitte el nekem első szóra, hogy igazat mondtam. Azt hitte, hogy narkós vagyok, és kitaláltam az egészet.

Mindenesetre minden jó, ha vége jó, a rendőrségtől egyenesen egy közelben levő cukiban kötöttem ki, és habos kávéval ünnepeltem meg a nagy sztorimat.

Természetesen megköszöntem jótevőmnek telefonon keresztül a szivességét, és most a neten is csak annyit tudok mondani:

                                    Miklós, köszönöm!

 

vörösfátyollal2

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, itt megteheted!

Várlak szeretettel!

If you want to read another blogs,

you can do it!

Share this post and help spread the love!

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük