Tömeg méretű vakítás avagy a buja erotika

Sokat gondolkodtam, forgattam a témát magamban. És valahogy nem tudok a végére jutni, igaz, nem tudom, hol van az eleje ténylegesen.
Azt még csak tudom, hogy miért akar a Facebook-on saját oldalt valaki. Mert szeretne valakikhez tartozni, szeretne barátokra lelni, hasonszőrüekkel „kezet rázni”. Gondolom ezért. De milyen hasonszőrűre vágyik a lelke? Milyenre? Olyanra, mint ő? Aki hazudik, amikor felkel, és belenéz a tükörbe?

Belehazudik a saját képébe? Erre vágyik? Ezer számra vannak olyan oldalak, ahol megnézve a feltett képeket, „kiollózott” fotókról, illusztrációkról szólnak. A téma mindenütt a felhőtlen boldogság! Szép, izmos férfiak, szép idomokkal páváskodó hölgyek. Üres tekintetek. Ez lenne a boldogság?

Tényleg ez dobja fel napját, hogy kapcsolatokat gyűjt, csak úgy habzsolva befelé az új „ismerősök” neveit, de ők is hazudnak, mint a vízfolyás? De mi abban a pláne? Ennél már jobb, ha fűrészport reggelizek, mert akkor legalább tudom, hogy mit eszem.

Miért jó, ha hülyítek másokat? És emberek százai, ezre belemennek a játékba. Tegyük fel, az oldalamon egy bomba nőt képviselek, tényleg szexi nőcit telt keblekkel, feszes, kerek fenékkel, hosszú, formás lábakkal, csábos mosollyal, minden, ami kell. Én ezt képviselem. Közben egy ráncos, fogatlan, trottyos vénasszony vagyok. Még akkor is, ha ünnepibe vágom magam, még akkor is lehangolok minden férfit, aki keresné bennem a nőt.

Ám a Facebook-on egy bombázó vagyok. Ennek megfelelően – mivel tudom, hogy a férfiakat simán be lehet vinni a nyálcsorgató erdőbe – szexi bigékkel tűzdelem teli az oldalt. A férifak, mint az éjszakai rovarok, zöngenek a csupasz százas égő körül. Hagyják, hogy megetessék őket. Bár ők is tudják, hogy ez szemfényvesztés. Tudják ott, legbelül, hogy ez egy szemenszedett hazugság, mégis belemennek.

Mi ebben a pláne? Engem irtóra fárasztana, ha mást kéne adni, mint ami ténylegesen vagyok. Nem vagyok szexi nő, a didkóim sem kerekek, a fenekem sem alabástrom, de úgy gondolom, így jó, ahogy vagyok. És nem kell fárasztanom magamat azzal, hogy azt játsszam, ami nem is vagyok.

Lehet, hogy arra a pár órára, amíg az önáltató fent van a net-en, boldog, és neki ez az álboldogság elég?
Akkor legyek boldogtalan. Nekem az ál-boldogságból nem kell egy szemernyi sem.
Szeretem a ronda embereket – vagy megközelítően nem szép embereket. Ha vállalják magukat, ahogy a jó Isten megalkotta őket, akkor széppé válnak a szememben, mert megengedik, hogy megértsem őket. Nem álcázzák magukat, nem mutatnak szebbet, mint amik valójában. Szerethetőkké válnak hiáikkal együtt. Szeretem, ha valaki tele van hibával – biztos azért van, mert én szintén tele vagyok hibával. Viszont azok az én hibáim és nem az övéké. Hát nem nagyszerű?

Még mielőtt rám sütnétek a prüdentéria bélyegét, ácsi! Ne tovább! Szeretek olyan oldalakra járni, ahol a szép testeket ünnepeljük, ahol a hajlatok sokat sejtetnek, ahol a szemek csábosan kacsintanak bele a képembe, ahol a karok oda is nyúlnak, ahová egyébként „nem lehet”, és megteszik azt, amit én nem tehetek. Ezek az oldalak tényleg a fantázia oldalai, erre vannak kitalálva. Kimondják azt, hogy „szeretlek” – mindezt „helyettem”. Helyettem teszik meg, de mégis ott a szöveg: „Hiányzol”, „várlak”, „nélküled nem élet az élet”.

Szeretek olyan oldalakra járni, ahol a fotókon, erotikus pózokban csodás paripa nők és tüzes patákkal harciasan kapáló paripa férfiak pillantanak vissza, éhes pillantásomat elkapva. Szájuk sarkában észre veszem a buja egyetértést. Ilyen az emberi természet, hiszen a fantázia dolgozik akkor is, ha Te nem akarod. Nem tudsz felmenni egy ilyen oldalra, hogy darab-darab, mint amikor azt latolgatod, csíkos vagy kockás anyagot vegyek a törölgető ruhához?

(Higgyétek el, nagy gondban vagyok, nem győzöm láttatni eléggé. A probléma: milyen fotókat tegyek ki, mert amiket szívesen felhasználnék, egyrészt eltüntek szőrén, szálán. Másrészt, amik megmaradtak, azokat sem tehetem ki, csak kis dedósoknak valót… Sorry!)

Ha újra születnék, és megválaszthatnám, hogy mi legyek új alakomban, férfinak születnék. Szép nőkkel venném körül magamat. Ráadásul még helyén kell lennie a szívüknek és az eszüknek. És ott is tudnám magam körül tartani őket, mert tudom, hogy a szép – és ronda nőknél ugyanez a helyzet – nőnek nem kell egyéb, minthogy dédelgessem. Dédelgessem a testét és a lekét. Nem kell állandóan! Mert akkor átesnék a ló tulsó oldalára.

Nem dédelgethetem egyhuzamban a másikat, mert én én vagyok. Ezer gondolattal, tehát az életnek vannak más síkjai, ekkor születnek a felismerések, az életbölcsességek. (Amikor keresztezik egymást. ) Ilyenkor bölcs bagoly ül a vállunkra. Fél szemét lehunyja, de a másik felével áthatóan figyel ránk.

Tudjátok, már többször meg voltam ténylegesen fenyítve, hogy „szemérmetlen” fotókat vagy videót tettem fel (micsoda hibbantság!), ezért a legnagyobb sajnálatomra nem teszem fel azokat az izgalmas fotókat, amelyek nem feltétlenül szexre való felhívást jelentenének, inkább Isten alkotásának csodálata van bennük.

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, itt megteheted!

Várlak szeretettel!