(Muszáj előljáróban arról írnom, hogy amióta elkezdtem blogolni, azóta rengeteg nehézség állt belém. A számítógépemet több ízben érte utol a fagy- és tűzhalál, a vírus lepusztított róla mindent. Ráadásul még a Youtube akciója is szívemhez közeli, melynek következtében közel 250 videótól szabadított meg. Többek között Jóskával készített videóimtól. Újból már nem tudnám elkészíteni, akárhogyan is akarnám… Amikor nagy nehezen, komoly kutató munkát bevetve sikerült rábukkani egy-két fotóra, amin ő is rajta van, könnybe lábadt megint a szemem a meghatódottságtól. Valójában sosem tudjuk értékelni azt, aki él és mindig elérhető. Személye csak halálával válik értékessé számunkra!)

Visszovonhatatlan

Sajnos az emberek rosszul vannak beállítva. Mindig akkor kezdik oltárira becsülni a másikat, ha az elköltözött a másvilágra.
Hirtelen megváltozik a világképük. A VISSZAVONHATATLAN nagy úr!
Most már nem lehet húzni a másikat, nem lehet oda pörkölni az orra alá, hülyét csinálni belőle. Na, nem súlyosan, csak egy kicsit.

Ilu mamával – a drága jó néhai anyósommal balról és Gizussal a feleségével meg persze velem is szerettünk négyesben kártyázni:

Rozoga Jóska nem várt meg engem meg, hogy haza jöjjek Magyarországra. Inkább meghalt, csak ne lássuk még egymást ebben az életben. Persze ez igy messze nem igaz, mert szegény, emlegetett engem. Már amikor még magánál volt.
Hogy mibe halt bele? (Nem is tudom, hány éves volt pontosan. Nyolcvan évet szerintem már megélte. Utólag megtudtam: 82 éves volt.) Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy mibe. Az életbe halt bele. Az utóbbi fél évben azon csodálkoztam, hogy még életben van, mert a becenevéhez illően egyre csak rozogább és rozogább volt.

Folytonos ragaszkodása felért egy kutya hűségével, pedig az nagy szó – higgyétek el! Ő volt az a személy ismerőseim közül, aki minden hirtelen elkövetett felindulásomat, ami ellene szólt, túlélt.

Minden – jogos vagy nem jogos – kirohanásomat követően elmentem hozzájuk pár szomszéddal arrébb. (A helyszín Ráckeve by the way.) És megkövettem, ő félmosollyal vette bocsánatkérésemet. Én adtam neki egy nagy cuppanósat. És minden rendben volt.

Hát, most már nincs, aki miatt bezárjuk délután a kaput, ha Lacival egy kicsit lazítani akarunk. Nem lesz, akit szó szerint szinte befújt a szél rozoga lábain, nincs az, aki kora reggel becsörtessen, hogy megkérdezze, mikor megy templomba Laci. Nincs, akit egy kis kupica pálinkával és egy baráti hátba veregetéssel boldoggá lehetett tenni.
Nem akarom nagyon ragozni, és fényezni magam, de piszkosul hiányzik, hogy elment.

Olvassátok el idén, húsvét táján írt blogomat, amiben rozoga Jóskát megénekeltem.

Na és ez is róla szól, sajnos már nem „zaklat fel” soha többé!

1560 körüli lájkot kapott egy éjszakat alatt az a videó, amiben levettem, amikor eljött hozzám locsolkodni. Pár napra rá ez megkétszeröződött. Aztán jött a nagy okos Youtube…