Az őszinte mosolyú

A napokban utaztam a metrón (London), és egy kicsit relaxáltam. Pár megállónyit behunytam a szemem. Talán még el is aludhattam.

Amikor felnyitottam azokat a vallató, mocsári teknős színű szemeimet (csak az angol metrókra kevertem ezt a színt), a velem szemben ülő férfi rám nevetett. Annyira barátian, bensőségesen, hogy én még ilyet sosem tapasztaltam. Mintha együtt lettünk volna egy csodás éjen át, és most megköszönné.

Feszültség oldására: a metróban nem sokat izgatják magukat az angolok, hogy egy kutya szabadon van, szájkosár nélkül. Bezzeg otthon! Egy házi nyúlra is szájkosarat kell adni:

A férfiaknak nincs őszinte mosolyuk vagy legalább is irtó ritkán. Inkább fensőbbséges mosolyt eresztenek meg női társaságban. Leereszkedő, vállveregető (Na, te kis hülye, mi van? Esetleg ilyen: Örülj, hogy megtürlek az árnyékomban!) módozatban nevetnek, vagy inkább föntről lefelé gurguláznak, de elismerően, a hódolat, a teljes odaadás jeleként nem nevetnek. Ez teljesen kizárt dolog.

Ezt az ismeretlen férfit péntek éjszakáról szombat hajnal hasadtával vettem le. Szegényt elnyomta a buzgóság a metrón:

Pont úgy csinált az őszinte mosolyú, mint Csöpi kutyám, amikor valamelyik délután egy picit elbóbiskoltam az ágyamon. Csöpi szőrös pofázmányát egészen közel tolta hozzám, és úgy figyelt, mikor moccanok. Ugyanis a délutáni séta és kajáltatás még hátra volt.

Lapozható viszony

Annyira zavarba jöttem, hogy felment az adrenalin szintem. Valószínűleg attól, hogy ha valaki alszik, meztelen lesz az arca, minden manírt és álarcot levesz magáról. Tehát olyan lesz, mint egy lapozható mesekönyv.

Én azonban nem akartam lapozható mesekönyv lenni, mert nem voltam ezzel az ismeretlen férfival ilyen lapozható viszonyban. És az ürgének nem volt hátra sétáltatás és etetés sem.

El nem tudom képzelni, mi lehetett rajtam annyira érdekes. Ám ettől kezdve – még hátra volt legalább öt megálló – nem győztem komoly maradni. Nem sikerült! Akárhogyan próbáltam játszani a nagyságos asszonyt, nem ment. Mire leszálltam, már röhögtem hangosan…

Arra viszont nagyon vigyáztam, hogy amikor elérkeztem az én megállómhoz, csak az utolsó percben álltam fel, amikor már majdnem becsukták az ajtókat!