Sikertelenség halmazat

A számítás azonban nem jött be. Márk megint vereségként élte meg, hogy visszautasítottam.

Ezek után elhatározta, hogy távol tartja magát tőlem, aki neki annyi keserűséget okozott már.

Jöttek a hosszú böjtnapok, ám még nehezítették a nikotin-elvonási tünetek is. Ezt azonban mégis szívesen vállaltam, hiszen – úgy gondoltam – jön az édes beteljesülés órája.

A két hónap alatt senki sem mozdult. Sem ő, sem én. Ugye, milyen természetes ez? Egy biztos: én ettem a kefét rendesen.

Márciusban elszántam magam, aktivizálódtam. Elmentem a XII. kerületbe, és természetesen még hideg volt, fújt a szél, sötét volt, undormány volt az egész.

Egy telefonfülkéből hívtam fel, mert lemerült a mobilom:

– Kérlek, találkozzunk most. Itt vagyok a közeletekben.

– Nem lehet.

– De mégis valahogyan próbáld meg. Kérlek szépen! Befúj a puncimba a szél. Össze-vissza fázom magam. – A kétségbeesés teljesen hatalmába kerített. Nemcsak a végtagjaim, de a szívem is megfagyott.

Ugye tudjátok már, mi lett a vége? Persze, hogy Márk nem állt kötélnek. Haza kullogtam, mint akit leforráztak.

Áprilisban, névnapján felhívtam, de akkor sem jártam sikerrel, ám májusban elkapott a harctéri idegesség, hadat üzentem telefonon:

– Jövő héten csütörtökön délután hat órakor ott leszek, ahol először találkoztunk. Most ne válaszolj, de kérlek, legyél ott.

Eljött a csütörtök. Ahogy közeledtem a tett helyszínéhez, szorultak bennem a zsigerek, gyomrom szűkült, én meg szűköltem, mint egy rühes kutya. Figyeltem feszülten az autókat, az ablakokat, hátha ott kémlel Márk valamelyik ablak mögül, persze nem láttam senki gyanús alakot.

Bent, a félhomályban helyet foglaltam, és almalevet kértem rezzenéstelen arccal.

– Hol vagy? Nem tudsz jönni? – Hívtam pár perc múlva a mobilomon.

– Nem.

– De mégis, próbáld meg – kérleltem. – Ezért jöttem ilyen messze, hogy azt mond, nem tudsz ide jönni? – A tehetetlenségtől tajtékozva letettem a mobilt, úgy éreztem, mázsás köveket cipelek karjaimra akasztva, nyakamon lelógatva.

Összecsuklottam, mint a colstok. – „Hiába minden, ilyen szenyó az ürge, nem jön ide. Lehetett volna azért benne annyi kurázsi, hogy ide tolja a képét.”

Kortyoltam egyet az italomból, nyeltem egyet, levegőt vettem, megint felcsörgettem a férfit:

– Ha nem jössz ide…

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el!

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!