Most tényleg jobb lenne, ha meg sem moccannék. Akkor tudnék nagy-nagy hasznot hajtani. Reggel felébredek ágyamban. Még azt megengedhetem magamnak, hogy kinyújtsam mind a két lábamat, hasamról megforduljak a hátamra. Oké, ennyi még kijár. De aztán egy hangyányit sem többet.

Nem kelnék fel, nem mennék fogat mosni, nem kezdenék szambázni a lakásban, mint egy megkergült szúnyog. Nem önteném mellé a teát, nem tennék a kávémba sót – cukor helyett. Milyen jó is lenne.

S különösen mostanában valahogy annyira nem normál történések jellemeznek. Pár nappal ezelőtt poroszkáltam hazafelé a csotrogány kocsimmal. Egy keskeny úton jött velem szemben egy nagyon magabiztos autó. Persze én sem most jöttem le a falvédőről. Na igen, két kicsi kecske baktat a hegyre… Édes, drága Psota Irén minket énekelt meeeg!

Na és mivel én belső részen mentem, tehát adva volt a szűk keret, talán nekem kellett volna több eszemnek lenni. De hát a tavasz… Milyen jó, hogy valamire foghatom. Szóval elvittem az útmentén parkoló kocsinak a tükrét meg az enyémet.

Ez volt négy nappal ezelőtt. Ma, április 15-én megint azon az átkozott környéken poroszkálok hazafelé az egyre leamortizáltabb gépjárműmmel, és az anyós ülésről – ahogy kanyarodtam – leestek a dolgaim.

Én utánuk nyúlok. Persze most bezzeg a precizitás esett belém! És miközben ezzel foglalatoskodtam, gyönyörűen, ahogy annak lenni kell, beletaknyoltam – pont azon a szent helyen – egy ott parkoló kocsiba. Úgy, telibe! Az üvegem elől berepedt, a kocsim elől legalább annyira nyomott lett, mint én, mikor nagy nehezen ráébredtem, hogy egy önmagam által okozott, saját bejáratú karambolom áldozata vagyok. Vagy mi a szösz!

A kárrendező nyomtatványon van egy kérdés: „A baleset helyén mennyi volt a megengedett legnagyobb sebesség?” Szerintem azon a környéken 30 km/h. Ha rosszmájúságtól sárgaságban szenvednék, akkor én pedig csak 1 km/órával száguldottam. (Nagyon szimpi volt a sebész doki, akié volt az autó. Legalább ennyi a vigaszom!)

Szabad nekem bármibe is belekezdenem? Vagy beleülnöm? (Mechanikus dolgokra gondolok szigorúan!!!!) Ha nem hallotok felőlem, ez azt jelenti, hogy nekem annyi!

Jövő hét keddjén jön a drága, kicsi menyem, a rend bajnoka és az én egyetlen (nagy fantáziájú) fiam, legalább addig kihúzzam valahogy. Csak annyira, hogy az ülések és az alváz megmaradjon, mint Frédi és Béniben, a kőkorszaki kedvenceim autóját lemásolva.

 A folytatás nem marad el!

2. rész itt olvasható el: Valaki közbeszólt! 

3. rész itt olvasható el: Zorro itt járt közöttünk!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted! S utána tedd a kezedet a szívedre…

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

https://www.facebook.com/simon.mara.14

Mit piszmogtok? Eltelik az élet! Legyetek kíváncsiak!

Hadd öregedjetek meg minél előbb!