Na, gyerekek, rügyfakadás ide, rügyfakadás oda, jól megkevertelek benneteket a beköszöntő képpel, hiszen nem is Ráckevén készült, hanem Londonban, de ahogy kutakottam a fotóim között, megakadt a szemem ezen. Ez marad.

A rügyfakadáson, barka-hapcizáson és a hóvirágot követő, messziről illatozó ibolyán kívül honnan lehet tudni, hogy tavasz van?

Megkezdődik a szomszédolás. Nem kell elkurjantanom magamat, mert hallom a férjem hangját anélkül is. Tehát „radarommal” tökéletes biztonsággal tudom bemérni Lacit, kiknél kvaterkázik éppen.

Amennyiben közelembe kerül párom, ehhez hasonló párbeszédek hangzanak el mostanában:
– Mikor fogunk ültetni? -, kérdezi Laci.
– Hát? Márciusban? -, bizonytalan vagyok, mint minden évben.
– Ilyenkor szokták a zöldborsót elvetni -, így uram és parancsolom.
– Jó, ha veszel, azonnal elvetjük -, most éppen engedékeny vagyok, mert szeretném, ha ő főzné meg az ebédet. Én csak szimplán éhes vagyok.
– Nem, zöldborsót semmiképpen nem ültetnék.

Nagy szentségelések közepette áthozzuk talicskán a két szomszéddal arrébb teleltetett növényeinket. Ez mindig megviseli Lacit, mert a pincében hajlongani kell, és csomó olyan mozdulatot kell tenni, mint pld.” amikor a kígyó támadásba lendül” vagy mint „amikor az eszkimók fókára vadásznak”.

Újabb gyöngyszem, ami a tavasz hírnöke Simonéknál:

Varga szomszédnál már legalább tíz éve egy irtó szúrós, hihetetlenül narkotikumos növéssel bíró bokor van közvetlenül a mi kerítésünk tövébe ültetve. Gonoszul, hatalmasakat nyújtózkodva követel magának napfényt és teret. Természetesen közvetlenül a kerítés innenső oldalán levő veteményesem kárára.

Persze annak a növénynek annyira tök mindegy lett volna, hogy hová ültetik, hiszen a szomszédban haszon növénnyel soha az életben nem foglalkoztak. És mi jóval hamarabb jöttünk, mint Vargáék.
– Laci, vágd már ki azt a növényt, Varga megengedte. Azt mondta, hogy gyökerestül kiszedhetjük.
– Nem, én sajnálom ezt a növényt.
– Mit sajnálsz rajta? Engem nem sajnálsz?
– Jó, akkor ezt a két ágat levágom -, mutat rá két, teljesen jelentéktelen ágra.
– Nem -, de ez a tiltakozás inkább bömbölésre hasonlít, mint amikor a harci elefántok felbuzdulnak. – Vágd ki az egész bokrot!
– Kit zavar ez? -, viszi fel a hangot férjem.
– Kit zavar eeeeeeeeeeeezzz? – Teljesen ki vagyok bukva. – Minden évben eljátsszuk ezt a színházat. Minden évben üvöltünk, veszekszünk, és Te azt mondod, hogy kit zavar? Engem. Érted? Engem.

Kemény voltam, kőszáli sas. Végre sikerült!

Most már jöhet a tavasz!

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!