Az eredeti beköszöntő képet is lenyelte a rendszer, mint ahogy a végét is a blognak. (Ebbe már bele kell törődnöm.) Ez a fotó pedig egy london környéki barlang előtti fotó, ahol jobbról nézve: Dani, Kriszta öccse, Kriszta és én látható. Erről a barlangról is már majdnem elkészítettem a blogomat. De csak majdnem…

Büszke vagyok fiamra, Dánielre, mert különb, mint az ideiglenesen itt állomásozott orosz hadsereg. Ő csak egy – igen emlékezetes – hétig tanyázik magyar honban. Szerdán könnyes búcsú!

 (Itt egy videó lenne, ha a YouTube el nem vitte volna!)

Mai kor jellemzője: a család temetésnél jön össze, sehol másutt. Ez nálunk sincs másképpen.

Ezen egy hét alatt a város különböző pontjain tűnünk fel egy ugyanazon időpontban más-más helyszínt választva a zsenge csecsszopók riogatására. Mint két esthajnal csillag délidőben!

Egyik szemünk sír, a másik meg nevet! Dani olyan, mint egy morgó medve. Születése óta hasonlatos egy kétszáz éves aggastyánhoz. Mellette én egy csitri lélekkel rendelkezem, még tök leamortizáltan is.  

A máig ható előzmény: Dani két éves lehetett talán, és iparkodtunk lefelé a lépcsőházban. Jött velünk szemben felfelé egy vénecske ember. Én mondom a fiamnak:

– Kisöreg, köszönj szépen! – A számomra vadidegen férfi nem tudta, hogy ez a biztatás a fiamnak szólt, hiszen már akkor is voltak koravén jellemvonásai gyermekemnek. Azt a sértődést az arcán az ürgének!!! Sosem felejtem el.

(Természetesen ezt is a YouTube nyelte le. Fene a gusztusát!)

Keresztül-kasul szeljük a várost. Állandóan loholunk valahová! A buszon megismerkedtem Sanyival, a szőrös, csoda okos kutyussal. Szívembe férkőzött pár perc alatt. Tulajdonképpen beleszeretni egy pillanat műve volt. A gazdi irányt vesz a Belvárosba, mert ott van neki egy saját tulajdonú vállalkozása, utazásban utazik. 

Most érjétek be ezzel a linkkel – ami az idő múlásával is teljesen használhatatlanná vált. Le is vettem. A guta üt meg, mert legalább tizedszerre próbáltam elővarázsolni magát, a videót! Azt hiszitek, sikerült? Na de egyszer csak fény gyúlt az alagútban, mert rájöttem azzal a nagy eszemmel, hogy előbb a Youtube-n „közkinccsé” kell tenni a videót, csak akkor tudjuk valóban kitenni…

Nem! Így sem jött be. Úgy néz ki, benyújtom a lemondásomat…

Kívánjatok nekem sok energiát és erőt a továbbiakhoz!

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!