Az 1. részt itt olvashatod el!

A 2. részt itt olvashatod el!

Az előző két blogban arról írtam, hogy fiam és a felesége második éve több ezer kilométer távolságban élnek egymástól. Azt ecseteltem, hogy nem egyszerű a helyzetük.

Viszont, aki kézközelben él a szíve választottjával vagy legalábbis becserkészhető közelségben, annak mennyivel egyszerűbb dolga van, ha békülni akar.

Egy nagyon fontos érzékelő szervünkre, a szemre fókuszálunk most. Szerelmed mellé kavarsz – csak úgy, „véletlenül” -, és rá nézel. Nem mögé, és nem elé. Rá. A pillantásoddal nem engeded, fogva tartod, mint egy kis menyétkét óvatosan a két tenyeredbe zárva tartod.

Ebben a minutában te még érzed a maró fájdalmat, a belső zsigereid mérgezett állapotáról semmi kétség, mert tudatában vagy annak, hogy csak egy rossz mozdulat, egy oda nem illő szó, és minden a visszájára fordul. A viharfelhőkből villámok is cikázhatnak a fejed fölött. Cunami kellős közepébe kerülhetsz egyik pillanatról a másikra. Pedig te nem ezt akartad. De hagyjuk ezt a variációt. Térjünk vissza ahhoz, amikor a viharfelhők elvonulnak.

Most a pillantás varázsánál tartunk, amikor az áhított nagyvad veszi az adást. Ekkor még mindig nem engeded, hogy máshol pihenjen meg tekintete. Közelebb lépsz határozottan. Megfoghatod a vállát, és fentről lefelé görgetheted a tenyeredet, mint egy lusta hógolyó. Közben már tested megérkezett – a bocsánatkérő szellemed már rég -, a másik aurájába beállt, mintha harmatos fürdőt venne a hajnali fényben. Már benne álltok egymás csoda aurájában, szivárványba törölköztök ezután. És ő még mindig nem mozdul, akár a Lót neje, aki kővé merevedett, mert hátra nézett. Kinyílik a szája – persze nem marad úgy sokáig:

– Csiiist -, pisszegsz kedvesen -, ne mondj semmit. – Tenyered leheletfinoman rá teszed fáradt rózsaszínre mázolt ajkára. -Tudom, hogy mit akarsz mondani. Ne beszélj. Én vagyok a hibás. Megbántottalak, pedig mennyire, de mennyire szeretlek.

Ekkor jött el a te időd, mert forrón megcsókolhatod, nyelved elidőzhet piciny, édes száj-barlangjában, és eljátszhatjátok a tapadós tangót. Közelről érezheted a szaggatott szuszogását, a hattyú nyakába beleszagolhatsz, érezheted a remegését. Levetkőztetheted – még akkor is, ha látszatra nem akarja. (Nem hiába szedted szét kiskorodban húgod babáit) Ez hozzá tartozik. Te levetkezteted. Jó? Ebben állapodjunk meg. Leveszed róla a májva színű kardigánját. Sok dolgod van, mert mind a harminc apró gombot ki kell gombolnod. De téged ez nem zavar, sőt!

Miután ezen túl jutottál, érzed takódon a másik lágy kezének érintését – mintha villám csapna beléd, de most gömbvillám! -, ahogy végigsimítja buksidat. Ez hihetetlenül jól esik neked. Végig megborzongasz testedben, mikor vihar előtt a fák megremegnek, a mókusok menedék után futkosnak, a fecskék össze-vissza cikáznak.

Most újból megcsókolod, de már a szemét is, az arcát is végig csókolgatod. Mint a rég várt eső, mely azt eredményezi, hogy hirtelen a növények tíz centit nőnek. Tudod, hogy bármit tettél, már rég megbocsájtott, már akkor megbocsájtott, amikor az első gombnál tartottál, vagy amikor te megszülettél. Mindegy, hogy ő jóval fiatalabb. A kedves, a drága lény, aki a te szerelmed, most már önként vetköződik, leveszi felső részét, a nadrágjából is frissen kiugrik. Ott áll a szerelemtől kipirultan, bugyiban és melltartóban előtted, és te így imádkozol magadban:

– Édes Istenem, mennyire szerencsés lehetek, hogy egy ilyen csodálatos lény szerelmét birtokolom? Istenem, kérlek, ne engedd meg, hogy megbántsam, ne engedd meg, hogy önzőségemmel lebuldózerezzem. Kérlek, világosítsd meg elmém, hogy minden helyzetben tudjam, mi a jó neki. És a szerint cselekedjek, ámen!

Látod, milyen egyszerű? Csak a szemedet kell használnod. (Lehetőleg ne legyél Calambo. )Azt viszont nagyon munkába kell fogni.

Na, és amikor ott áll frissen és illatosan egy szál bugyiban és melltartóban a szoba közepén – inkább a hívogató ágy felé tájolódva – a szeretett nő, látod, már nem is arról van szó, amiért te mentél.

Te nemes egyszerűen letámadod, nem erőszakosan, de határozottan. A zsákmány a tied az összes porcikájával együtt. A tied. Beleharaphatsz nyakszirtjébe, fülcimpájába. Belakhatod minden zugát, belebújhatsz minden barlangjába, Búvár Kundot játszhatsz. Hallhatod zihálását, az elélvezés kéjes, artikulálatlan, lekottázhatatlan hangjait. Átmehetsz kannibálba. Égnek meredő, szűzi lábai között azt csinálsz, amit akarsz, mint amikor bemész egy élelmiszer boltba, és minden ínyencséget levehetsz a polcról.

Igen, pontosan ezt teszed, csak a kasszánál nem kell fizetned.

Más, egészen más:

Én egy ilyen online marketing rendszerben vagyok benne, konkrétan az Empower Network Marketinben, ahol megtanítják velünk – aki tanítható -, tevékenységünkkel hogyan tudunk egyre hatékonyabban bevételhez jutni.

Akit – a fentiek ellenére – érdekli egy új, egy ütős megoldás, iratkozzon fel a hírlevelemre, vegye fel a kapcsolatot velem, és had szóljon!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

https://www.facebook.com/simon.mara.14

Mit piszmogtok? Eltelik az élet! Legyetek kíváncsiak! 

Had öregedjetek meg minél előbb!

Ne csak én!

Ha valaki szeretne szörfözni a blogjaim között,

hajrá!

És akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.

Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.

I love

!!!!!!!!!!!!!!!!