Dráma-tagozat négy keréken!

Tényleg a csendes guta üt meg, hogy még mindig vagy egyre inkább a „okos” telefonom önálló életet él. Képeket küldözgetek másoknak, lájkolok, akiket még véletlenül sem szeretnék, commentelek olyan anyagot, amitől a hányás jön rám. Jelen percekben is, miközben itt körmölöm soron következő hátba veregetős anyagomat, a mobilom egyszer csak felhívta az autószerelőmet.

Most éppen vasárnap 16:25 az időzítés.

Őrülök, hogy megszabadultam tőle. Na persze milyen áron? Péntek délutánra ígérte, hogy a hiányosságokat kijavítja.

– Ugye időre kész lesz? -, kérdeztem egy kissé bizalmatlanul. (Itt elolvashatjátok, mire föl is viselkedem így!)

– Oh, persze. Mit gondolsz te? -, kérdezte öntudatosan Kristóf, és szinte magam előtt láttam, ahogy barna medve mivoltában kissé előre hajol, hogy izzadság szaga megcsapja kényes orromat. Apró, bár barátságos szemgolyóit próbálja megnagyobbítani – mondanivalójának alátámasztása céljából.

Megnyugodtam. Ekkor volt csütörtök kora délután.

Péntek 16:00 egy kis hitetlenkedés rázta meg testem, szinte beleborzongtam, mint amikor egy kéz váratlanul hozzád ér. Ám te nem kívántad közelségét. Ez a kéz azonban akkor is végigzongorázik gerinceden le, egészen a csipkés bugyid gumizásáig.

Péntek 18:30

Nyűgös vagyok. Bár tudom, hogy akár ki is ugorhatnék simán a 2. emeletről, attól a kocsim nem lesz kész.

Telefonbeszélgetés:

– És mikor lesz kész a kocsim? -, nem tűnik erőszakos kérdésnek részemről, inkább csak úgy, mintha azt kérdezném: mikor megyünk a piacra zöldséget vásárolni.

– Tudod -, kezdte a barna medve -, itt hagyott a szerelőm, miután adtam neki előleget. Én pedig annyira fáradt vagyok. Ez a meleg nem tesz jót a szívemnek.

– Igen? – A kérdőjelt egy kicsit feljebb vittem, ez már a plafonhoz közeli polcra sikeredett. Fegyelmeztem magam.

A fotó címe: Cseszd meg! (S ekkor még optimista voltam!)

– Reggel viszont az első, hogy ezzel kezdek.

– Igeeeennn? – Ebben már volt egy kis szenyózás, pikírtség, enyhe sipa jelleg. Nem bántó – legfeljebb csak befelé szúró.

Szombat hajnalban már korán ébredtem.

– A kocsim… -, gondoltam magamban. És ez nem okozott jót. Visszaaludni már nem tudtam.

A fejfájásom kezdett életre kelni. Csodáljátok?

Délután 2 órakor felhívtam:

– Igen?

– Mindjárt kész vagyok.

– Mit jelent, hogy „mindjárt”, mert nálad más időszámítás van.

– Egy órán belül.

– Oké -, ennyi voltam én.

Szombat délután 16:00

– Egy vevő van nálam, a személyautómat akarja megvenni, amit feltettem hírdetésre. Most fizeti ki az előleget.

– Jó -, mondtam rezignáltan.

Tehát megint más szempontjainak az áldozata vagyok, mert hogy a másik érdekeltsége sokkal fontosabb annál, hogy már Ráckevén szeretnék lenni férjem és állataim karéjában. Ráadásul már kaja sincs a hűtőben.

Summa summárum este fél nyolcra sikerült az autóm ülését elfoglalnom.

– Hol vannak a szőnyegeim, a gumiszőnyegek? Nem azt mondtad, hogy azok is itt lesznek?

– Igen, de nem találtam. Annyira zűrös napom volt -, védekezett barna medve.

– Jó, akkor keressük meg együtt most! – Egy kicsit erélyesebb hangot ütöttem meg.

– Nem lehet, mert rengeteg szőnyeg van egy helyen, és úgy sem találnánk.

Amikor látta, hogy átmegyek Paff, a bűvös sárkányba, akkor azt fűzte hozzá:

– Ha jössz legközelebb, fekete-piros szőnyegeket adok a régi helyett.

Én meg azt gondoltam: – A nagy sz@rt! Nem lesz semmi legközelebb, inkább lábpedállal hajtom a kocsimat, mint Frédi és Béni, mint hogy visszamenjek hozzá bármivel is.

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!  S utána tedd a kezedet a szívedre…