A vezérkar felsorakozott a domborzatos hadszíntér körül, amely egy nagy terepaszalt jelentett. Itt lehetett szemre vételezni az ellenség lövészárkait, a kis ólomkatonák (gyalogság) vonulási irányát, egyszóval a két ellenséges csapat felvonulási területeit, a tankokat, még a hangárokat is, valamint a kórház épületét is, amelynek már csak a földszintje volt meg. Egyszóval mindent, ami hadászat szempontjából fontos lehet.
A közérthetőség kedvéért:
Vezérkar = én, magam
Gyalogság = férjem
Terepasztal és környéke: Ráckeve központja mögötti konkrét objektum, parkoló, ahol alig volt hely, mivel pénteken történ a nagy esemény, amelyet a helyi tévé csatorna is közvetített.
Címe: Simonék kivonultak vásárolni.
A kép alsó részében egy folyamatos szalagszövegben ez látható: bármit kérnek, ne ellenkezzenek, mert Simonék képesek felrobbantani a hentes boltot is. Ha sertés májat szándékozna vételezni bármelyik Simon családtag, ne vegyék figyelembe, mert hatalmas sérelmeket táplálnak a múltkori, kétszeri nekifutásból beszerzett májjal kapcsolatosan. Bazira ehetetlen volt mind a kétszer vételezett máj. Gyakorlatilag még a kutyának sem kellett. Tehát ez a szalag-duma ment a műsor egész ideje alatt.
- Mit vegyek a hentesboltban? – hajolt be az ablakon férjem, miután letolta rostélyos sisakját az arcára, amely alól csak reménytelen-fakó színű szeme látszott ki, hogy szembe szálljon akár a hétfejű sárkánnyal is egy kis kaja alapanyag beszerzésért. Én maradtam az autóban.
- Hüm! -, mondtam éleselmémet hangsúlyozva -, nézzük csak! Tudod, mit? Vegyél dagadót, és készítek hétvégén egy jó kis töltött dagadót. – Mint rögtönző mester – mit mester, nagymester! – mindig a pillanatnyi sugallat alapján határozom el magamat. És elcsodálkoztam, milyen önmerényletre készülök épp ezekben a percekben.
- Te sosem csináltál ilyet -, mondta a teljes depresszióba zuhanó Laci.
- De, igen is -, válaszoltam egyre elszántabban. – Kb. húsz évvel ezelőtt. Úgy emlékszem, meglepően finom volt. (A távoli múlt megszépít mindent!)
Ez egy gif, de megfagyott, mihelyt ide betettem, nem véletlenül esett depresszióba férjem is. Ne türelmetlenkedjetek, a gifnek készült képnek későbbiekben lesz jelentősége:
- Mindent pontosan mérjél ki -, ez az instrukció már akkor hangzott el, amikor vasárnap délelőtt 11 órakor neki készülődtem, hogy megnézzem ismét a receptet a neten. Csirkemájas-gombás töltelékkel készültem a nagy bedobásra.
„Hej, bébi! Tőlem várod el, hogy megtömd a bendőd?”
„Kérjed inkább, hogy varrjak magamnak ruhát! Azzal jobban járnánk mind a ketten”:
Gyakorlatilag amikor a kis sütőmnek az üveg ajtaját becsuktam elégedetten, akkor már 3/4 12 volt. Éreztem, ez egy kissé késői időpont, ám tudtam: ha nem ekkor kezdtem volna el a hadműveletet, akkor nem éppen rólam lenne szó. Ettől megnyugodtam.
Már két órája vívtam a csatámat, mikor rájöttem, hogy az életben sem fog megpuhulni az a hatalmas dagadó, amely a kis tepsit teljesen megtöltötte mind széltében, mind pedig hosszában. Tehát még édes burgonyát is alig tudok mellé rakni, ahogy szerettem volna. Ekkor egy nagy elhatározással megtévesztettem az ellenséget: kivettem a húst nagy üggyel-bajjal, ahogy volt, és átszuszakoltam a zártrendszerű hatalmas edényembe, ahol a párolást tovább folytattam.
Igazam volt, mert így sokkal hamarabb megpuhult. Ezután megint vissza-szuszakoltam a tepsire. Mindeközben Laci egyre reménytelenebben pislogott a konyha felé. Hogy ellenséges lövéseket ne adjon le rám, gyorsan megmelegítettem a a karfiol levest, ami tegnap nem aratott osztatlan sikert. És láss csodát, mára már egészen szuper állagú lett.
Szóval délután 2 után sikerült ezt a hatalmas valamit felszolgálnom, amely töltött dagadó megnevezésre hallgatott. A töltelék isteni volt, a hús alsó része viszont tök porcogós, gyakorlatilag ehetetlen kategória. Jó, Popi kutyánk úgy érezte, végre eljött az ő napja.
Na és a húsról mi volt a véleménye férjemnek?
- A húst jól be kell fűszerezni, sózni, nem véletlenül mondják a receptek, hogy mi mindennel kell bekenni a húst. – Nyilatkozott férjem, aki életében nem készített soha semmiféle sültet sem.
Jól álltam a sarat, mert nem hepciáskodtam, de amikor a mosogatásra került a sor, már baromira untam a konyha miliőjét.
Ekkor Laci megszólalt:
- Nézd meg ezt a lábast – zárt rendszerű fém edény -, hogy néz ki?
- Mi az, hogy hogy néz ki? -, hegyi villámok sütöttek ki szememből. Ekkor jutott eszembe a szombati – tegnapi – találkozó, ahol egy megvilágosodás alanya voltam. Igen, megvilágosodtam teljesen. Beszélgettem egy kedves fiatal hölggyel az emberi természettel kapcsolatosan, és mondta, de jó, hogy beszélgetünk, mert ötletet kapott, miképpen tudná megoldani problémáját párjával.
Szó szót követett, és a homlokomhoz csaptam:
- Szent Isten! Mostanában annyiszor felbosszant engem a férjem, hogy el kezdek üvölteni, és szinte abba sem tudom hagyni, de komolytalan témán szoktam magamat felhúzni. És ami a röhej, még én adok tanácsot férjemnek azzal kapcsolatban: nem az a probléma, ami körül folyik a vita, hanem a párom hozzáállásával, mert mindent fel szokott nagyítani.
És elkezdtem vihogni, mint egy tinédzser leány, aki még viselkedni sem tanult meg. Igen, tudtam, itt van a kutya elásva: másnak adok tanácsot, de nem tudok ezen nézet szerint viselkedni, akkor hogyan várhatok el bármit is a másiktól, ha képtelen vagyok példával előállni?
Szóval visszakanyarodva Laci lábasára, melynek külleme kissé elhanyagoltnak tűnt, fenti beszélgetésre visszaemlékezve, megkérdeztem:
- Éppen most kérded? Most? Mondom: most? – Jól felvittem a hangsúlyt. – Ha nem tetszik, neki állhatsz sikálni. – Ekkor elröhögtem magam, szegény párom, nem értette, mi történt velem?
- Nem, édes! Nem probléma, most nem fog sikerülni az akciód! Mindenki vonuljon vissza termeibe!
És láttam, hogy amit tanácsolok másnak, az bizony jól elkel nálam is. Nem hagyom magam felhúzni, inkább olyan leszek, mint a Matrix-ban a Neo, elhajolok, ha kell, megtanulok a zűr kellős-közepén is békésebb tájakra vitorlázni.
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
