(A beköszöntő fotón az állatklinikán készítettem a fotót várakozás közben. Nem Dönciről készült.)
Egy héttel ezelőtt (2022. 01. 29.) változás állt be nálunk: Dönci, el kezdett „renitenskedni”. Hogy mit értek ez alatt? Szombat reggel egy kicsit hányt, nem volt súlyos, de a tény tény maradt.
Mire haza értem a fél napos pesti elfoglaltságomból, Dönci valahogy el kezdett köhögni, szörcsögni, rosszul venni a levegőt. Ez az állapota egyre csak romlott. Nem volt mese, az ügyeletes orvosnak ki kellett jönnie vasárnap délután. Ő megvizsgálta az ebet, és megállapította: lehet, hogy a tüdeje, de lehet, hogy a szíve rakoncátlankodik. Penicil injekciót adott be a kutyának.
Dönci nem javult, sőt, másnapra még elesettebb lett. Éjszaka állandóan hallottam hörgését az emeletről, mivel nem kapott levegőt. Iszonyú volt a tudat, hogy ez a kis kutya nem jut oxigénhez, és sípolva veszi a levegőt, nem mer lefeküdni, mert akkor fuldokolni kezd. Tehát nem volt mese, hétfőn elmentünk a kedvenc doktornőnkhöz, Edinához, aki azt mondta, menjünk másnap megint a kutyával: lássa, javult-e valamit.
Mivel nem lát bele a kutyába, javasolta, vigyük a kis beteget mellkas-, illetve szív-röntgenre. Tehát még kedden, kora délután felmentünk a Budatétényi Állatkórházba, amely minden hétköznap reggel 8-tól este 8-ig van nyitva. Profi orvosok és kiszolgáló személyzet dolgozik ott. Bármi probléma adódik, a legoptimálisabban látnak a felmerülő probléma megoldásához.
Meg kell jegyeznem, hogy hosszú évekkel ezelőtt ott műtöttük meg Sopánka macskánkat, akit a műtét napján találtam egy buszmegállóban enyhén szólva egy kissé ütött-kopott állapotban. Nagyszerű, precíz munkát végeztek akkor.
A klinikán a kutyánk úgy nézett ki, mint egy rongydarab. Meg nem moccant, csak szortyogott, erős légzési problémái voltak. Tőle jöhettek a szebbnél szebb kutyahölgyek, meg sem moccant. Borzasztó rossz állapotban volt. Hosszú-hosszú várakozás után mellkas röntgen és szívultrahang alapján megmondták, hogy szívprobléma okozza a rossz egészségi állapotot. Kaptunk háromféle gyógyszert. Megtudtuk, hogy bármikor leállhat a szíve.
Várakozás közben csoda aranyos, agyon-dédelgetett kutyusokat láthattunk a klinikán, de akkor megmondom őszintén nem volt kedvem más kutyájával foglalkozni, így csak két kutyát örökítettem meg:
Elgondolkodtam azon: mennyire furcsa, még pár nappal ezelőtt nem is álmodtuk, hogy a mindig virgonc, optimista Dönci ilyen súlyos betegségben szenved, hiszen ennek semmi jelét nem láttuk. Igazságtalannak tartottam, hogy nem voltunk felkészülve a végleges búcsúzásra egyik, kedvenc kutyánktól, ettől a mókás, csoda aranyos ebtől.
Amikor Döncinek kutya baja sem volt:
Benézünk barátainkhoz:
Barátok közt!:
Viszont az sem járta, hogy házi kedvencünk szemlátomást rengeteget küszködött minden percben egy kis levegővételért. Segíteni meg igazából nem tudunk rajta. Igen, ilyen esetben, ha szerettünk megbetegszik, mindig a tehetetlenség a legnyomasztóbb érzés számunkra. Az éjszaka a legdrámaibb időszak, amikor az ember éberen alszik, mint amikor kisgyereke volt anno. De most nem kisded miatt forgolódik álmatlanul, hanem az egyik kedvenc szőrös kutyájáért fáj a szíve, aki irtó nagy bajban van.
Szerda reggelre ébredve megérett bennünk az elhatározás: nem fog szenvedni Dönci, mert nem hagyjuk, hiszen nem eszik, nem tud levegőt venni normálisan, tehát ez minden, csak nem élet. Elvisszük a klinikára, ahol elaltatjuk, és hamvát pedig eltemetjük a kertben. Fel is cihelődtünk megint, hogy Pestre autózzunk.
Ám valami érdekes dolog történt közben, mert a kutya egyre éberebb és figyelmesebb lett oda felé menet. Lehetett rajta látni, hogy érdeklődik, ki mit mond, ki mit csinál körülötte úgy, mint betegsége előtt. Amikor kiszálltunk a kocsiból, szépen velünk jött, nem kellett ölben cipelni. Az épületbe lépve, leültünk, és vártunk a sorunkra, de a kutya – már ahogy mondtam is – egyre tündéribben viselkedett, és egyáltalában nem úgy, mint aki halálán van. Legalábbis amikor még elhagytuk otthonunkat.
Hála Istennek várnunk kellett, hogy sorra kerüljünk. Ez volt a szerencséje Döncinek, mert e közben azt mondtam:
- Nem, ezt a kutyát nem fogjuk elaltatni. Nézd meg, Laci, ez a kutya egészen helyre jött.
Így hát szépen haza poroszkáltunk, és közben éreztük, hogy jót teszünk, Dönci búcsúztatásának még nem jött el az ideje. Itthon már ivott vizet, de enni még szinte néhány falatot is alig. Erre fogtam magamat, és palacsintát sütöttem, mert a kutya rettentően díjazta mindig az ilyen csemegét. Nagyon profira sikerült, de Dönci a farka botját sem mozdította.
- Ez nem jött össze -, állapítottuk meg közösen férjemmel.
A sok kísérletezés után végül a macskák konzervjéből evett egy elfogadható adagot.
Mindegy -, mondtam hangosan -, hogy mit eszik, csak egyen már valamit. – Eközben, ahogy írok lentről felhallatszik Dönci öreg urakra jellemző horkolása. Már napok óta nem tudott rendesen pihenni. Gyakorlatilag ülve aludt.
Csütörtök délutánra kibuktam, hogy akármit is adok Döncinek, úgy néz rám, mintha meg akarnám mérgezni… Bármit is csináltunk, Dönci feladta. Ez egyre világosabbá vált számunkra. Továbbra sem evett egy falatot sem pont ő, aki állandóan – életét kockáztatva is – megzabálta a macskák kajáját is.
Végül is nem sok választásunk volt. Ismét felbukkantunk az állatkórház kapujában pénteken kora délután. Rendes volt a doktornő, mert körbejárta a témát, hogy mi is történt Döncivel, és mik a leletei. Azt mondta, hogy bizony itt nincs mit tenni.
Dönci hiányozni fog!
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
