Simonok félrebeszélnek (135.) Önértékelés – avagy békesség álljon közénk!

A beköszöntő fotót Erika barátnőm készítette kecskeméti kirándulásunk alkalmával. Természetesen Jutka barátnőnk is velünk volt. Erről a fél napos utunkról következő blogomban mesélek nektek. (Ami természetesen nem következett be. Ilyen az élet!)

Egyik kedvenc barátnőm, Éva nem érti, hogy miért kell nekem megalázkodnom, alul értékelnem magamat, hogy békés kapcsolatok sínpárjára állítsam a vonatomat néhány szomszédommal, amikor láthatóan ők nem akarnak békében lenni velem.

Hogy pontosítsam, miről is van nagyban szó, erre a blogomra reagált kedvenc barátnőm: Szöszi-NET (98.) Gleccser falak leomlása, vagy csak kibékültünk egymással?

Barátnőm ezen véleményen van: „Hm, elgondolkoztam, vajon mi értelme van kétszínű emberekkel kibékülni? Soha nem lesz bizalmad irányukba, soha nem fogsz hinni nekik. Hát, akkor? Hol van az önértékelésed? Hogy tudsz hinni nekik? Miért?”

Átgondolt válaszom íme: fizikailag, a bőrömön keresztül érzem a békétlenséget, a gyűlöletet, a meg-nem-értés hűvös, nyálkás, cseppfolyós, kripta leheletét. Kerítéseken át is érzékelem, hogy a másik feleslegesen utálkozik, és megvet, mert emlékeztetem arra, hogy egészen másképpen kellene viselkednie ember társainkkal és – akár – magával szemben is.

Engem kiált ki bűnbaknak koholt vádak alapján. Lehet, idegesíti örökös optimizmusom, vidám, dallamtalan dudorászásom, önkéntelen fütyörészésem, amikor Popival és macskáimmal sétálni megyek. Képes esetleg még a gyerekét is ebbe a sötét, sűrű, iszapos valamibe belerángatni, hamis képet mutatni környezetéről, és arra nevelni csemetéjét, hogy senkiben sem bízzon, elvégre mindenki csak rosszat akarhat. Íme, még Simon Mara is átejtette őket.

Ezekre az utálkozásra átálló emberekre jellemző, hogy nem lehet velük megbeszélni a vélt problémát, mivel teljesen tudatában vannak – nem olyan hülyék, mint amilyennek látszanak -, még kiderülne tökéletes selejtességük.

Én viszont az összes ellenségesen viselkedő ismerőseimnek üzenem: sajnos vagy nem sajnos nem vagyok közülük való – meghaladom koromat -, pedig mennyire és hányszor szerették volna, de nem vagyok az. Elismerem különbözőségünket, és ezért képtelen is vagyok haragudni bárkire, még akkor is, ha tökéletes hülyeségeket terjesztenek minden ismerősömnek rólam. Ez már az ő dolguk, az ő saruk. Mindennek ellenére nem haragszom rájuk, mint ahogy mondtam már – nagyon szeretem ismételni magamat -, miért haragudnék arra, hogy a szél fúj? Ez a dolga.

Ám még egyszer mondom: nem vagyok közületek való, tehát a békétlenséget nem fogadom el. Haragudjon a radai rosseb. Ne kérdezzétek, mi az a radai rosseb. Fárasztó érzületeket szívesen átadok bárkinek bérbe, magamat nem rohasztom ilyen lehúzó érzésekkel. Tehát a válasz immár teljesen kibontotta szárnyait: senkire sem haragszom, békét akarok, és épp ezért békében élek másokkal, bármilyen fondorlatos ellenkezésük ellenére is. Mivel túl hosszúra nyúlt volna a mondat, ide biggyesztem: békében élek legfőképpen magammal – még ha egyesek megfeszülnek is.

Mindig azok osztanak meg olyan bejegyzéseket, hogy BOCSÁSSUNK MEG MÁSOKNAK, akik pont az ellenkezőjét teszik. Vagyis a cselekvéseik nincsenek szinkronban a hangoztatott elveikkel.

És hogy mi van az önbecsülésemmel? Már gyerekkoromban értékeltem élőlény-szeretetemet, kíváncsiságomat, tenni akarásomat. Értékelem magamban az örök optimizmusom, amely mindig megtalál.

És amikor már mindent megtettem a magam módján, amit egyáltalán emberileg végre lehet hajtani a béke megteremtése érdekében, akkor végképp elrendezem magam részéről a dolgokat legbelül. Ekkor már nincs az az Isten, aki le tudna húzni vagy keresztezni utamat.

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!