Rengeteg vázlatos írásom van, számszerűen 69. (Jó kis szám.) Úgy döntöttem, hogy amit közlésre érdemesnek tartok, azt kiszórom, nem tartogatom. Bár november 11-e van, mégis egy augusztusi történést adok közre: mindkettőnknek augusztusban van a szülinapunk. Péntek este 6-kor szól a telefon:
- Mikor mehetünk át megköszönteni benneteket? -, kérdezte pipás Béla.
- Holnap 5 körül -, válaszolta egy kis gondolkodás után férjem.
- Lefüleltek bennünket -, mondtam én, miután Laci letette a telefont. – Nagyon hangulatfüggő, hogy jó kedvvel készülünk-e a vendégfogadásra vagy sem. Az az igazság, hogy egyre kevésbé rajongunk azért, hogy bármi okból kifolyólag akár csak plusz két ember kedvéért is glédába vágjuk magunkat. Nekünk bőven elég, ha kitaláljuk minden napra a menüt, és azt még be is szerezzük – közben anyázzunk az egyre növekvő árak miatt. A pénztáros a múltkor azt mondta jó hangosan egy vásárlónak:
- Pont kétszeresébe kerül ez a bevásárlás, mint tavaly ilyenkor.
Kérdés: mit készítsünk, ami már nem okoz túl nagy gondot, és tuti befutó? – Végül a jól bevált pörkölt mellett maradtunk. Minden olvasómat megnyugtathatok: tökéletes ízvilág és küllem jellemezte a magyaros ételt Laci által elkészítve.
- Tíz szem sütemény van a tálcán, és hány órát is dolgoztál ezzel? -, kérdezi Laci jogosan, hiszen órákon keresztül az édességgel foglalkoztam. – Elég hálátlan. A bögrés az sokkal egyszerűbb.
- Nem volt tej itthon, így nem terveztem be bögrés sütit. Nem akartam, hogy ezért útra kelj megint.
Ez ugyan nem linzer, de aranyos kis vidám, bogyós tál:
Ténylegesen magamat sem értem: ahogy vénülök, egyre mazochistább dolgokat eszelek ki a kínzásomra: linzer sütit készítek, határoztam el nagy nehezen. (Önsanyargatásom egyik díszpéldánya: Egyszer volt egy töltött dagadó!)
A receptes videóban azt látja az ember, hogy ripsz-ropsz, ezt teszünk a tésztához meg azt, és már kész is. Mire vége a videónak, már ott csodálhatjuk a porcukorral alaposan meghintett kerek kis csodákat. A gyakorlat viszont messze nem ezt mutatja.
Már csak azért sem, mert nekem egy kis méretű sütőm van, tehát kétszer be kellett indítanom, hogy minden karika megsüljön. Ráadásul a liszt-cukor-tojás sárgája-vaj összetevőből álló alapanyag isteni finom, és gyerekkoromat idézte fel bennem erősen. Ez pedig azt jelentette, hogy amíg a tepsibe nem tettem, állandóan csipegettem belőle. Nyers tészta!
Kiderült, hogy Katiék nem is szeretik az édességet. Hála Istennek, egy gonddal kevesebb, már ami a jövőt illeti!
Ahogy egyre bölcsebb és bölcsebb leszek (ezt természetesen magamhoz mérten értem) és ráncaim kérés nélkül is beeszik magukat arcvonásaimba, a természet egyre fontosabb szerepet játszik életemben. Ha van lehetőségem akár csak egy fél órát erdőben, mezőn, hegyekben tölteni időmet, már úgy érzem, még ezer év van előttem, oly mértékben feltöltődöm a végtelen energiamezőn. Tulajdonképpen egyáltalán nem csodálkozom azokon, akik kiköltöznek a természetbe, és teljesen emberkerülőkké válnak…
Egyesek egyre inkább egy robotizált egérhez kezdenek hasonlítani. Ha fentről leszólnak a népnek, hogy otthon kell maradni, akkor otthon maradnak, ha azt mondják, hogy be kell oltakozni, akkor sorba állnak a oltópontokon stb. stb. Nem kérdőjelezik meg, tessék mondani, miért is kell a gyerekeket is beáldozni a bizonytalanság oltárán? Nem akarok semmit sem bizonygatni, hogy mennyire tehetséges vagyok, milyen nagyszerű földi tündi-bündi, azt viszont igen, hogy én is csak ember vagyok, mint bárki más.
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
jól látsz mindent
Nagyon köszönöm.
Köszönöm szépen.
Üdv: Mara