Simonék félrebeszélnek (110.) Favágó nemzedék a magyar

Megfejtettem egy rejtvényt: több, engem ábrázoló fotón guggolok. Feltettem a kérdést magamnak: miért? Íme a válasz: fontosnak tartom a helyszínről készített fotókat, ám fontosnak tartom személyem megörökítését is az utókornak, guggoló testtartással jelzem azonban kicsinységemet. 

Sokunkkal ellentétben szívesen nézek farkasszemet bárkivel. Titkolni-valóm nincs, ami mégis van, az pedig olyan súlyos, hogy nem adnám át súlyát nektek.

Ma reggel, szokásomhoz híven kimentem sétálni a kis-Duna partjára. Közben azon gondolkodtam, hogy milyen tökéletes a természet, teszi dolgát. A fények csodálatosak, és annak ellenére, hogy kopaszok a növények nagy része, mégis milyen tökéletes az ágak és a mögötte lustán elterülő víz összehangja. A vadkacsák is elégedetten hápognak.

Na, és mi van velünk, mi velünk, emberekkel? Mi is elégedetten hápogunk? Nem! Mi gőz erővel rotyogunk egy nagy, közös üstben, az ördögi lények pedig alánk fűtöttek. Dörzsölik a kezüket: he-he-he, miénk lesztek, buta, sötét, megvezethető emberek! Nem veszitek észre, hogy azt teszitek, amit nem akartok? Besétáltok a szánkba, felkínáljátok finom pipihús gyerekeiteket a sötét kísérletezésre? Nem is tudjátok, milyen következménnyel – visszavonhatatlan károkkal, halálesetek garmadával – járnak együtt a csodálatos trutyik, amelyek a zsenge hús-izomba bele találnak, ám az OROVOSOK AZT MONDJÁK, HOGY CSAK VIGYÉTEK OLTÁSRA A GYEREKEITEKET!!!

Már fiatalkoromban rájöttem, hogy az orvosok – és mások – véleményét is meg kell kérdőjelezni, utána kell gondolni, hogy tényleg jót mondanak-e, elvégre nem is ismernek minket. És mivel megtapasztaltam, hogy a parasztlogikának is erősen kell működni bennünk, ezért nem tudok mindent elfogadni, amit az orvos társadalom papol, és főleg úgy, hogy az elmúlt két évben homlokukhoz géppisztolyt szorítanak.

Látjátok, már megint hová lyukadtam ki, pedig békés képeket akarok nektek vetíteni, mert mi vizuális lények vagyunk, és amit szemünkkel látunk, azt a szívünkkel is tudjuk érezni. És milyen a sors! Már éppen megint átmennék bégető, békés kis barikába, amikor írás közben cseng a mobilom, és felhív egy aranyos barátnőm a kis-Duna partjáról.

• Vágják a gyönyörű nyárfánkat, mert a gyökérzete felnyomja a járdát. (Ehhez tudni kell, hogy a Duna partja nem hasonlítható egy sivatagi területhez. Itt, erre a területre jellemző növények és állatok élnek. Ha valaki sík mező párti, menjen az Alföldre, és akkor nem kerül konfliktusba környezetével.) Hány madárnak, bogárnak, mindenféle állatnak ad otthont már hosszú évtizedek óta ez a csodálatos fa? Nem beszélve arról, hogy a levegő minőségéhez erősen hozzájárul lombozatával. A mocskot szűri, és oxigént termel. A nagy hőségben igen kellemes hűvössel veszi körül a partot. Vagyis az új tulaj maga alatt vágja a fát szó szerint.

Andreát mindenféleképpen meg kell „zenésítenem” ebben a blogban, mert nagyon sok ilyen érzékeny emberre lenne szükségünk, hogy élhetőbbé váljon világunk: 

Ám, ahogy már gyakran tapasztaltuk, ha valakinek a vezérhangya elkezd motoszkálni az agyában, nincs menekvés… (És a történések szövevényébe bekerültek fiamék is a napokban. „Éppen erre” jártak, Magyarországon. Benéztek hozzánk, pár napra.)

Teljesen el voltam keseredve, de tudtam, most elsősorban Andrea az események közvetlen elszenvedője, hiszen tőlük nem messze, két házzal arrébb történik ez az iszonyat.

• És mi van az engedéllyel?
• Az önkormányzat műszaki osztálya rábólintott a fa kivágására! -, válaszolta Andrea szomorúan.
• Erre már nem tudok mit mondani. Tudják egyáltalán mit tesznek? Szerintem nem is nézték meg, bár a fa kerületéből, illetve átmérőjéből csak kiderült számukra, hogy nem két éves fáról van szó.
• Ja, igen, kötelezték a tulajt, hogy egy csemetét kell ültetnie helyette…

Tudjátok, erre mit válaszoltam…

Mindentől függetlenül megmutatok néhány fotót, a helyszínen készített videót már fentebb „beszúrtam”.

• Persze az önkormányzat területe, és nem nekik kell a fa kivágásával bíbelődni -, mondja Andrea.
• A parti rész egész végig, a kis-Duna mentén a vízügyeseké. És természetesen költség-kimélő számukra, ha a part alakításával, karbantartásával a telektulajdonosok törődnek. Viszont a becsei részen elég érdekes dolgokat lehet tapasztalni. Egyes tulajok kerítéssel ellehetetlenítik a szabad közlekedést, mert ők úgy gondolják, hogy az a (köz)terület az övéké, illetve másnak nincs joga ott jönnie-mennie, mert őket zavarja. Ezt igazából nem tehetnék meg, de „természetesen” császárnak érzik magukat – mások kárára.

Kicsit más szögből talán jobban látható, hogy a part mentén nem lehet végig menni… Csak úgy, hogy belegázolnánk a vízbe, kikerülve az önkényesen felhúzott kerítést:

Kíváncsi lennék, hogy mi történne akkor, ha feljelentenék őket a közterület kisajátításáért. Viszont a Vízügy azzal már inkább foglalkozik, hogy a stégeken ne legyen semmiféle kis bungaló, ahová a nagy szél, esetleg eső ellen be tudnának húzódni a pecások. Ott már komolyan bírságolnak, ha nem szedik le a kis házszerű tákolmányokat a tulajdonosok, amelyek sok évtizeden keresztül egy fajta „komfortot” biztosított a halfogók népes táborának.

Ezen a fotón még a kis bódé szélárnyékában élvezhettük a reggeli napsütést Terikével. Hogy hol vannak a többi fotók? Ki tudja? És mivel már legalább négy éve nem dohányzom egyáltalán, tehát kb. négy évvel ezelőtti fotóról van szó:

Mintha mostanában azt tapasztalnánk – persze, lehet, nincs igazam -, hogy több vonalon is a felettes szervek olyan intézkedések sorát hozzák, amelyek következtében mi, egyszerű, földi halandók, egyszerű polgárok kevésbé érezzük magunkat jól a bőrünkben. Természetesen minden a mi érdekünkben történik – mekkora nagy szerencse.

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!