Simonék félrebeszélnek (74.) Pince foglyai a két kis kutya

Azt hiszem, hogy agyamra ment a hideg, mert szentül meg voltam győződve, hogy Molliról már írtam nektek, erre nem találom az anyagot sehol sem…

Molli egy ivartalanított, másfél éves szálkás szőrű tacskó, akiből hihetetlen életöröm árad, amikor meglát egy embert a közelében. Rögtön csatlakozik hozzá és teljes odaadásáról biztosítja az illetőt. (Annak idején a gazdája 40 ezer forintért vette…)

A fentiekből máris kiderül egy fontos tulajdonsága: imád barátkozni. Viszont ahhoz, hogy barátságokat kössön, találkoznia kell emberekkel, kutyákkal. Na, erről tettek is a most már közel egy éves kölykével, Marcival, akit szintén kenyérre lehet kenni, ha bárkit is felfedez a két lábúak közül. Marci a beköszöntő kép jobb oldalán látható.

Állandóan megszöktek, mivel a kert, ahol éltek, számtalan menekülési ponttal rendelkezik. Ha netán a gazdának sikerült ezeket megszüntetni, akkor tett arról a két gézengúz, hogy újabb szökésre alkalmas lyukat alakítsanak ki.

Az egész környék ismerte már őket, mert erről tettek. Így történhetett meg nem egyszer, hogy pont ebéd utáni pihenő időben keltek útra, amikor éppen csendes sziesztát tartottunk párommal.

Ez a videó – azt hiszem – mindent elárul, mekkora vehemenciával rendelkezik Molli, akit egyébként nagyon szeretek:

A macskákkal is csak addig foglalkoznak, amíg újdonság számukra, de egy idő után teljesen megbarátkoznak a cicákkal is. Ezt onnan tudom, hogy az egyik kölyke, a tőlünk két szomszéddal arrébb levő háznál lakó Döni nagy haverok az egy éves him macskával.

Igazság szerint olyan gazda kellene neki és a kis Marcinak, akire oda figyelnek, mert a mostani gazdáinak nincs erre érkezésük.

Igen, vannak olyan emberek, akiknek nem való kutya, és vannak olyan személyek, akik értően bánnak az állatokkal. Legalább is nagyon ezen vannak.

Most keresünk gazdit a két kutyusnak. Az lenne az ideális, ha mind a kettőt egyszerre vinnék el, mivel annyira helyesek együtt, és jól elszórakoztatják egymást.

Jelenleg egy pincében laknak, és – a gazdája elmondása alapján – naponta kijönnek egy kicsit levegőre. (Hát, ehhez nem fűzök semmit sem… Tudjátok, mennyire állat-bolond vagyok!)

U.i. Hála az égnek, a két kutyusnak gazdája lett. Egy tanyára költöztek mind ketten. Ott aztán jöhetnek-mehetnek, ahogy kedvük tartja.

 

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

4 thoughts on “Simonék félrebeszélnek (74.) Pince foglyai a két kis kutya

  1. I like the helpful information you provide in your articles. I’ll bookmark your weblog and check again here regularly. I am quite sure I will learn plenty of new stuff right here! Best of luck for the next!

  2. I do not even know how I ended up right here, however I assumed this submit was once good. I don’t realize who you might be however certainly you’re going to a famous blogger in the event you aren’t already 😉 Cheers!

  3. I keep listening to the rumor speak about getting boundless online grant applications so I have been looking around for the finest site to get one. Could you advise me please, where could i acquire some?

  4. Hey just wanted to give you a quick heads up. The words in your content seem to be running off the screen in Chrome. I’m not sure if this is a formatting issue or something to do with web browser compatibility but I figured I’d post to let you know. The style and design look great though! Hope you get the problem fixed soon. Cheers

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds