Pár nappal ezelőtt Terike azzal fogadott, hogy Kati, a két szomszéddal arrébb lakó hölgy sétáltatás közben különös hangra lett figyelmes. A Kis-Duna partján sétáltatta két kutyáját, Lizát és Tücsit. És az egyik telekről nyüszögő hang figyelmeztette: valami nincs rendben.
Már csak azért sem, mert a szóban forgó telekre nyáron is csak ritkán mennek ki a tulajdonosok. Akkor mi lehet az a zaj?
…És meglátta a zsákot, amely még ráadásul mozgott is. A hang onnan jött. Bemászott a kerítésen át, és egy gyönyörű kis kutya hömpölygött ki a zsákból, miután a kötést eltávolította a zsákról.
„Uram, Atyám! Ki lehetett az a szenyó ember, aki ilyet tett?” Kati rögtön szólt Terikének, mind a kettő perfekt állattartó állatbarát lény. Vittek kaját ennek a kis árvának. Persze, én, mint Terikéhez bejáratos, hamar tudomást szereztem a történtekről.
A péntek délutáni, szokásos kutyasétáltatás közben kerítésen keresztül szemrevételeztük a kutyust. Először elő sem akart jönni a bokrok közül, ám tíz perces lelkére beszéléssel már látható volt, hogy milyen kis formás, takaros kutyus, mennyire jól sikerült négy lábú.
Szegény, megriadt kutyus. Az első napon még csak a hatalmas gazból kandikált elő, de a 2. nap, amikor már kaját és sok jó szót kapott, bátrabbá vált. Állandóan borús, esőre álló idő volt, de szerencsére nálunk nem esett, ugyanis nem lett volna hová behúzódnia az eső vagy hó elől:
Persze, megmenekült a fulladástól és éhenhalástól, de ettől még nincs gazdája. Nem maradhat a kertben magára hagyva.
Megkérdeztem a két szomszéddal arrébb lakó Balázséktól, kell-e nekik egy gyönyörű kis kutya, de ők nemet mondtak. Még nincs megcsináltatva a kerítésük, és könnyen kereket oldana.
Ahogy törtem a fejem a leendő gazda személyét illetően, eszembe jutott Jóska és Éva, akiknek tavaly költözött örök vadászmezőkre kutyájuk. Hívtam is őket rögtön:
- Szia, Jóska, átmennék hozzátok egy kicsit. Oké?
- Jól van, gyere.
Kocsiba pattantam, és átszáguldottam Ráckevén, mert ők pont a város másik végében laknak. Természetesen nem részleteztem, hogy miért is a hirtelen látogatás célja. Úgy gondoltam, személyesen talán nagyobb ráhatással lehetek az idősebb házaspárra.
Ám kortes hadjáratom nem járt sikerrel, mert ők nem akartak kis kutyával bíbelődni.
- Annyi probléma van egy ilyen kiskutyával. Nekünk már nincs türelmünk egy ilyen kis lényhez, viszont a fiúnkat meg kellene kérdezni, mert neki is tavaly halt meg a kutyája.
Rögtön fel is hívtuk telefonon Rolit, akivel megbeszéltük, hogy átjön hozzánk vasárnap délelőtt, és együtt megyünk kutyanézőbe. Mire Roli megérkezett, már Terike, Kati – a kiskutya felfedezője – Roli, annak barátnője és én, mint egy kisebb hadsereg finom, illatos felvágottal felfegyverkezve mentünk az elhagyatott kerthez.
Kati, aki megtalálta és kiszabadította a kiskutyát a zsák fogságából:
Roliék az új barátjukkal, Bundással – persze ezt a nevet csak én adtam:
A boldog gazdi és a még boldogabb Bundás:
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
