Simonék félrebeszélnek (56.) Gyertyafényes este

A beköszöntő képből akár valami egészen komoly megemlékezésre vagy veretes belső monológ kivetítésére is tippelhetnétek, de nem…

Pedig elhunyt szeretteinkre való megemlékezés napja már a sarkunkban. Ti azonban tudjátok, hogy nem szeretek nagyon emlékezni – különösen az elmúlásra nem. Főleg nem beprogramozottan! Bár a halál fogalma is kezd átértékelődni bennem. Szép lassan arra az álláspontra jutok, hogy az elmúlás nem egy esetben valódi megváltás. És az életben maradottak további szenvedésben részesülhetnek… Ám most nem ezt elemezem.

A téma az utcán hever – mondogattam újságíró koromban. És ez úgy igaz, ahogy nem születtem férfinak sem. Ezen szent vasárnapon ( 2017. 10. 29.) fél egy körül még kedvenc barátnőm, Terike, Kis-Dunára néző teraszán szürcsöltük az új kávéfőző masinából frissen lecsapolt kávét. Jellemzője ennek a képnek: tipikus ítéletidő. El kezdett őrülten fújni a szél és ömleni az eső. Hatalmas hangrobbanással kísérve, csodálatos, a földdel szinte párhuzamos, hosszú csóvájú villám csapott be tőlünk nem messze…

Egyedül a fél éves golden retriever kutyát, Jucit nem izgatta a körülötte kialakult nagy természeti káosz. Változatlan optimizmussal, aktivitással rohangált, szimatolt, tette dolgát. Vagyis a ház és annak apróbb alkatrészeinek, kiszögeléseinek, különböző méretű kampók magkaparintásán, illetve megsemmisítésén fáradozott. Fáradhatatlan volt – mint mindig.

Majd miután megvolt az első „beöntés”, haza skeráztam. Otthon már áram nem volt. Minek is az? Mit nekünk vihar, mit nekünk mécsesek előhalászása.

Ebéd után, öt körül átmentünk a kamionos Lacihoz, a szomszédba. Ismét szabit kapott. Az egyik Béla is ott volt, az arany kezű, Laci – a világlátott kamionos – pedig ismét sziporkázott, aki valamelyik igen fordulatos dumájában ezt bökte ki – ekkor már csillogott mind a két szeme a whisky hatására:

• Varga vagyok. – Ezzel a márkanévvel szokta a kiszemelt áldozatait lépre csalni. Akkor is, amikor Franciaországból a spanyol határra ment azzal a 40 tonnányi áruval, és a kocsi seggen csúszva közlekedett. Kétszer majdnem az árokban kötött ki. A sószóró autó pedig előtte ment egészen a határig, mivel az ő tudatukba is betáplálta Laci a varázsszót: „Varga vagyok”.
• Én meg George Cloony! -, válaszolja erre Béla, a mi aranykezű Bélánk.

Igen, ezt a blogomat gyertyafény mellett kezdtem el. Bár most is elébe megyek az eseményeknek.

• Mit írsz? -, kérdezte férjem, aki hanyatt fekszik az ágyon, Manci, a fekete macska pedig a hasán terül el kényelmesen.
• Gondolatokat fejtek ki. Egy író valójában mit is tehetne mást.

Már este hét óra volt, és kezdtem piszkosul unni, hogy ennyire romantikus mivoltunkra apellál az ELMŰ. Mindenütt gyertyák, mécsesek kis csoportosulásai világítottak, amelyek előbb-utóbb befuccsolnak, ahogy az éj gyomrában előbbre jutottunk.

Gyertyafényes vacsora után békés szívvel ülhettem volna az egyetlen karosszékbe vagy mit tudom én… Ám az a gondolat, hogy nincs egy kép, egy videó, egy olyan lehetőség, hogy valakivel szót válthassak barátaim közül, valakivel, akivel civódhatnék, hülye képeket és gifeket cserélhetnék, bárkit, akit jól felbosszanthatnék! …Egészen magamba zuhantam.

Arra gondoltam, hogy tényleg mennyire ki vagyok már én is szolgáltatva az internetnek, felfűztek engem is rabszíjra. Laci megoldotta, mert a mobiljáról el kezdett fülhallgatóval rádiót hallgatni.

Kínomban én is bekapcsoltam az én mobilomat, és ekkor vidám, roppanós zenét hallottam meg a Petőfi Rádión keresztül. A konyhába siettem valamiért és el kezdtem táncolni. Ekkor élet költözött testembe, és máris másképp érzékeltem mindent. Bár továbbra is sötéten láttam, de még sem reménytelenül.

Laci édesdeden elaludt, miközben a mécsesek sorban fulladtak bele a saját hiábavalóságukba.

Este 8-9 körül elálmosodtam, de ha – teszem azt – lefeküdtem volna, biztos, hogy elnyom a buzgóság. Ha pedig elalszom, akkor hajnali óráktól már fent kukorékolok. Ám ha áram még mindig nem működik, akkor nekem kakukk!

Amikor táncra perdültem a konyhában, Laci persze rögtön ágált, hogy miért táncolok.

• Csak nem hoztak valamiféle törvényt áramszünet esetére, hogy miképpen illik viselkednünk?
• Legalább pihenünk -, sóhajtott férjem lemondóan az ágyáról.
• De én nem örülök ennek. Utálok pihenni, inkább stresszelem magam egy kicsit.

Bezzeg a gát másik oldalán, Paliéknál fényárban úszik minden. Még a papagáj ház is ünnepi kivilágításban. Holnap oda költözöm, ha nem lesz még akkor sem áram. Meg kellett állapítanom, ha nincs semmiféle elektromos kütyü, még az idő múlása is egészen más alapokon történik.

Csodák csodájára éjjel, negyed 11-re már mi is fényárban úsztunk. Mit gondoltok, mi volt az első teendőm? Szétcsaptam az interneten, a güzülős bandát rögtön lefüleltem a Facebook-on…

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!