Londoni tévelygések (63.) London PASS (3.) Napfényben úszni a nagy hajón

Milyen érdekes, ahogy próbálom a szemeket felcsipegetni, mint a Jancsi és a Juliska mesében – akik a búza szemeket szórták el mögöttük, hogy rájuk találjanak -, úgy próbálom a képek alapján összeállítani nektek a London PASS következő állomását.

A kedvenc folyómon, a Temzén a Thames River Cruisevel hajókáztunk egyet. Erre még az első napok egyikén került sor. Gyönyörű, napfényes idő kényeztetett és vakított bennünket. (Természetesen napszemüveget vagy bármi árnyékolót nem vittem magammal. Minek is az…) A szellő lágy, simogató, a társaság vidám, az idegenvezető magával ragadó.

Láthattam London Eyest egészen közelről, de nem győzött meg arról, hogy még alaposabban kellene nekem megtapasztalni működését.

DSC07139 DSC07142

Na, és itt pedig, ahogy szép, komótosan mozgásba lendül. De akármennyire méltóságteljes, nincs az a kincs, amiért én beüljek bármelyik kabinjába:

Már régóta áhítoztam, hogy ülök egy bazi nagy, túrista hajó nyitott részén, és nem csinálok egyebet, mint a fejemet hol jobbra, hol balra fordítom attól függően, merre helyezkednek el a látnivalók. Közben néha sóhajtok egyet, „Hu, de szép!”

Szájtátásra bőven volt okunk. Felejthetetlen volt!

Látjátok, erre a hatalmas nagy hadihajóra, a Belfast nevű hadihajóra is fel fogunk menni pár nap múlva. Az lesz az igazi mulatság!

DSC07130

A fényviszonyok sajnos nem segítettek, hogy jó fotókat készítsek, mivel pont szembe sütött a nap.

Bastile közelről

Gondolatban búcsúztunk a kecses kis Big Bentől, London egyik híres látványosságától a négy évig tartó felújítási munkálatok miatt.

 

Híd alatt, nem tudom, melyik alatt, de azt tudom, hogy nem a Margit híd alatt:

Híd alatt

Magától értetődően készítettem több videót is és rengeteg képet is, de nem tartom értelmét, hogy mindent a nyakatokba zúdítsak. Soha nem szoktam győzködni titeket, hogy nézzetek meg valamit, de ezt a videót mégis ajánlom, mert a hangulatot, az élményt hűen visszaadja:

 

A London Pass igazolvánnyal rendelkezők akár egész nap utazhattak volna fel, s alá a Temzén, ha éppen úgy tartotta volna úri kedvük, de mint mondtam már, túlságosan sok program kellette magát.

 

Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el!

35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el!

38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!

39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!

40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!

41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!

42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!

43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!

44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!

45. részt (Minőségbőrze a Libertyben) itt olvashatod el!

46. részt (Amint vetsz, úgy aratsz) itt olvashatod el!

47. részt  (Boston Belle Cafe a vízen!) itt olvashatod el!

48. részt (Csillagszóró) itt olvashatod el!

49. részt (Holland parki mókusok) itt olvashatod el!

50. részt (Belevaló buli a Winter Wonderland) itt olvashatod el! 

51. részt (Camden Town és a nyihogó lovak) itt olvashatod el! 

52. részt (Portobello, a londoni piacok királya!) itt olvashatod el! 

53. részt (A ragyogó Harrods Áruház) itt olvashatod el!

54. részt (Az ufók mindenhová követnek…) itt olvashatod el!

55. részt  (Nyomozás a Boston Belle Café után)

56. részt (Kit érdekel, ha esik az eső?) itt olvashatod el!

57. részt (Legyél inkább drágakő) itt olvashatod el! 

58. részt (Playboy nyuszilányok minden kérést teljesítenek) itt olvashatjátok el!

59. részt (Bemehettem másodszor is a Playboy Kaszinóba?) itt olvashatjátok el!

60. részt (Buli London szélén) itt olvashatod el!

61. részt London PASS 1. (A jó öreg Shekaspeare) itt olvashatod el!

62. részt London PASS 2. (Alattunk a mélység) itt olvashatod el!

63. részt London PASS 3. (Napfényben úszni a nagy hajón) itt olvashatod el!

64. részt London PASS 4. (És én mit keresek itt?) itt olvashatod el!

65. részt (Notting Hill-i karneváli őrület!) itt olvashatod el!  

66. részt London PASS 5. (HMS Belfast cirkáló) itt olvashatod el! 

67. részt London PASS 6. (Household Cavalry Museum – élő múzeum) itt olvashatod el!

68. részt London PASS 7. (Royal Mews – A hintó előállt!) itt olvashatjátok el!

69. részt London PASS 8.    (St. Paul’s Cathedral) itt olvashatjátok el!

70. részt London PASS 9. (London TOMBS!) itt olvashatjátok el!

71. részt London Pass 10. (London Transport Museum) itt olvashatjátok el!

72. részt London Pass 11. (Motor Museum) 

73. részt London Pass 12. (Windsori kastély) itt olvashatjátok el!

74. részt London Pass (13. UNESCO világörökség: Cutty Sarp)

75. rész (London őszi színekben)

76. rész (Street Art)

77. rész (A bodhiszattvák otthona: Fo Guang Shan Temple)

78. rész (Irány a Downing Street-ről a SuhsiSamba)

79. rész (SushiSamba hivatalos neve 110 Bishopsgate)

80. rész (V&A Childhood Museum)

INSTAGRAM: marasimon54

Ha szeretnél körbe nézni a több mint 900 blogomban,

megteheted: www.simonmara.com

Fontos!

Ha bemész a KATEGÓRIÁba, 30 téma közül válogathatsz!

Jó szórakozást!

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds