Simonék félrebeszélnek (51.) Rico, Rico, a Manci-riógató

Mennyire érdekes az életünk – akár hétköznapi értelemben is. Szombat délelőtt – ez egy igen kritikus időszak, mert ilyenkor nem mehetek át barátnőmhöz, Terikéhez kávézni, hiszen a ráckevei piacon gyűrődik.

A 72 éves Gizike, drága jó barátnőm – aki, tudjátok, nem egy nagy észkombájn – pedig kórházban van. A múlt hétvégén szállították be elégtelen légzéssel. Aztán nagyon gyorsan kiderült, hogy tüdőgyulladása van. Pár napig altatták és lélegeztető gépen tartották. Nagyon rossz hír!

Úgy éreztem, hogy be vagyok zárva saját kalodámba. Állatkáim szanaszéjjel, kivéve Tüncit, aki fent, az ágyamon gömbölyödött. Végül engedélyt kértem macskámtól, hogy én is hadd feküdjek fel az ágyamra. Ez délben volt, még ebéd előtt. Fáradt voltam. Tudtam azonban, hogy nemcsak fizikailag vagyok fáradt, hanem szellemileg is leszívott az a gondolat, hogy barátnőim – ki ezért, ki azért -, de megközelíthetetlenek.

Ráadásul Magdika, a mi Magdikánk Balatonon senyved – rokoni karéjban. Ránk bízta Rico papagáját. Elvállaltam. Lacinak nem zengtem be előre, mert biztos, hogy teljesen felesleges csatározásba fogtunk volna.

Már csak akkor esett le neki a tantusz – újabb sorscsapásra kell számítania -, amikor Magdika kocsijával megállt előttünk, a poros úton.

Hát, igen, két macska a háznál, elég merész vállalkozás volt. Ám azt mondom erre: ha mindig az akadályokat nézzük elsősorban, akkor soha nem tudnánk előre haladni egy tapodtat sem. Ugyanis mindig lesznek akadályok, nincs akadálymentes élet! Pedig mennyire szeretnénk!

Végül is holnap – azaz vasárnap – jönnek a madárkáért, aki (ami) tulajdonképpen nem is zavargott különösebben. Reggel fél nyolc körül pld. erős rikoltozásba kezdett többször. Akkor még javában aludtam, nem esett jól ez az erőszakos ébresztés. A kérdéses madár nyílván megszokta, hogy Bibike – Magdika gimnazista lánya – az idő tájt megy a suliba. Illetve délután, amikor mindig csendes pihenőt tartunk Lacival, akkor szokott belezengeni a csöndbe éles, vijjogó hangot adva ki magából.

Egyetlen dolog miatt nem tartanék soha papagájt! Nem lehet megsimogatni buksiját, megvakargatni pocakját. Ebből is látható: az ujjbegyeimnek is nagyon fontos a barátság ápolása.

Manci, aki szintén érdeklődik Rico személyét illetően:

Majd elfelejtettem mondani: már második napja élvezhette a nimfa papagáj vendégszeretetünket, mikor estefelé hatalmas csörömpölést hallottunk a terasz irányából. A kalitka leesett papagájostól, mindenestől. Laci káromkodott, akár a kocsis, mintha ezzel megoldotta volna a felmerülő problémát.

Vajon melyik macska lehetett az? Ugyanis a kutyák bent voltak a házban.

Ettől az incidenstől kezdve, ha Manci, a fekete macska észrevette a madarat a nappaliban, már menekült is kifelé. Tünci viszont teljesen immunis volt a madárra.

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!