Simonék félrebeszélnek (47.) Hagyjátok békén a pókokat

Miért nem nézek sohasem felfelé, csak az orrom elé?

Nem, nem helyes a válasz, mert Ti azt mondanátok, azért nem nézek soha felfelé, nehogy orra essek. Ezt felejtsétek el.

A helyes válasz: attól félek, nehogy véletlenül pókhálót súroljak látásommal a házban. Ám mostanában mégis megtettem, és megláttam a sűrű szövésű pókhálókat. Akár csak Lót neje, aki hátranézett a tilalom ellenére, és sóbálvánnyá változott. Olyan köd jellegűk volt, finom, diszkrét, lebegő, piszok réteggel. És tudtam, hogy el vagyok veszve, mindennek vége, mint amikor a szerelmes asszony meghallja szíve választottjától: ELHAGYLAK!

Ekkor még mindig nem adtam be a derakamat, mert nem olyan könnyű engem eltéríteni eredeti szándékomtól, mely így szól: minél kevesebbet akarok foglalkozni háztartási munkával. És miért? Mert nem szeretem a rendet, tisztaságot? Jajjjjj, már hogy lehettek ilyen rosszindulatúak! Imádom, csak ne kelljen közrejátszanom ebben a témában.

A pattanásig feszülő helyzet enyhítésére bedobom ezt a kis zenét. Jó!

A drámai helyzet fokozódott lelkem összes zugában, mint amikor Rómeó felfedezte, hogy szíve hölgyének annyi, kampec. Ekkor nagy elhatározásra jutottam…

Vasárnap kipuceválom a fürdőszobát! Hogy miért pont vasárnap, ne kérdezzétek! Csak! Viszont ismerem magamat, az utóbbi években nagyon elqurvultam. Ha internethez ülök, az határozza meg az egész napomat. Mindig erős mágnest érzek a laptopomból, és nem akarok semmi értelmes dologgal foglalkozni.

Egy rövidke kis áttekintés a fürdőszoba részleteiről, csak azért nem teljes körkép, mivel a mobilom beintett, a kapacitása nem bírta a gyűrődést. Sosem szoktam 2x vagy netán 3x neki futni semminek:

Először csak a szekrény tetején levő irdatlan sok flakkonokkal akartam tisztában lenni, hogy tulajdonképen hányféle hajsampon, balzsam, testradír, hidratáló és még ki tudja, milyen kényeztető, cicoma cuccom van? De ez is pont olyan, mint a net vonzása.

Ekkor már egyre beljebb mentem az erdőbe, akarom mondani, egyre más és más területre tévedt sasoló tekintetem és tevékenységtől vonagló kezemben a nedves törlő ruha.

A pókok értetlenül lógtak a szeren, és riadtan adták tovább a hírt: „Mara takarít”. A fiatalabbak el sem hitték, hiszen kb. egy éve élnek ott a fürdőszobában békében, de engemet ilyen feldúlt állapotban még nem láttak. Nem bántom őket soha, ez nem az én stílusom. Az élőlényeket tisztelni kell. Nem vagyunk mi élet-halál ura. Ne feledjük el!

Vége felé jártam ennek a piszok ellen hírdetett, hihetetlen heródesi küzdelemnek, amikor éreztem, elfogyott a türelmem. Nem véletlenül, hiszen már órák óta lázas alapossággal takarítottam, és idegesített a hiábavalóság.

Igen, ez az egyetlen, hatalmas, kimondhatatlan előnyöm, ha valamit elkezdek, ott kő kövön nem marad semmi sem. Pontosítva: egy picinyke kis foltocska sem. Viszont a jó munkához valóban idő kell. Ha nem így tennék, ott lenne a lelkiismeretfurdalásom, hogy mekkora mamulák vagyok.

Ez pedig – magam felé – öngól lenne.

• Nah, készen vagyok! – szakadt ki belőlem az elismerésre szomjazó mondat, miután elégedetten csuktam be magam után a fürdőszoba ajtaját. Erre párom így felelt:
• A szekrényben is kitakarítottál? – Azt hittem, keresztben lenyelem. Hát, mit gondol, mi a szent tiprodás jött rám közel három órán keresztül egy ilyen kis, nyeszlett fürdőszobában?

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!