Sunyi szerelem (8.)

Békülés

 

Már eltelt legalább másfél hónap, amikor felhívtam egy délután Márkot. A szívem egy időzített bombaként dobolt a torkomban.

– Szeretnék veled személyesen beszélni -, kértem nagyon szelíden.

– Tíz másodperced van arra, hogy elmondd, miért érdemes veled találkozni – mondta síri hangon a másik, olyan elváltozott, robot-hangon, hogy szinte megijedtem tőle. Pedig a férfi is teljesen frászban lehetett, hogy hirtelen meghallotta a hangomat.

Nyílván több variációban elgondolta, hogy mit fog mondani nekem, ha újból felbukkanok. Amikor azonban már élesben ment a dolog, akkor neki sem sikerült hulla nyugodtnak látszani.

– Szeretnék veled találkozni, bocsánatot szeretnék kérni tőled -, próbáltam közeledni.

– Ilyen még nem történt, hogy valaki ne búcsúzzon el tőlem – fakadt ki a vonal végén hirtelen hevesen, elfeledkezve arról, hogy hideg-rideg szerepet erőszakolt magára -, nem köszöntél el. Ilyet senki sem csinált még velem!

– Ne haragudjál, találkozzunk, beszéljük meg személyesen a dolgokat. Nem érdemeljük meg? – kérleltem a másikat.

 

– Szia, majd még meggondolom.

„Istenem, hogy lehetünk ilyen szerencsétlenek? Miért ilyen súlyos ez a dolog?” –

könyörögtem a felsőbb szervekhez. „Miért kell nekem ennyit szenvednem?” Pár nap múlva makacsságom jeléül megint megkérdeztem, hogy mikor találkozhatnánk. Végül nagy kegyesen beleegyezett.

Békepipa

békepipa átméret.

Egy csütörtök délután a Bathyány-térnél az Angelika volt a helyszíne a nagy találkozásnak.

Ekkor már nekem is volt mobilom. Bejártam körbe a cukrászdát, tele voltam várakozó feszültséggel. Végre találkozok a másikkal – egyszerűen nem lehet igaz! Ujjongtam, ugráltam szinte örömömben, de azért tudatában voltam annak, hogy nem lesz egyszerű.

 

Arra kell törekednem, hogy ne bántsam meg a másikat. Sajnos ő sem piskóta. És bármivel magamra haragíthatom. Szóval körbe jártam a több helyiségből álló cukrászdát, de nem találtam Márkot. Telefonon felhívtam, hogy tulajdonképpen hol van?

– A belső teremben vagyok – válaszolta.

A folytatás nem marad el!

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el!

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

Más, egészen más:

Sokan nem értik, miért blogolnak egyesek, pld. én. Minimum két dolog vezérel, egyrészt mert imádok közölni, másrészt az online marketing a pénzszerzés egyik igen speciális eszköze. Ha nem figyelek oda, még végül megtanulom, hogy lehet az interneten pénzt “csinálni”.

Akit érdekli egy új, egy ütős megoldás, iratkozzon fel az ingyenes hírlevelemre, vegye fel a kapcsolatot velem, és hadd szóljon!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted! S utána tedd a kezedet a szívedre…

Telefon számom: 06-20-9287-353

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds