Simonék félrebeszélnek (12.) A csoda bennünk van!

Ki gondolta volna, hogy férjem megenyhül az újabb hülyeség-hullám beterítését követően. Először, mikor el kezdtem blogolni, nem értette, mi van. Aztán értette ugyan, de nem tudta elfogadni.

(Közbevetőleg: annyira megszoktam, hogy ha valamit akarok, lábaimmal toporzékolok, csípőre teszem kezem, és éles, vijjogó hangot adok ki magamból, akkor ezer akadály gördül elém, de én akkor sem hagyom magam. Don Quijote unokája vagyok igazából.)

Aztán nem fogadta el, és akadályozott. Aztán elkeseredett. Úgy érezte, hogy az az egy-két ős-kövület ismerőse, akik kiguvadt szemekkel figyelték (illetve mai napig figyelik), miképpen élem ki szenvedélyes közölni vágyásomat az interneten, hülyének nézik őt is.

Ráadásul még méltánytalanul elhanyagolom folyamatosan. Nem tud úgy „használni”, ahogy megszokta.

Ez a videó most vasárnap reggel (2015.03.08.) készült, amikor fel nem készülhettem a videóra. Igen, azt hiszem, értékelni kell nektek piszkosul, hogy hihetetlenül kevés videó életre hívása előtt készültem fel lelkileg-testileg. Így abszolút natúr valóságban állok-ülök a vallató kamera elé, mint most is. „Természetesen” ezt a videót is törölte a YouTube szó nélkül. Viszont elhihetitek, hogy nem sokat tollászkodtam, hogy a videót életre hívjam.

Aztán megmagyaráztam Lacinak, hogy pont azok kritizálnak engem, akik soha nem segítettek engem vagy őt sem egyébként. Akkor miért számítana, hogy mit pöntyögnek.

Szó szót követett, és látom, hogy megenyhült. Tulajdonképpen még nem fejtettem meg, hogy mitől vagy kitől, de megenyhült a vár ura. Sőt! Úgy látom, hogy kezdi díjazni őrültségeim kézzel fogható jeleit. Lehet, az van a háttérben, hogy még mindig szeret? Bár ez nem kérdés. Na, nem azért mondom, de akkor tulajdonképpen ki a lüke? Negyven év után is?

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds