Rokonlelkek
Találkozásunk második felében – amikor már rég nem biztosításról szólt a diskurzus -, érezhető volt, hogy senkinek sem sürgős haza vágtatnia, egyikünk sem sietteti a másikat, és csak úgy, kedvtelésből beszélünk saját magunkról.
Márkról kiderült, hogy pár évvel azelőtt egy komoly autóbalesete volt, és súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A baleset következményeként több ízben kellett megműteni a bal lábát, erősen a tolószék árnyékában élt. Akkor már elvált, és abból a házasságból született egy kisfia. Nagyon fájt neki, hogy a baleset miatt nem láthatta, miképpen tanul járni, mert neki is minden erejét és nem létező lelki nagyságát elő kellett szednie ahhoz, hogy ne maradjon padlón. Hatalmas akaraterővel elkerülte a tolószéket. Nagyon meghatott a férfi sztorija.
Megtudtam, hogy verseket is írt, mint ahogy én is sokáig, egészen édesanyám haláláig. Bizony, bizony – hiszen én is írtam verseket tinédzser éveimtől számítva. Édesanyám, mint történelem-magyar szakos tanár nagyon értékelte zsenge hajtásaimat, és az egyikre ráírta azzal a fantasztikus, hieroglifikus, kacskaringós írásával, hogy „meghalok, ha nem fedeznek fel”.
Csakugyan meghalt (időnek előtte), de nem attól, hogy lányát nem fedezték fel, hiszen felfedeztek, hanem… Akkor még csak 26 éves voltam. És mi minden kérdés rekedt bennem, amit feltétlenül meg kellett volna vele beszélni. Kizárólag csak vele. Hagyjuk! Ez egy kemény dió! Most nem fogom feltörni, ez tuti!
Igen, ő is írt verseket, úgy éreztem, Márkkal lélekazonosságba keveredtem. És ahogy haladtunk kifelé, pontosítva: sodródtunk ki a hotelből, szinte méterenként érzékeltem speciális fuvallatokat, ahogy a másikhoz véletlenül hozzá értem. Fényeket, árnyakat, illatokat olyan élesen, kizárólag nekem szólóan, hogy nem is értetettem, mi történik velem.
Csak azt tudtam, boldog vagyok.
- Arról még nem is beszéltünk, hogy én milyen verseket írok, de majd elküldöm egy borítékban – ígérte Márk. Egy kis szemrehányás volt a mondatában.
- Elkísérlek egy darabig –, ajánlotta, és meghitten lépegettünk egymás mellett, mint két, régi ismerős. Persze jól esett ez a felajánlás már csak azért is, mivel nem ismertem a környéket. Pár perc múlva hangosan rajcsúrozó fiatalok csoportja mellett haladtunk el.
- Jé, emberek! – mókáztam.
- Ha kell, megvédelek –, ajánlkozott meggyőződéssel a hangjában a kísérőm. Őszintének tűnt. – Karatézni járok, igazi utcai harcos vagyok.
- Köszönöm – szívből mosolyogtam -, bár remélem, hogy nem kerül összecsapásra sor. Nem vagyok az erőszak híve.
Elégedetten szedtem lábaimat hazafelé. Telehold volt, meleg nyári éjszaka. Úgy éreztem, mintha tücskök által megterített réten szökdécselnék otthonomat megcélozva. Ígéretes volt az éjszaka és az elkövetkezendő napok hozadéka is ínycsiklandónak tűnt.
Aznap valami felhőtlen boldogságban aludtam el hatalmas tücsök ciripelés közepette, amely felhangzott a második emeleti, nyitott ablakból. A csukott szemhéjamon keresztül a sziporka, tiszta, mélykék eget láttam… Rátaláltam egy nagyszerű barátra, aki úgy tud figyelni rám, mint már régen senki sem.
A folytatás nem marad el…
Más, egészen más:
Én egy ilyen online marketing rendszerben vagyok benne, konkrétan az Empower Network Marketinben, ahol megtanítják velünk – aki tanítható -, tevékenységünkkel hogyan tudunk egyre hatékonyabban bevételhez jutni.
Akit – a fentiek ellenére – érdekli egy új, egy ütős megoldás, iratkozzon fel a hírlevelemre, vegye fel a kapcsolatot velem, és hadd szóljon!
Simon Mara
marasimo@gmail.com
Skype elérhetőség:
https://www.facebook.com/simon.mara.14
Mit piszmogtok? Eltelik az élet! Legyetek kíváncsiak!
Had öregedjetek meg minél előbb!
Ne csak én!
Ha valaki szeretne szörfözni a blogjaim között,
hajrá!
És akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.
Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.
I love
!!!!!!!!!!!!!!!!
