Furcsállva nézett rám!

Augusztus 2. csütörtök: aznap nagyon meleg volt, egész nap tömény hőguta. Az őszinte gyanútlanság napja. Egy fehér-kék színű, selyem kosztüm őrületben, a menő ügynökök diszkrét bájával körüllengve lejtettem az ügyfeleimhez az elmaradhatatlan natúr színű, bőr háti táskámmal felszerelkezve. Vidám voltam, mint mindig, tele életerővel, optimizmussal.

A nap utolsó tárgyalását este hét órára, a Budapest Hotelbe szerveztem. Előtte még pont egészen más irányban, Kerepesen hajtottam végre hőstettet (találkoztam egy ügyféllel), és mégis úgy sikerült beosztanom az időmet, hogy pontosan odaérjek a megbeszélt időre, sőt tíz perccel korábban. Még cigarettát is sikerült vennem. A pontosságra mindig meg próbáltam törekedni, mert abból indultam ki, hogy én is végtelenül utálom, ha valaki szórakozik a drága időmmel és így természetesen velem.

Miután boldogan konstatáltam, hogy időben vagyok, leültem a söröző leghátsó asztalához, és közben azon morfondíroztam: nem szokásom megbeszélni találkozót anélkül, hogy ne kérjek személyleírást a másikról.

Ráadásul hiába próbáltam felhívni az ismeretlen férfit, valószínűleg lemerülhetett a mobilja, mert sikertelen hívásba torkolltam, így a személy körülírása is elmaradt. Valahogy bizsergető, érdekes beszélgetés volt a legutolsó – ahogy így felelevenítem a hét évvel ezelőtti eseményeket -, amikor egyezkedtünk, hogy mikor és hol is találkozzunk. Nagyon tetszett neki a nevem – ez jó érzéssel töltött el, hiába, nőből készültem. (Mai napig szeretek hódítani, szeretem, ha izzik körülöttem a levegő. Egyébként ki nem?) Olyasmit mondtam a férfinak, jó, hogy sörözőben találkozunk, mert szeretek efféle helyekre járni.

Na, nem baj, most már más dolgom nincs, mint várni. A várakozásnak megvan az „időtlen” jellege – ami megközelíti a Föld keletkezésének zűrzavaros, ki tudja mennyi évszázadot magába foglaló szakaszát. Egy kissé megáll az idő – de nem orvosi rendelői szinten -, ráérünk nézelődni, a köröttünk levő embereket osztályozni. Kivel beszélnék szívesen, kit kerülnék ki nagy ívben. Kissé megközelíthetetlenségbe burkolózom, tűnhetek bölcs embernek vagy lehetnék akár álruhás herceg kisasszony is. Mellettem levő asztalhoz egy fiatalember ült le ezekben a percekben, aki szintén várt valakire. Egyszer csak felém fordult:

• Ön Simon Mara?
• Igen. – Egy kicsit meglepett a közvetlensége, de vettem a lapot, és magától értetődő természetességgel cuccoltam át félig elfogyasztott almalevemmel egyetemben.

Elkezdődött a tárgyalás, az általános kártyák kiteregetése.

• Igazán ügyes, hogy így próbál ügyfelekhez jutni, mi szerint kérdőíveket vásárol. Jó kis üzlet lehet ebben a kérdőívezésben. Pár héttel ezelőtt bejött egy férfi az üzletbe, és ott majdnem mindenkivel, persze velem is kitöltetett egy kérdőívet.
• Több szálon kell elindulni ahhoz, hogy sikeresen üzletet köthessünk. Egyébként annyit tudok Önről, hogy egy szépségszalont vezetnek a feleségével, ebből élnek. Gyerekük még nincs? Jól emlékszem?
• Nem akarok kitérni a kérdései elől, de miért mondta, hogy szeret sörözőbe járni?
• Mert ezeken a helyeken sok emberrel találkozhatom. Szeretek nyüzsögni, másokat megismerni -, válaszoltam készségesen. – Szakmámból adódik ez egyrészt, másrészt pedig mindig is ember-centrikus voltam. Én már így születtem. Tényleg van önnek testvére?

• Igen, van egy húgom, aki riporterként dolgozik egy tévé társaságnál. Egyébként van egy jó barátom egy másik biztosítónál, így egy kicsit én is belelátok az üzletkötők életébe. Nem irigylem munkájukat. Nehéz kenyérkereset.
• Ez igaz, de van benne izgalom, megmérettetés. Sosem unatkozom, nincs két egyforma tárgyalás. Igen kreatívnak kell lennem, és ez nagyon tetszik. Minden új tárgyalást úgy tartok számon, mint valami kalandot. Sosem tudhatom, kivel jövök össze, milyen érdekes emberrel ismerkedek meg, mint például önnel – itt jelentőségteljesen a másik szemébe néztem. Bár igaz, én mindig nyíltan a beszélgető partnerem szeme közé szoktam szegezni néha kicsit vallató tekintetemet. Mindig tudni akarom, mit gondol a másik. – Mi lenne, ha tegeződnénk? Csak egy ideig tudom elviselni a magázódást. Attól még lehetek tisztelettudó, ha történetesen tegeződünk. Oké?

• Rendben – egyezett bele a fiatal férfi, aki akkor 36 éves volt, magas, vékony testalkatú, de izmos, a fejbőre gondosan kopaszra borotválva, és valami divatos pólót és farmer gatyát viselt. Ő is cigizett.
• Egész nap a nőket figyeled, hogyan szépülnek meg? Ez a fő tevékenységed?
• Gyógy-masszőr vagyok, ez tölti ki az időm nagy részét, a többiről nem számolok be neked, akármennyire is szimpatikus vagy így, első nekifutásra.
• Elnézést, néha egy kicsit tapintatlannak tűnök, de mindig mondom, hogy

kényelmetlen kérdésre nem kell válaszolni. Tulajdonképpen, amikor megtudtad, mivel foglalkozom, valami elképzelésed csak volt, hogy mi célból találkozunk. Milyen biztosítás érdekelne? – kezdtem a puhatolózást.

• Szeretnék a húgomra kötni egy biztosítást, de úgy, hogy ő ne tudja meg.
• Szerintem azt nem lehet, ugyanis neki is alá kell írnia biztosítottként az ajánlati nyomtatványt -, próbáltam alátámasztani érvelésemet. Meg kell mondani őszintén: ilyen esetem még nem volt, és eléggé meglepett a válasza.
• Mióta dolgozol a biztosítónál?
• Lassan egy éve.

Határozottan furcsállva nézett rám, de hogy miért? Ki tudja.

• Kér valamit? Szívesen rendelek.
• Jó, kérek megint egy almalevet – és rápöffentettem kényelmesen egy cigarettára.

Már legalább egy órája beszélgettünk mindenféléről, de előbbre igazán nem jutottam, ami a biztosítást illeti. Ráadásul tele voltam hatalmas, megmagyarázhatatlan feszültséggel, ami nem szokott jellemző lenni. Megközelítően fél óra után általában fesztelenné válok, átveszem a tárgyalás hangulatát. Ám most valami miatt úgy éreztem magam, mint egy kezdő vagy egy kis iskolás a felelő tábla előtt. Pedig akkor már egy éve rendületlenül tárgyaltam több-kisebb sikerrel. Itt valami lógott a levegőben… Valami vibrált, izzott, csak nem értem rá megfogalmazni magamnak sem.

A találkozás második órájában azonban már otthonosan ültünk egymással szemben, óriási figyelmet fordítva a másik személyére, hogy még azt sem vettük volna észre, ha összedől az épület a fejünk fölött.

• Nekem nagyon fontos, hogy három naponta borotváljam a fejemet – mondta egyszer Márk. „Én bizony nem tenném a helyedben” – de ezt nem mondtam hangosan, nem akartam megbántani.

Érdekes dolog: a kimondatlan szavakat is hallotta a férfi, mert a pár héttel később nekem címzett, négy oldalas, sűrűn tele írt levelében olvashattam, hogy növeszti „bársonyos” haját. És nem egyszer megtörtént, hogy olyan kérdésemre válaszolt, amiket csak magamban tettem fel. Igen, a telepátia működött!

A 2. részt itt olvashatod el!

Más, egészen más:

Én egy ilyen online marketing rendszerben vagyok benne, konkrétan az Empower Network Marketinben, ahol megtanítják velünk – aki tanítható -, tevékenységünkkel hogyan tudunk egyre hatékonyabban bevételhez jutni.

Akit – a fentiek ellenére – érdekli egy új, egy ütős megoldás, iratkozzon fel a hírlevelemre, vegye fel a kapcsolatot velem, és hadd szóljon!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

https://www.facebook.com/simon.mara.14

Mit piszmogtok? Eltelik az élet! Legyetek kíváncsiak! 

Hadd öregedjetek meg minél előbb!

Ne csak én!

Ha valaki szeretne szörfözni a blogjaim között,

hajrá!

És akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.

Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.

I love

!!!!!!!!!!!!!!!!