Londoni tévelygések (47.) Boston Belle Cafe a vízen!

Az előre betervezett élmények nem mindig úgy sülnek el, ahogy mi szeretnénk. Biztos Ti is megfigyeltétek ezt a jelenséget már.

Úgyhogy a mai csavargásunknak ezért volt igazán jó íze és zamata, mert meglepetés volt a javából. Kriszta, az én kis, aranyos menyem feltette a kérdést, mit szólnék egy kis sétához? Az idő szuper, nem várunk senkit sem, hogy meglátogat bennünket.

• Oké, let’s go! -, kiáltottam fel lelkesen, és már vettem is fel kedvenc edző cipőmet. Meg kell mondani, elég topisra vettem a figurát, de nem bálba készültem – ez igaz.

Útközben. (Ha ráklikkeltek a fotókra, akkor nagy méretben kapjátok meg azokat.)

Ez is útközben:

A Victoria parkban sosem csalódtam. Ez tény. Azt egyszerűen nem lehet elrontani, legyen tél vagy nyár, teljesen mindegy.

Most pedig a gyönyörű őszi színek uralkodnak mindenütt:

A Regent’s Canel (én csak egyszerűen, Victoria csatornának neveztem el) végig húzódik, mintegy félig bekeretezve azt a hatalmas területet -, hűen és hálásan nyaldossa a fenséges Victoria lábait. Hossza 14 km.

Kacsák hápognak a vízen. (Sajnos akaratlanul is meglátom a víz mélyére süllyedt üres flakonokat és egyéb szemetet, amiket lelkiismeretlen emberek hajítanak el lezser mozdulattal. Hogy törne le kezük, mindkettő. Snitt!)

Nézzétek meg, micsoda játékosság van ebben a fotóban. Van itt minden:

Mint a víz szerelmese, mindig örülök, ha ilyen képeket tudok készítni.

Úgy tűnik nekem, mintha útra készen állnának:

Ez az egyik kedvenc felvételem. Fantasztikus a fotó színvilága:

Lakóhajók „parkolnak” a parthoz kikötve, és andalítóan himbálóznak a nyugodt vízen. Kismamák tologatják a babakocsikat, miközben megosztják egymást közt a pelenkázás örömeit. Kutyákat sétáltatnak rövid pórázon és elnéző mosollyal arcukon bicajoznak férfiak és nők, miközben próbáljuk őket elengedni vagy kikerülni.

Már sokszor elgondoltam – hiszen nem először jártam itt a mai napon: 2016.11.11. -, milyen fantasztikus lenne, ha bemehetnék egy ilyen hajó belsejébe körülnézni. Ám alkalom sosem adódott.

Most viszont csoda történt. A kávézó hívogatóan ringatózott a vízen.

Boston Belle Cafe a vízen, és most nyitva:

Még szép, hogy bemegyünk, hiszen épp be volt tervezve egy kis pihenés, kávézgatás.

Phil, a barátságos tulajdonos és Kriszta beszélgetnek:

Férfiak a piciny talp alattnyi helyen kávézgatnak és cigarettáznak:

Az elégedett vendég éppen mos távozik:

Olyan volt, mint egy bábjáték. Élveztem:

Kint is lehet kávézni, ha éppen nem foglalja el senki sem ezt a kis placcot:

Viszont rögtön volt egy kis bökkenő, a tulaj, aki egy igen kedves, kommunikatív ember, mondta, hogy sajnos bank kártyával nem tudunk fizetni, tehát elbúcsúztunk, és célba vettünk egy bank automatát.

Majd térültünk-fordultunk, és megint feltűntünk a színen.

Ahogy beléptünk a kávézóba, rögtön otthon éreztük magunkat, ellágyultam egyszerűen:

Nehezen tudtuk volna palástolni jókedvünket:

Krisztával együtt mi is hálás vendégek voltunk:

Kiderült, hogy már nyolc éve működteti Phil ezt a kis csoda helyes kávézót, amely unikum egész Londonban. Gyakorlatilag egyedülálló szolgáltatásával.

Forró csokoládé, capuchino és csokoládé torta. Szent Úr Isten! Amikor megrendeltem, nem gondoltam arra, hogy túlzásba estem. Minden fantasztikusan ízletes volt. Hát, az a csokis süti… És hiába volt minden annyira kiváló, nem tudtam mindet elfogyasztani…

Aki egyszer ide betért egy kicsit kikapcsolódni, biztos, hogy visszamegy barátaival vagy akár egyedül is.

A Londoni tévelygések sorozat kedvelői megtudhatják, milyen az élet Londonban: 

https://simonmara.com/category/london/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!