Ennek a fotónak az a jelentősége, hogy kedvenc, vásott unokám, Eki kattintotta el szülinapjára kapott fényképezőgépével. Meg kell becsülni, mert ekkor azon ritka pillanatok egyikét éltem át, amikor úgy éreztem, hogy mégis csak szeret ez a gyerek.
Az eset megesett, de ez még éjszaka bontakozott ki. Igaz, mostanában minden éjszaka kibontakozik minimum kétszer, de lehet, hogy háromszor is. Mivel hidegek az éjszakák, nincs szívünk a macskákat kint fagyasztani. Megtehetnénk, de nem tesszük. Jocika (fehér macsek) elfoglalja a forgószékemet, amelyet egy bundabéléssel még külön kibélelem az őfelsége bundázatához.
Jencikét, a nagy seggűt (kis seggű a fehér cica) különböző helyeken szállásoljuk el, az mindig a helyzettől függ. Ha szerencséje van, megengedem, hogy a gyógyágyon pihenje ki káosszal teli az-napját. Mancinak (fekete cica) egy megörökölt, élethosszig tartó karosszéke van a tévé készülékkel szemben. Amikor azt mondom neki a fenti szobámban, hogy „menjél Manci a helyedre”, akkor már battyog is engedelmesen lefelé a lépcsőkön.
Eddig semmi probléma, álomba ringatja magát a kis társaság, még a loncsos kutyánk is, Popi, aki egyre jobban nagyothall, amely javára szolgál, mert tényleg csak azt hallja meg, ami kaját ígér számára. Viszont erős szőrzete miatt öregségére nem bírja a meleget, így a hideg fürdőszoba-vécé az övé. Onnan nem tágít, és sokszor az igen hideg kövezetre fekszik, a takaró helyett. Ha valaki vécére akar menni, akkor vécé pénzt szed, mint a vécés nénik.
Mára is igen fáradtan ébredtem, mert nem éreztem azt, amit már régóta nem éltem át: pihenten ébredek…
Viszont ilyenkor – mikor fáradtan vonszolom magam -, csípjen meg a kánya, újítok valami káposztás kaját. Éva barátnőm küldte a receptet, ínycsiklandónak tűnt, ígéretesen nézett ki a fotón. Mint tudjátok, igen nehezen lendülök be. Péntek délre már amúgy is teljesen kimerültem, de másnap a soroksári társaságba akartam elmenni, tehát muszáj volt valamit virítanom a kaja területén.
- Öregségemre azt hittem, hogy nyugalom, tisztaság, rend fog engem körül venni, de ez egyre inkább lehetetlennek tűnik -, ezt akkor nyilatkozta ki párom rezignáltan, amikor már több ízben a fém mosogatóhoz vertem teljes erőből a fokhagyma-összenyomót, amelynek az az előnye, akármennyire el vagyok keseredve, nem esik szét. Szerintem a gyártók tudják, hogy az őrült nők használni fogják feszkójuk levezetésére. Tehetetlen mérgemet ezzel a konyhaeszközzel vezetem le, hozzá ütöm teljes erőmből a rozsdamentes acél mosogatóhoz. Volt egy olyan korszakom, amikor elég sok pohár, tányér tört össze „véletlenül”. Nem gazdaságos.
Popi ott állt a keskeny, kis konyhában bennünket figyelve, nehogy rá lépjünk. Már a harmadik kaja-projektjét szerette volna lesakkozni velünk, de nem járt sikerrel. Nem elég, hogy teljes odaadással nagyothall, de még feledékeny is. Hiába adunk neki kaját, fél óra múlva ugyanolyan ártatlan képpel kéri, követeli a táplálékot. Úgy is néz ki!
A káposztás kaja nem olyan lett egyáltalán, mint a fotón. Újból megnéztem, mi a fenyő! Hát, igen, nekem még megközelítően sincs olyan edényem, aztán nem volt tejszínem – pedig nagyon kellett volna -, nem volt húsleves levem, ezen kívül elfelejtettem oliva olajat beletenni, na és – nem nagy probléma – nekem valószínűleg nincs olyan sütőm, amibe az a nem létező tál beleférne. No problem.
Mivel már ismerem magam, a káposzta egy részéből paradicsomos káposztát készítettem ebédre – isteni volt -, és az előre jól ízesített (fasírt alap) darált pulykahús egy részéből fasírtot. Elvoltunk ragadva az élménytől!
Ám még ott volt a káposzta nagyobb része.
Elrohantam dolgomat elvégezni, ahol most Popi nem verte fel tanyáját. Ám ugatott a nagy szobában, és megtudtam, hogy Ernő sétált el kapunk előtt Buksi kutyájával. Tehát rohanvást készültem én is a sétára, és úgy felejtettem a tűzhelyen a rotyogó káposztás valamit. Már javában a szántóföldek közötti földutaknál jártunk, amikor nagyot kurjantottam:
- Ernő, nekem haza kell rohannom, mert a kaját a tűzhelyen felejtettem. Ha hoztam volna magammal mobilt, csak haza telefonálok, és Laci megoldja, de nem.
Szerencsére külön jót tett az ételnek, hogy ott felejtettem a gázon a kaját, mert isteni lett. Átvariáltam az ízvilágot, még a gomba kefírből is adtam hozzá, és a hasalj szalonnát megabáltam, amelynek jó kis zsíros, hazai ízvilágú, sűrű levével még nyakon öntöttem a nagy szeletekre vágott káposztámat, szerencsére még édeskrumplit is találtam. Szerintem valószínűleg az lehet a kaja csúcspontja, a lelke. Hoppá! Gyorsan lemegyek ellenőrizni.
Levágtáztam, és egy kis adagot megettem, a szemem sem rebbent. Meghoztam egy személyes ítéletem: „kuji-kuji, röf-röf.
Laci ki volt bukva, hogy elfoglalom a konyhát, és ő nem tudja a szokásos dolgait végrehajtani, pld. gomba-kefirt „gyártott”, ám jobb lett volna, ha nem serénykedik, mert a kefir az új szőnyegen landolt, legnagyobb bánatunkra. Én – mint tudjátok – nem szoktam kétségbeesni, csak önvédelemből. Ám férjem rázendített, hogy ekkora felfordulást ő még nem látott. Na, persze! Nagy dolog, most viszont már el tudja mondani még pipás Bélának is, mi volt itt pénteken nálunk.
A káposztás kaját végül is kivettem a sütőből, mert már a második csilingelésre vártunk, amikor lejár a program, de még híre-hamva sem volt, hogy elkészül. Átrendeztem a gázsütőre. Ezzel kellett volna talán kezdeni, jobban jártunk volna.
És ez így megy hétről hétre, hónapról hónapra. Előre nem tudhatjuk, mitől kapunk ihletet a tovább-élésre. Kívánok nektek színes, fejlődésre alkalmas életet, amikor az igen rosszkimenetelű sztorikból ki tudjátok magatoknak bányászni az értékes gyémánt köveket.
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
