(A beköszöntő fotó 2024. novemberi londoni portyázásomból származik. Címe: Londoni tévelygések (90.) Nem vagyok dzsungel szakértő, de a szívem a helyén van!
December 24-én, reggel egy felháborodott pókkal találkoztam – még fel sem ébredtem egyébként! A hősugárzó alól mászott elő, sérelmezte, hogy belepiszkálok az életébe. Azt hitte szegény, hogy karácsonyi ünnepi hangulatom csúcspontját ekkor kezdem futtatni. Ah! Dehogy! Bocsánatot is kértem tőle abban a minutában.
Az ünnepi őrület már jóval korábban kezdett vérkeringésembe beszüremleni. A múltból derengve megmerevedett arcomból nem sugárzott derű arra gondolva, hogy ezek a napok a kötelezettségek legsúlyosabb cipőit húzzák a nők lábára.
Muszáj volt 24-én reggel egy nagy-mosási programot beindítani, mert már nem volt elég bugyi, zokni stb.
- És te képes vagy ruhákat szárítani ebben a kis lakásban karácsony napján? -, kérdezte megrökönyödve férjem.
- Jézus Mária! Na, látod, ezért nem szeretem én az ünnepeket. Ez a pár nap olyan, mintha egy folyamatos gátfutáson vennék részt. Csupa akadály! És még csoda, hogy nem szeretem az ünnepeket? Szerintem drága Jézusunk sem mondta, hogy szülinapjára mindenkinek meg kell kergülnie az ő tiszteletére! Ezt az emberek, a kormányok, a kufárok találták ki, hogy minél több pénzt húzzanak ki a hívők zsebéből. Igaz, mi sosem dőltünk be az ajándékozási mániának. Attól még ugyanúgy tudjuk szeretni a másikat vagy közömbösek lenni egymás iránt.
Tehát december 24-e a kondicionálás napja volt, amitől teljesen ki is fáradtam. Már attól kikészültem, hogy „mit kellene csinálnom”. Egyetlen említésre méltó dolog történt. Vendégségbe jött három napra Misi. Tudjátok, az a Misi, akit megmenekítettük férjemmel együtt egy össze-hajtogatott drótháló fogságából. (Simonék félrebeszélnek (137.) Hogyan lett új családtag teknőlakó Micikéből.)
Ám másnap újabb probléma zuhant rám: frontátvonulás. Hideg- vagy melegfront. Már ki tudja? Ez épp elég volt ahhoz, hogy fejfájással küszködjek egész nap. Laci viszont elemében volt. Elkészítette a töltött káposztát. De még milyent? Fantasztikus profizmusról tett tanúságot.
- Na -, mondom magamban 25-én reggel-, most bele kell magamat vetni az ünnepi teendőkbe. Nem úszom meg! Ha tegnap nem is csináltam meg a mákos- és diósbejglit, ma viszont bepótolom -, ígértem magamnak. – Laci, mikor darálsz mákot? Tudod, ha nem darálsz, én nem készítem el a sütit.
Ekkor Laci megint nagyot alakított, mert a halászlé is megszületett. Kiváló érzékkel. Igaz, én csak egyszer eszem halászlevet egy évben, mert alapjában véve nem a kedvenceim közé tartozik, viszont egyszer mindenféleképpen, mert férjem mestere ennek a halételnek az elkészítésében.
Csütörtökön, 26-án már majdnem elkészítettem a bejglit, de addig nem kezdem el, amíg a darált mákkal nem szolgál drága férjem. Ezt meg lehet érteni, nem?
Viszont átmentünk Varga Lacihoz délelőtt, aki mákos és diós bejglivel kínált bennünket. Igaz, Tescoból származott, de akkor is! Egyelőre a lelkesedésem kicsit kifújt. Délután közös nekifutással feltettük a kocsonyát! A főzés több óráig tartott. De ezt is kipipálhatjuk.
És azért ne feledkezzünk meg párom által készített isteni franciasalátáról sem. Ekkor, 27-én fonott kaláccsal és sajtos rudacskákkal kedveskedtem páromnak – ellen-pontozásul azt a több kiló szaloncukrot, amit uram és parancsolóm hozott haza a múlt héten.
Jelentem: pár napon belül elfogyott. Utálom, ha valami csak úgy kallódik a lakásban, és mindig belebotlok. Feláldozom magam a rendcsinálás oltárán. Oltári! Nem?
Ezzel idén már túlteljesítettem. Jöhet a szilveszter, amely el is jött teljes ködszitálásban.
Az év utolsó napján, december 31-én, miközben a lencse főzeléket feltét nélkül kanalaztuk férjemmel, a kamionos szomszédunk elszánt léptekkel vitte a zacskó szemetét a műanyag kukába. A nagy üvegajtón keresztül mindent látok a helyemről: a madáretető látogatottságot is fel tudom mérni, macskáink csodálatos, lusta vagy éppen tűzről pattant mozdulatait, a lehulló faleveleket. Szóval szemmel tartom a terepet.
Kiskoromban sosem gondoltam volna, hogy eljön az az idő, amikor igazi banya, boszorkány leszek én is. És mindenkit kritizálok, aki csak él és mozog. De eljött ez az idő is -, sóhajtottam megadóan.
Mindenki arra koncentrál, hogy szilveszter napján valami nagy tettet hajtson végre: hányásig inni, netán a szomszéd kakasát vagy a ház tetejét kilőni, biciklivel a kis-Dunában kikötni holt részegen. Ki tudja? De mindenféleképpen valami olyat kell produkálni, hogy még az unokáink is megemlegessék.
Egész évben ugyan semmi hasznosat nem tettünk, de ma, igen ma! Megmutatjuk, mit tudunk. „Az egyik buszmegálló még teljesen ép! Hogy lehetünk ilyen slendriánok? Ezt kell ma éjjel meglátogatnom társadalmi munkában.”
Még délután sikerült egy kis fotót készítenem, de utána már se hang, se kép.
Jövőre, hogy mi lesz, majd elválik, de idén valahogy nem tudok olyan nagy lelkesedéssel boldog új évet kívánni senkinek sem. (Nagyon furcsállom!)
Délután öt körül egy rövidke kis párbeszédet kezdeményeztem egy 64 éves hölggyel, aki ma is lesétálta a maga fél óráját, szilveszter ide, szilveszter oda:
- Megkérdezhetem, milyen volt a 2024-es éve?
- Elégedett vagyok, mert egészségemet meg tudtam őrizni. – Csak valahogy az őszinte mosoly hiányzott a nő szigorú arcáról.
- Hogyan érezte magát összességében, mit tapasztalt maga körül ebben az évben?
- Nem sok jót! Úgy éreztem, hogy minden és mindenki ellenségesen viselkedett velünk szemben. Nem sok jót várhatunk a környezetünktől.
Ekkor én elbúcsúztam beszélgető partneremtől, akinek még a nevét sem kérdeztem meg, mert jött egy ismerős fiatal pár, akiknek két tüneményes kutyájuk van. Popi kutyám is helyeselte a személycserét.
Miközben ereszkedtem le a gát meredek oldalán, azon gondolkodtam, hogy ha türelmesek vagyunk mások iránt, egy kicsit megkapargatjuk a mázt, mindig kiderül: valami van, de nem az igazi. Ezt egy orosz-szovjet színművész, Arkagyij Iszaakovics Rajkin mondta egy emlékezetes előadásában:
A ködben eltűnt a felhajtott gallérú nő. Magával vitte az elmúlt fanyar, inkább keserű, mint édes 2024-es évet.
Azért is BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok minden kedves Olvasómnak!
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
—
