Szöszi-NET (69.) A fiatal stewardess hölgy

 

Ezen, a Londonba tartó utamon valamiképpen egészen szimpatikus emberekkel akadtam össze, mint pld. egy 22 éves fiatal, csinos stewardess hölggyel. Karcsú volt, mint egy gazella, szép, hosszú sötétbarna haja keretezte ovális arcát és szeme, mint két ékkő. Finoman kozmetikázva, semmi túlzás, csak a száját festette ki élénk pink rúzzsal.

A stewardess öltözet köztudottan nőies öltözék, nem rontja el a nők alakját, sőt, hangsúlyozza a nőiességüket.

A buszon arról beszélgettünk – miközben a Liszt Ferenc repülőtérre igyekeztünk -, hogy milyen furcsán viselkedik egy-két utas. Az ifjú hölgy megtapasztalhatja folyamatosan az elmúlt egy év leforgása alatt a Wizzair-nél.

A jó múltkorában észrevette: az egyik utas nem tudta, hogyan kell kinyitnia a repülőgépen a vécé ajtaját. Nem kérdezett meg senkit sem, egyszer csak el kezdett dörömbölni az ajtón. Például egy Greenlandra történő utazásnál egy férfi teljesen „bekattant”. El kezdett inzultálni egy fiatal hölgyet, mert azt hitte, hogy az ő meghalt lánya kelt életre. Nem volt kérdés, hogy a legrövidebb idő alatt leszálltak, és őrizetbe került a kissé összekuszálódott férfi.

  • Mi van akkor, ha az utas kissé illuminált állapotban akar utazni?
  • Nincs pardon, mert a szabályzat is lehetővé teszi, hogy aki magára és másra veszélyes lehet, le kell szállítani.

(Itt ajánlom figyelmetekbe az igen színesre és érdekfeszítőre sikerült, négy részes sorozatomat, melynek címe: Az elcseszett utazás- Ennek I. része Tű a szénakazalban. )

Nevezzük Zsuzsának az ifjú hölgyet, az egyszerűség kedvéért.

Szóval, Zsuzsa jelenlegi párjával egy amerikai gyerek-táboroztatáson ismerkedett meg, mely véletlenhez rengeteg mindennek kellett stimmelnie, hogy ténylegesen összejöjjenek.

És ami miatt legfőképpen „tollat ragadtam”, a következő: pár év múlva szeretnének gyermeket párjával. Zsuzsa ugyanis nem repesne az örömtől, ha úgy járna, mint jó pár nő ismerőse, akik jóval meghaladták a 30-35 évet, mire rászánták magukat a szülésre. Viszont ők nem estek teherbe vagy borzasztó nehezen sikerült utódot világra hozniuk. 

 

 

Hogy mik történnek? Képzeljétek el, véletlenül ismét bekukkantottam a blogomba, mert megfigyeltem, hogy ha pár nappal vagy pár héttel később végig fésülöm a sorokat, mindig találok valami picurka hibát, amit korrigálnom kell. Ám itt egészen nagy bibi van, mert a gif alatti szövegnek teljesen lába kélt. Márpedig tíz nap az nagy idő, hogy visszaemlékezzek, mily’ okosságot is sajtoltam ki magamból anno.

Egy biztos, úgy gondolom, hogy a nők szegényebbek lennének, ha nem vállalnák fel azt a csodálatos szerepkört, amiért valójában a világra jöttek.

 

A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN  is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

2 thoughts on “Szöszi-NET (69.) A fiatal stewardess hölgy

  1. Thank you for the sensible critique. Me and my neighbor were just preparing to do a little research about this. We got a grab a book from our area library but I think I learned more from this post. I am very glad to see such magnificent info being shared freely out there.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds