Valamelyik távollétem alkalmából, talán akkor voltam a Fülöp-Szigeteken. Igen, akkor lehettem fiam esküvőjén. Még a súlyos bőröndöt le sem dobtam, azzal fogadott élből, hogy csőtörés volt a fürdőszobában, és ha ő nincs itthon, az egész ház elázik. Valóban, nagy szerencsénk volt. Tehát ki kellett bontani a falat a fürdőkádnál. Hatalmas kráter tátongott a falban.

Az egy nagyon tanulságos sztori volt. Ugyanis amikor kibontotta, akkor vált láthatóvá, hogy mi volt a korelőzmény. Talán 10-15 évvel ezelőtt egy szakival megbeszéltem, hogy a fürdőszobai csőrendszert kicseréltetem. A régi mehet a szeméttelepre. Akkor még javában dolgoztam, tehát nem láthattam, mit csinál a drága mester. Álmomban sem jött volna elő, hogy a gyönyörűen csillogó réz csövekből jó, ha az 1/10-ét felhasználta. A többit haza vitte.

Íme a rézfaszú bagoly sajátságos megfogalmazásban:

Tehát venni kellett megint csövet. Viorellel megbeszéltem, hogy megcsinálja a fürdőszobát, újra falazza a falat. A kövezetet is felszedte.  Természetesen megfizetem a munkát. Ekkor pontosan úgy néztünk ki, mint a bombatalálatosok. Természetesen a kádat is kivette, tehát semmi nem volt a fürdőszobában. Még az volt a szerencsénk, hogy tisztálkodni és mosni átmehettünk a szomszédba. Bazira élveztem. Gondolhatjátok.

És ebből az áldatlan állapotból egyre inkább úgy éreztem, hogy nincs tovább jutás. Mintha egy helyben jártunk volna.

Amikor hétvégenként haza jöttem, mindig eljajongta Viorel, hogy ő mennyit dolgozott, de igazából látszata nem volt. Nem haladtunk semmit sem. Persze én megértettem őt, mert tudta, hogy ha befejezi a munkát, akkor neki már mennie kell, mert addigra már annyira fárasztott a jelenléte, hogy azt ki sem tudom mondani.

Gyakorlatilag odáig fajultak a dolgok, hogy ahogy megláttam vészmadár alakját, már görcsbe rándult a gyomrom. Higgyétek el, nem tehetek róla: besokalltam.

Egyik vasárnap este vonulok Ráckevéről haza, mint a vadlibák az éjszakai szálláshelyükre. Viorel nézi a szokásos, gyerek énekesek versenyét. Bömböl a tévé, a skacok gyönyörűen énekelnek, de engem annyira, de annyira nem érdekel… Kivonulok a konyhába a laptopommal s egyebekkel felfegyverkezve.

A közhangulat forrpontra emelkedik, érződik a balhé szele. Még megnéztem a kedvencemet, Janit – aki a győztes lett – egy cigány fiatal srácot, akit nagyon csípek. Aztán visszavonulok a konyhába. Becsukom mind a két ajtót mögöttem.

Viorel bekopog, bejön, hogy elmossa a tányérját, amiből a cseresznyéjét ette, és megkérdezi:
– Zavarlak?
– Igen -, válaszoltam pikírten. Megszállt az ördög. Tudtam, hogy ennél nagyobb bakit már régen követtem el.
Azon minutában kitört a vihar. Mit vihar? Orkán, tájfun…

Mint mondtam már egyik, előző blogomban, a fürdőszobának már egy rémregénye van. Itt olvashatjátok el! 

 Na, és az ehhez kapcsolódó farok-problémáról meg itt olvashattok!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el!

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt pedig itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatod el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!