Most két részletet adok a születendő regényemből. Gyakorlatilag mindig az életről beszélek. Ez jellemző rám. Nem sokat filozofálgatok, a történések úgyis megadják a választ, ha jobban oda figyelünk.

“…Viorel haza jött időben – mint mindig. Hogy ő soha nem tud elmenni munkaidő után valahova, ez hihetetlen!

Eljött a cigarettakészítés ideje, és ilyenkor fogom magam és a cuccaimat, kimegyek a konyhába. Kiviszem a laptopom a szótáraimat meg egyebeket. Ám az előző éjszakából rám zuhant fáradtság rám rontott. Tehát próbáltam tudatni Viorellel, hogy baromira szeretném, ha bekotródna a szobájába.

Épp valamilyen román-magyar nyomorfilmet nézett, miközben kevésbé szorgalmasan járt a keze a dohány körül. Láttam, élvezi a filmet, én viszont abszolúte nem. Úgyhogy rádőltem az ágyamra – mintegy jelezve, most már tünjön el. Így aztán vette a lapot…
Másnap reggel arra ébredtem, még hat óra sem volt, hogy a kissé zizi szomszédnő magas sarkú cipőben fel-alá grasszál a lakásában, megállás nélkül. Ez valami horrorként hangzik a csendben, mintha tűket szurkálnának a koponyámba.

Fel is mentem úgy, melegében, hogy mi a szart csinál? Ő? Semmit. Na ja…”

“…Péntek késő este kocsiba vágtam magam, és végre kiragadtam magam Viorel fogságából. Ez is valami. A kis piros Suzukym törtetett előre, előzve a többieket vagy szinte felöklelve azokat. Energiáimat a sebességbe adtam bele. Remélem, figyelő rendőrszemek nem fotózták le ámokfutásomat.

A kanyarok olyanok, mint egy szerető ölelése. Belefekszünk, belesimulunk, és miután a kanyartól kielégülünk, ujjongva, sikítva, a gyönyörtől megittasulva kihúzunk belőle.

A többiek sehol sincsenek. Minden élesen világított az égen, a félhold felé igyekvő hold is mindent megtett azért, hogy a magamtól való menekülésemet elősegítse.

Közel éjfél körül értem le Ráckevére. Nem tudtam lefeküdni, ahogy szoktam. Laci pedig körülöttem sürgölődött. Egy zseniális zenekar valami orbitális blúz dalokat ontott magából valamelyik tévé csatornán.

Elöntött a böhöm érzület. Vette az adást férjem, és el kezdett simogatni. Én hagytam. Nem úgy, mint máskor, visszautasítottam volna, hogy “fáradt vagyok”. Hihetetlen jót szerekeztünk. S mire jók a csukott szempillák?…”

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el!

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt pedig itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatod el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!