Viorel (11.) A veszély ott settenkedik körülöttünk!

A legnagyobb baj mégis csak az, hogy próbál engem is lehúzni az ő szintjére. Mert mégis csak hogy néz ki az, hogy egy férfi lentebb legyen egy nőnél? Igen fárasztó alak. Az ő szokásai és az enyémek hihetetlenül különbözőek, és mindig ebből származnak a konfliktusok közöttünk.

Nem gondoltam volna, hogy saját lakásomban kell alkalmazkodni egy totál idegen manus szeszélyeihez. Ő is kontroll akar tartani. Megőrülök, hogy a férfiak mekkora egoisták. Mindenki használni akar. Az egyik a gondoskodásomat akarja birtokolni, a másik a szeretetemet és szerelmemet, a harmadik a szexepilemért van oda…

Mindegy, hogy mi van, most már mennie kell, mert hihetetlenül lankaszt már a látása is. Erre az elhatározásra kb. fél évvel később jutottam, miután el kezdett „belakni engem”, és amikor már fél éve rágta a lelkemet a masszív vámpír stílusával.

Meg próbál nagyon finoman közeledni, de nem mer agresszív lenni, mert tudja, hogy akkor mehet az utcára. Nem irigyelem, mert egy nagyon peches ember. A családja is ott vágta át, ahol csak tudta.

Egyik alkalommal elromlott a laptop-om, és megkértem, hogy próbálja megjavítani. Én az asztalnál belül ültem, ő pedig az ágyon ült, az asztal széléhez fordulva. Vagyis lezárta a szabad közlekedési folyosót. Fel akartam állni, hogy a helyemre üljön. Egy hirtelen erélyes, kőkemény mozdulattal azonban jelezte, hogy egy tapodtat sem mehetek arrébb.

behajtani tilos 250 átmérete.

 

Annyira erőszakosan, erélyesen rántott vissza a helyemre, hogy meg sem mertem nyikkanni, mert éreztem, hogy az emberben nagy indulatok dúlnak. Igen, női voltom, amit próbáltam palástolni, csak irritálta.

Pedig hihetetlenül topisan öltözködtem otthon, és lompos pólókban hoztam a formámat, semmi kivillanó boka vagy comb látványa. Kánikulában is állig begombolkoztam a közelében, pedig egyébként meztelenkedem. A veszély viszont ott settenkedett körülöttünk.

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el!

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt pedig itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatod el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük