(Mint már mondtam nektek, Viorel – mint epizód szereplő – a készülő regényemmel összefügg. De egyáltalán nem ő viszi el a pálmát! Ez a regényrészlet viszont illik a mostani hangulatvilágomhoz, tehát önkényesen közlöm. Csak és kizárólag a jelenlegi halmazállapotommal függ össze.)
„…Ülök a szobámban – kint száz ágra süt a nap. Ilyenkor szoktam rohangászni és mindenkit megbolondítani heves természetemmel. Ülök, mint a nyílvános vécé előtt egy kis, kopott hokedlin egy agyonhasznált nőszemély. Azt figyelem, nehogy több vécépapírt kaparintsanak meg a renitenskedő kuncsaftok.
„Mikor fogok visszatérni Hádész birodalmából az élők sorába? Mikor folytathatom eddigi – szintén zűrös, de nem ennyire – életemet?” Mert amíg ez nem rendeződik, képtelen vagyok bármire is, csak ez a sztori rágja lelkemet. Szegény anyósom pedig valóban az utolsó óráit éli.
Amikor legutoljára bementem hozzá a kórházba, csövek lógtak ki belőle, kis töpörödött teste még aszaltabbá vált, a denevérek kövér ragadozóknak néznek ki mellette. Annyira megviselt a látványa, aprócska, hideg keze fejét simogattam – ahová az infúziót kötötték be -, hogy el kezdett csendben folyni a könnyem.
Szerencsémre jött a nővérke, és kérte, hagyjam el a szobát. Örömmel tettem, mert hogy néz ki, bemegyünk egy nagybeteghez, és sírdogálunk, amikor bíztatni kellene? Hazáig sírtam, megállás nélkül folytak a – sómentes – könnyeim. A vonaton ült velem szemben egy fiatal srác, és láttam, hogy észleli fájdalmamat. Időről időre még bele is zokogtam a zsebkendőmbe. Akár egy valódi, vérbeli sirató asszony. Aznap este teljesen ki voltam ütve.
Elhatároztam, hogy többet nem megyek be, mert erre nincs szükségem. Én akkor álltam helyt a családban évtizedeken keresztül, hétről hétre, amikor senki más nem ért rá Ilu mamával foglalkozni. Most ők tegyék a dolgukat! Pótolják be a bepótolhatatlant!…”
Kisdobos becsületszavamra a következő alkalommal nem térek el a tárgytól!
Az 1. részt itt olvashatjátok el!
A 2. részt itt olvashatjátok el!
A 3. részt itt olvashatjátok el!
A 4. részt itt olvashatjátok el!
