Nem rejthetem véka alá, hogy most írom – már nem tudom, hányadszor – ezt a részt újból, mert tegnap a rendszer feneketlen bendője elnyelte. És örök homályba veszett. S egyre ízetlenebb, egyre ökölrázósabb ez a dolog, de ha már egyszer elkezdtem…

S tudom, hogy ott kellene folytatnom, ahol az előző rész befejeződött, de azért sem.

Inkább gyorsan lezongorázom Viorel paramétereit, mert már magam is kezdem unni, hogy nem tudok ezen túljutni, de ne türelmetlenkedjetek! Négyen voltak tesók, és ő volt a középső fiú. A húguk volt a legkisebb, de az összes csibészséget elleste bátyjuktól, hihetetlen harcias volt. A tesók kihasználták Viorel segítő készségét, tenni akarását, lassú felvételben éltek, ha munkáról volt szó, mint a lajhár az állatkertben. Ott tettek alá, ahol tudtak.

Viorelnek van esze, csak hagyta, hogy az építkezési törmelékek rázuhanjanak és betemessék. Van szíve, ami darabokra hullott a sok sorscsapás miatt. Van lelke is, de szigorúan hatalmas láncokkal a falból kiálló kampóhoz köti. Lehetne üstökös is az emberiség egén, ám saját tiltó listája nem engedi és most már nem is fogja soha, hogy újfent sikeres legyen.

Szegény anyjukat sajnálom a legjobban, aki áldott jó lélek volt, és szenvedett a gyerekeik álnoksága, sunyisága, lustasága miatt. Fő hősünk volt az, akire mindig számíthatott. Ő volt az, aki egészen fiatalon elment dolgozni, hihetetlen kemény hidegben fát gyűjtött, újságot hordott, és oda adta a pénzt édesanyjának.

A mama szakácsnő volt, ez volt a szakmája, és talán azért, mert mindig kaja közelében volt, bizony komoly súllyal rendelkezett. Erélyesen terelgette gyerekeit. És volt elég dolga velük. Volt úgy, hogy a rendőrségtől csöngettek be, mert Viorelt keresték. Erre a kis, sovány Viorel fogta magát, és a harmadik emeletről lemászott az erkélyeken keresztül az utcára, és eltűnt napokra.

Apjuk tehetséges, nemzetközileg is elismert népi táncos volt és koreográfus. Gyakran járt külföldre a csoportjával. Viszont neki a pia volt a keresztje. Ha ivott, ami gyakran megesett, a család reszketett, mint a nyárfalevél. Ő az a fajta részeges disznó volt, aki az ital hatására nem aludt el, nem kushadt egy sarokban csendben, hanem kitört belőle az állat.

Viorel szerette édesanyját, úgyhogy amikor már nagyobbacska volt, és valamelyik alkalommal el kezdte megint csépelni részegen az apja a szeretett lényt, oda ugrott, hogy megvédje csenevész testével. Ám apja, hogy móresre tanítsa fiát, szó szerint megfogta, és egyik lábánál fogva kilógatta az ablakból. Ekkor tanulta meg a mélység magasságát, a szélesség hosszát és az élet értelmét.

Most csak úgy magamnak mondom meg nektek, hogy ha nem élménydús az életetek, na, nem pont ilyen élményekről beszélek, akkor nem tanuljátok meg, hogy miért érdemes élni. Csak azért, mert ehetünk, ihatunk meg a nyoszolyó lányokat fogdoshatjuk? Ti adjátok meg a választ.

Miközben írom ezt a visszaemlékezést, már napok óta nem voltam kint, illetve ha el is hagytam a lakást, elfelejtettem vételezni kaját. Másfél napot fájt a fejem, akkor azért nem mentem le a boltba, most meg, hogy elmúlt, már nem megyek. Így éhesen verem a klaviatúrát. Végül is mit akarok? Van kenyér, vaj, méz, lekvár. A baj nem itt kezdődik. Csak az a bibi, hogy már napok óta ezen élek, és mérhetetlenül unom. És ha unom, akkor inkább belepusztulok, de nem kell.

És mivel látom, hogy helyszűkében vagyunk, az előző részt a következőben folytatom. Nem érdekel, hogy mit gondoltok. Ez van!

1, (A gombóc, amely majdnem elakadt)

2. (Kutyaszorítóban)

3. (Hová száguldasz, üstökös?)