Simonék félrebeszélnek (76.) Röppálya-módosítás


 

Hála Istennek, a több napja tartó náthának, tüsszögésnek, szörcsögésnek vége. Ennek örömére már tegnap este egy jó kemény edzésen vettem részt Magdikával itt, Ráckevén, Claudiánál. Ma reggel meg ünnepélyesen elkezdtem a reggeli, szokásos futásomat. (Szegény Dömét, Balázs kutyáját azonban nem vittem magammal, mert akkor lőnének a sportszerű futásomnak.)

Aztán gyorsan törtem diót az apró testű madárkáimnak, és amikor oda vittem az etetőbe, hogy beletegyem a csemegét, elcsodálkoztam, mert a tegnapiból is maradt, ami nem jellemző rájuk. Vajon mi történhetett? Mindegy, ezzel jelezték, hogy már nem kell a segítő közreműködésünk. Megkezdődött számukra is a tavasz. Így van jól.

Egy hirtelen gondolattól vezérelve a báránybunda lepedőmet levittem napoztatni az udvarra. És csak ágyneműt akartam cserélni, de a videóból is láthatjátok, akkora felfordulást produkáltam pár percen belül…

(Amire a ruhafogasokat felaggatom, az egy spéci ablaktisztítónak a tartó rudja egyébként.)

A videóból – remélem – lejött nektek: nem szabad túl-stresszelni a dolgokat, mert az immunrendszerünk meggyengítéséhez vezet, még ha időlegesen is.

Amikor úgy tűnik, minden összeomlik körülötted, ekkor kell elszakadni a valóságtól, és egészen más röppályára helyezkedni. Tehát mindent itt hagyok a macskáimra, én pedig elmegyek Terikéhez kávézni.

A munka megvár!

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

One thought on “Simonék félrebeszélnek (76.) Röppálya-módosítás

  1. Tetszett a szitú ! Nagy szerencse,hogy van egy Terike nevű mentő angyal a közelben,no és,amíg kávézol Laci főzi az ebédeteket!Ez igen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük