Blog, Dubai, sorozatok

Dubaj (8.) “A pénznek szaga van”

 

Most jön el az az időszak, amikor már irtóra keverednek bennem az élmények. Lassan teljesen normálisnak “tűnik”, hogy éppen Dubajban vagyok.

“Na, persze!” -, ti meg ezt gondoljátok. Igaz, most még csak szerda van (2019.02.19.). És mint tudjátok, kedd hajnalban érkeztünk meg a Dubaji Nemzetközi Repülőtér 1. termináljába. Ez azért fontos, mert itt az “egyéb” kategóriájú repülőgép társaságok repülői érkeztetik az utasaikat.

Ezt az információt azért húzom alá duplán, mert már előre dörzsölgettem kezeimet, hogy végre le tudom videózni a Dubaji Repülőteret. De nem, mert a kérdéses terminál egy 2×6 sávos útnak a másik felén helyezkedik el. Ahhoz meg senkinek sem lett volna semmi kedve, hogy oda átegye magát, legfeljebb nekem…

Ugyanis onnan tudom, hogy milyen fantasztikus az a fő terminál, mert ott szálltunk át évekkel ezelőtt a Fülöp Szigetekre repülve, és akkor csodálhattam meg azt az építészeti műalkotást. (Bár még csak a nyaralásunk elején vagyunk, minden megtörténhet -, írtam én optimistán, ami persze nem valósult meg.)

Első napunkat – amikor már frissnek is érezhettük magunkat – fél tízkor kezdtük. Ki kellett pihennünk az út fáradalmait. Mire összeszedtünk magunkat, már dél is elmúlt. Igaz, nem kergetett bennünket a tatár. Jót sétáltunk a napsütésben, megbámultuk a szép autókat és kirakatokat.

“A pénznek szaga van!” -, jelentette ki fiam. (Persze már nem tudom konkrétan, mire értette, ami nem is érdekes, hiszen a pénznek tényleg szaga van.) 

 

Ez a rövid videó pedig az apartmanokhoz tartozó úszómedencét “dokumentálja”:

 

És annak ellenére, hogy erős szél fújt a tenger felől, egészen nyárias volt a hőmérséklet. Szép lassan lesétáltunk a tengerpartra, és belefeledkeztünk a homokba, mások stírölésébe. Csodálatos volt. Jó érzéssel töltött el, hogy még vissza fogunk térni ide többször is.

Krisztina, a babával hamarabb fordult vissza egy igen kényelmes apartmanba, amelyet egy lakópark egyik, 50 emeletes házának 2. emeletén béreltük ki. (Remélem, tudtok követni!) Dani pedig elterült a napozó szőnyegen, és ő már nem moccant. Látszólag. Viszont én egyre inkább éhesnek éreztem magamat. Így – úgy gondoltam -, ideje elindulnom nekem is a szállásunk irányába.

Ám amikor nagy nehezen beevickéltem a portás előtt a lifthez, és megnyomtam a 2. emelet gombját, majd becsöngettem a 209. számú kéglibe, válasz nem érkezett. Majd újból és újból megnyomtam a csengőt, ám senki sem nyitott ajtót.

“Ez gáz”, mert nekem nagyon KELLETT vécéznem. Így nem volt más választásom, lementem a portáshoz, aki a személyzeti vécét ajánlotta fel nekem. Végül Kriszta is előkerült Danival, ahogy a nagy bevásárlásból haza értek. Ez a sztori is azt igazolja, hogy alkalmazkodni tudni kell a másfajta körülményekhez, mert ha nem, az kész besz..ás!

 

Dubajról megírt blogok:

1. (De kérem, én nem tudok ukrán nyelven!)

2. (Oxigénhez jutni “Félrelépésre” nincs lehetőség!)

3. (“Félrelépésre” nincs lehetőség!)

4. (Dubaj a daruk országa (is)

5. (Bollywood parks – látványban gazdag)

6.  (“Anya, ott van az octopus”)

7. (Global Village, ez egy csúcs élmény!)

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

INSTAGRAM: simonmara54

 

 

 

Write a Reply or Comment

Your email address will not be published.