Dubai (6.) „Anya, ott van az octopus”

(Octopus jelentése: polip. A címben szereplő, ragyogó arccal előadott felkiáltó mondat Kriszta száját hagyta el. Hogy mikor? Talán kiderül valamelyik videóból.)

Amikor az embernek gyermeke születik, akkor mindenféle ellenvetés nélkül visszamehet a boldog gyermekkorba, amikor minden apróságnak, egy agyon-nyúzott szőr nyuszinak is tiszta szívből tudott örülni.

És többek között ezért üzenem fiatal nő társaimnak, hogy változtassák meg gondolkodásukat a gyermekvállalással kapcsolatban. Ne engedjék, hogy eljegesedjen a szívük az által, amiért önös érdektől vezérelve nem vállalnak gyermeket.

Hogy miért mondom ezt, amikor pont Dubaj érdekességeit ecsetelem? Mert Krisztinán, a kis filippino menyemen is ezt látom beigazolódni, hogy gyermekáldással teljesednek ki a nők, és kerül minden a helyére. Ifjú anyaként jövünk rá a nagy igazságra: szüleink, legfőképpen édesanyánk mennyit bajlódott velünk annak idején, hogy ember legyen belőlünk.

Na! Most már dubajozhatunk, hiszen ezért repültetek rá erre a blogra. Nem igaz? Ha már itt vagyunk a Global Village-ben, akkor egy kicsit maradjunk: 

Ám még sem járjuk körbe a témát, mert akkor csak elkapkodnám az egészet. Tehát a következő blogomban már teljesen ki fogom bontani természetesen. Igaz, már egy-két ígéretet tettem nektek Dubajjal kapcsolatban, de előbb-utóbb mindenre sor kerül.

Hogy stílszerű legyek, az alábbi fotóval búcsúzom tőletek, ahol a két nagymama látszik két szélről, középen Kriszta a kisfiával: 

 

Itt pedig annak a blognak a címe, ami arról szól, hogy Dani, Kriszta és a 3,5 éves Eki meglátogattak bennünket közel két hétre. Nem unatkoztunk egy percig sem. A blog címe: Simonék félrebeszélnek (111.) Eki – NEM SZABAD!

 

Minden utazás egy tűzpróba. Ezzel jellemezhető legjobban Dubaiban tett látogatásunk. Dubait ismerők és kevésbé jártasak, előre! Tevére fel!

https://simonmara.com/category/dubai/

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

One thought on “Dubai (6.) „Anya, ott van az octopus”

  1. Hi there, I found your blog via Google while looking for a related topic, your web site came up, it looks good. I’ve bookmarked it in my google bookmarks.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük