Blog, Las Vegas, sorozatok, Utazás

Viva, Las Vegas (9.) “Nem bírom ezt a feszültséget!”

Háborús viszonyok alakultak ki a sufnilakók kéglijében. Főleg az emeleten, ahol már emeletes ruhapúpok jelezték, valami készül. Azt gondoltam, mit nekem zord Kárpátok, én már profi vagyok a  csomagolásban. Hipp-hopp, és már be is csomagoltam a nagy útra, amely vár rám ismét, Las Vegast célba véve.

“Hol van Krisztának vett szandál?” – ötlött fel bennem a jogos gondolat, hiszen tudom, mennyire örülne neki. Végül is nekem is ragyogna a boldogságtól a szemem, ha megtalálnám, de természetesen sem égen, sem földön nem lelem. 

“Hogy tehetted el? Nem bírom ezt a feszültséget -, imígyen párom -, muszáj egy kis bort meginnom.

(Ezt a szandált viseltem, amikor legutoljára Londonban jártam. Ezért vettem Krisztának a saját méretében egyet. Később persze megtaláltam, de akkor meg már egyszerűen nem fért bele a táskámba. Szó szerint minden centire szükségem volt. “Majd a következő útra elviszem neki.”)

Persze ezzel nem kerültem beljebb, viszont a helyzet csak fokozódott. Nem találtam pld. egy olyan nadrágot, amit direkte egy kicsit átalakíttattam, és pontosan erre az útra szántam. Persze ne úgy képzeljétek el, hogy ezen az egy szem nadrágon kivül nincs más. Itt nem ez a lényeg. A lényeg: NEKEM EZ A NADRÁG KELL. És mivel nem találom, szomorúság kúszott szívcsakrámba.

“Az a bajom, hogy éhes vagyok” -, nyilatkoztam, ám benéztem hűtőbe, de nem sok mindent láttam. – “Mindjárt eszem” -, és ezzel már mentem is fel az emeletre, hogy erőt gyűjtsek. Úgy éreztem magam, mint egy megvert sereg. Semmit nem találok. Legalább is, ami fontos lenne számomra.

Pedig annyira egyértelmű volt. Ám most…

(Most már pár napja Las Vegasban vagyok, és tapasztalom, hogy mennyire lezserül készítettem össze a ruhatáramat. Ennek a levét iszom közel két hétig. Gyakran csövesnek érzem magam, annyira nem stimmel semmi sem rajtam. Úgy kell nekem!)

Képtelen voltam becsekkolni, mert a hivatalos adatok bevitelét elintéztem, ám, hogy nem kérek plusz szolgáltatást a Raynair-tól, ezt egyszerűen képtelen voltam megoldani. Reggel aztán átcammogtam a két házzal arrébb lakó Balázshoz, aki mindig otthon van, ugyanis onnan végzi online-on a munkáját.

És, íme győzött a férfi logika. Miért? Mert férfiak hozták létre a becsekollási szisztémát is. Mindegy! Reggel 9-re sikerült elintézni.

Addigra viszont már annyira felhúztam magam, hogy a csomagolásra is alig tudtam figyelni.

Csak azt hajtogattam, hogy egy kis bőröndbe nem lehet bepakolni 19 napra. És máskor ezen nem fogok spórolni. Most azon a 2300 plusz költségen múlik az életem, hogy tudjak még egy táskát felvinni magammal, ami megoldaná a témát? Ezért nem tudtam pld. plusz cipőt magammal vinni. Jó, van egy könnyű kis tánccipő, de abban nem lehet gyűrődni, gyalogolni.

“Örülj neki, hogy Las Vegasba mész! Más a fenekét a földhöz verné örömében!” -, mondta Laci.

“Ez igaz!” -, láttam be női mivoltomból származó hibámat, de ettől még az apátiám mértéke nem csökkent…

 

 

Tavalyi Las Vegas-i élményeimből egy csokorra való nektek:

1. rész: A Holdra szállás sokkal könnyebb! 

2. rész: A kiválasztottak avagy   berepültünk a világosságba! 

3. rész “Sin City”, a Bűnös Város 

4. rész Kitörő vulkán a város közepén 

5. rész Paris Hotelen belül 

6. rész Két lányt egy csapásra! 

7. rész Búcsúzom

8. rész Utórezgés

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, tedd! S utána tedd a kezedet a szívedre…

 

 

 

 

Write a Reply or Comment

Your email address will not be published.