A Balaton mindig vonzott, mivel hatalmas térrel „rendelkezik”, tehát lelkünk szelencéjét kinyithatjuk, hogy egy kicsit megszellőztessük. Ilyenkor nem csak a megszokásainkat dobjuk sutba, de az új körülményeknek megfelelően elő kell venni és le kell porolni az alkalmazkodási képességünket.

Mi is a Balatonra megyünk!

DSC_4934

Ha társasággal megy az ember, még akkor is ha már ismert „figurákkal”, a többséghez kell igazodnunk. Cserében kivehetjük részünket a közös mókázásból, amikor semmi feladatunk nincs, mint szórakozni egymás hülyeségén.

Erre jó a több mint egy órás pancsizás a Balaton vizében. Mivel a déli parton voltam többed magammal másfél napra, sokáig lehetett befelé húznunk, mint a vadlibáknak, csak éppen nem gágogtunk. Viszont nyerítettünk, mint a lovak. (Sajnos a két program ütötte egymást. Egy időben volt Opátija és a Balaton. Pech!!!)

A „nyaraló” egyszerű, szocreál stílusban, minden tiszta és praktikus, bár kissé már avittas, ám a célnak tökéletesen megfelel.

Pár fotó:

DSC_4939

Meg kell jegyeznem, a dinnye is szuper volt. Igen, a görögdinnye idén csúcsokat futott.

DSC_4941

 

És mindenütt víz, víz és víz.

Lacit nehezen lehetett meggyőzni arról, hogy ez mekkora buli:

  • Minek mész? Annyit gyűrődsz? Inkább elviszlek a becsei strandra. (Ezt a „becsei strandos” kiszólást szálló igévé fogom fejleszteni, mert annyira jó, hogy az opátijai kiruccanásomban is felhasználtam. he-he-he!)

Igen, már megint valami játékmackónak nézett, akit hona alá kaphat és arrébb vihet pár méterrel.

Amikor haza érkeztem, megkérdezte:

  • Kíváncsi vagyok, erre a nyárra mit találsz ki?

Na, igen, holnap megyek busszal egy napra Opatijába, a Horváth tengerpartra. Férjem nehezen fogja fel, hogy nekem a nagy vízek mennyire sokat jelentenek, akár ha egy órát is vagyok aktívan a közelükben, nekem az is sokat számít.

Sziasztok! További kalandokra fel! 

kéz a víz felett

 

Ez (is) USA – Atlantic City

(1.) Repülni jó – de ezt már kivülről fújjátok! 

(2.) És te holnap utazol? 

(3.) A hamisítatlan ameriakaiak

Meleg szívvel ajánlom úti élményeim morzsáit azoknak, akik még nem olvastak LondonLas Vegas és a Fülöp Szigetek világából szerzett (legalább is számomra) felejthetetlen tapasztalataimról:

Fülöp Szigeteki esküvő 

Londoni tévelygések (73.) London Pass (12.) Windsori kastély 

Viva, Las Vegas (8.) Utórezgés 

A világ legnagyobb tengerjáró hajójával (8.) Stan & Pan – hajó formájában

 Simonék félrebeszélnek (68.) Opatija és a kihasználatlan tér

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük