Álom Manók és társai (95.) Jajj, az a bűnös éjszakai evés!

Oltári, mekkora zene ez. Mekkora nagy koncert lehetett! Jó szórakozást a zenéhez és a blogomhoz is!

Tetszik nekem ez a gif úgy, ahogy van. A maga egyszerűségében szuper:

 

 

Vannak olyan emberek, akik bekötött szemmel egyáltalán nem tudnak tájékozódni. És a himbálózó cseresznyét – mely persze teljesen kukacmentes – is nehezen tudják a szájukhoz emelni. Erről mi jut eszembe: késő este, amikor már lefekvéshez készülök, teljesen kinyitom az ablakot a szobámban – sajnos a szúnyoghálós része nem a legjobb -, és rögtön teljes sötétségbe burkolódzom. Óvatosan lemegyek a sötétben a földszintre. Csendben, a szúnyogok ne hallják meg, hogy én még éber vagyok. Oda lopódzom a hűtőhöz, hogy Popi, az egyik beles kutyám, ne vegye észre. Ám ő mindig résen van! Tehát az éjfél körüli falatozásnak igen aktív részévé válik. Őt nem lehet – engem sem – leszoktatni az egészségtelen éjszakai evésről.

 

 

Örökös küzdelem jellemzi életünket. Azt is mondhatjuk, hogy ez maga, az élet!

 

 

Egy kis egészséges kacérkodásért nem kellett a szomszédba menni régebben sem.

 

 

És ha minden kötél szakad, mire a taxi a ház elé begördül, már minden csomagot összeállítottam.

 

 

Színek a fekete alapon:

 

 

Szerintem most nem csak itthon van meleg, hanem mindenütt a nagy világban:

 

 

Sokan kiáltanak vízért:

 

 

Jó lenne egy ilyen vidám repülő társ néha:

 

 

Ha ilyen, szemre való nőci menne az utcán, csak észre vennék a férfiak. Nem?

 

 

Igazán szomorú vagyok, hogy végéhez értem ennek a blogomnak is, de ígérem, még talizunk:

 

 

Jó éjt, jó éjt és még 1x jó éjt!

 

 

Férfi olvasóinktól pedig külön jó-éjt puszi:

 

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

 

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 

92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 

93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 

94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei)

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

Cikkajánló

5 thoughts on “Álom Manók és társai (95.) Jajj, az a bűnös éjszakai evés!

  1. What’s up i am kavin, its my first time to commenting anyplace,
    when i read this post i thought i could also make comment due to this good post.

  2. What’s up i am kavin, its my first time to commenting anyplace,
    when i read this post i thought i could also make comment due to this good post.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük