Álom Manók és társaik (82.) Kettősség az aranyhal szemszögéből

Meg kell mondanom, elég nyögve-nyelve fogtam ehhez a bloghoz. Tudtam, hogy nem rossz alapanyagból indulok ki, ám éreztem, hogy ez édes-kevés. Igazság szerint a téli lustaság ömlött végig rajtam. Nem akartam semmivel sem foglalkozni, amire oda kell figyelni. Figyeljen a Hóhér! Jajj, nem kell mindent a szívetekre venni!

Ez a gif csak majdnem kettősség, mert nem más, mint 2 db macska. És akkor már nem ugyanarról beszélünk.

 

Az alábbi dal kellően megadja az alaphangot. Vitorlázzatok ki az énekesnő mellére tetovált vitorlás hajóval a nyílt tengerre, ahol gyönyörködhettek a végtelen látóhatárra vetített naplementében:

 

Azt hittem, hogy mire gatyába rázom ezt az egyik kedvenc blogomat, kiderül számomra, hogy bagoly vagy macska a kis figura. Ám csak annyit tudok továbbra is, ha fel tud kapaszkodni ez a kis állatka, akkor inkább macska, egyébként inkább bagoly. Ebben maradunk.

És – látjátok – megint itt a kettősség, mely mindannyiunkat jellemez.

A gombát különösen imádom! Csak azért tálalom nektek, hátha megéheznétek, miközben a kettősségre próbálok képi példákat találni…

 

 

Oh, oh! Őt nem a kettősség tartja sakkban, hanem a saját hülyesége!

 

 

És a szív: igazán kettős szervünk, hiszen éjjel-nappal üzemel – jó esetben -, ám megszakad, ha szerelmünk rútul elhagy, amire mindig esélyesek vagyunk.

 

 

„Én a szőkét szeretem!” -, mondja a férfi. Ám meglát egy csinos feketét az utca másik oldalán, és mit mond még ugyanazon a napon? „Én a feketét szeretem!”

 

 

És állandóan halljuk a belső hanglemezt, mely akár lehetne olyan is, mint egy beépített ellenség! Iparkodjunk kiiktatni!

 

Kettőség: nem tévesztendő össze a lebegő rémalakkal.

 

 

Kettőség: macival ábrázolni merész vállalkozás, ám nekem tetszik.

 

 

Duality: Egy nő, aki – ha leszáll az éj -, átváltozik hódító amazonná. Akár… De ha eltéved a folyosón, és véletlenül kezébe kerül Petőfi Sándor verses kötete, még lehet mosónő is – hi-hi-hi.

 

 

Angyalok vannak – már megegyeztünk ebben. Legalább is a blogomban mindig feltűnnek. Mit keresnek vajon nálam? Persze ők is a kettősség után vadásznak.

 

 

Ez a dögös bige azért törleszkedik a falhoz, mert viszket a bőre. (Használjon natúr mosószappant!) Sehogyan sem tudja elképzelni, hogy neki van egy másik énje is. Na, persze, hiszen az óvodában hagyta – a hajas babája mellett.

 

 

Én is gratulálok mindenkinek, aki saját maga által kialakított énjében virít mindig. Nem kér kölcsön senkitől sem személyiséget. Nem akar utánozni senkit sem. Na, persze, ettől még a kettősség annyira tombolhat legbelül!

 

 

„Kettősség? Ki hallott már ilyet?”

 

 

 

 

 

Viszont van aki egész életében ködösít, így aztán soha sem fogja megtalálni magát, és nem fog semmit sem tudni a kettős énről.

 

 

A kutya többet tud nálunk, hiába akarják ámítani múlt századbeli zenével. Ráadásul a havon!

 

 

Tényleg nem mindig a szavak az erősebbek, néha a szó nélküli hátra-arc többet ér minden szónál. Ehhez viszont nagy önfegyelemre van szükségünk! Csak képzeljünk el egy olyan szitut, amikor elkövetkezik a történet vége: a nagy szerelmünk valami álságos dumával kereket old.

 

 

Szeretem ezeket a nőies szoknyákat, bár semmi köze a kettősséghez. Hacsak… Hacsak haza nem megy. Már pedig haza megy… Tudjátok, a gyerekeket a szomszédban hagyta megőrzésre.

 

 

A kettősségek kellős közepébe egyszerűen beúszott ez az aranyhal. Azért etetik, mert a Három Kívánságra trenírozzák. És aki a legszorgalmasabb blog olvasómnak bizonyul, annak átadjuk ezt a páratlan kincset ajándékul. Ahogy változik a világ körülöttünk, még azt is megélhetjük, hogy az aranyhal nem három, de négy kívánságunkat is teljesítheti.

 

 

Ha valaki kései vacsoráját most költi el, annak jó étvágyat kívánok!

 

 

Égi tűzi játék ennek a páratlan szépségű hölgynek. Azon meditálhat magában, hogy a vasárnapi ebéd mi legyen.

 

„Kettősség ide, kettősség oda, ezt az új fodrásznőt megtartom. Nagyon ügyesen megvariálta a hajam!”

 

 

És te még foggal, körömmel ragaszkodtál a kettősséghez? Ne mondd!

 

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

 

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?)

 

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük