Viva, Las Vegas (5.) Paris Hotelen belül

Elbűvölt a hely varázsa. Bármerre léptem, mindenütt valami érdekességbe botlottam, és mint a vursliban a kis gyerkőc, csak tátottam a számat. Sajnos az itt készült videókat egyelőre fiam filmfelvevőjéből nem tudom kicsalni. Képtelenek Daniék elküldeni nekem Londonból.

Itt is el lehet tévedni simán. Olyan, mint egy kis városrész. Nem fogjátok elhinni, arra törekedtek, hogy a párizsi Eiffel tornyot utánzó műalkotáshoz kapcsolódó 5 csillagos hotel belső tere Párizs hangulatos utcáit adja vissza.

Az utcai frontról ezt láttuk, ha felnéztünk. Messziről lehet látni az erősen kivilágított toronyt minden irányból. Még a felszálló repülőgépről is rögtön kiszúrtam:

 

Paris hotel bejárata. Na, és ami bent van!!! Az egyszerűen mesés!

 

Paris hotel „ócska” kis „kacsaúsztatója”. Elképzelhetitek, mennyit kellett a látványtól szenvednünk:

 

Ez pedig az Eiffel torony lábának épületen belüli végződése:

 

Igaz, még nem jártam Párizsban, de az épületen belül kialakított, több emeletes házak valóban elbűvöltek. Egyszerűen varázsosak voltak, mint pld. ez is:

 

 

A tervezők és a kivitelezők semmit nem sajnáltak, hogy az ember császárnak érezze magát, ha már egyszer ide vetődött a világ másik feléről:

Paris belül 2

Van nektek alibitek hétvégére? Ha nincs, szerezzetek be egyet!

 

Ezek igazán vidám fickók voltak: énekeltek és táncoltak. Mekkora show-t adtak elő! Nem tudtam – miért is tettem volna – magamat visszafogni, és akkorát, de akkorát táncoltam! Az erről szóló videó is még várat magára… Másnap mikor Danival sétáltunk valahol a városban, oda jött egy nő hozzánk, és azt mondta, hogy látott tegnap táncolni. Jót vigyorogtam. Tehát emlékezetes lehetettem számára.

 

Gyerekek, egyelőre kifulladtam, mert a lényeget persze a Paris Hotelből még mindig nem adtam elő. Itt melengetem a szívemhez közel. Azt hiszem a szilveszteri számban előrukkolok vele. Addig is kitartás!

1. rész: A Holdra szállás sokkal könnyebb! 

2. rész: A kiválasztottak avagy   berepültünk a világosságba! 

3. rész „Sin City”, a Bűnös Város 

4. rész Kitörő vulkán a város közepén

 

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, tedd! S utána tedd a kezedet a szívedre…

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük