Hihetetlenül csípem, amikor megmagyarázzák mások, hogy mit gondolhatott a költő, amikor a verset írta!

Nagyon elérzékenyedtem most, miközben irogatok kora délutáni órákban, gondolkodom, beszélgetek barátaimmal az interneten. Egy finom ebéddel a gyomromban. S látom, mennyire merőben különbözőek vagyunk. Mennyire fel tudják egyesek kapni a vizet olyanokon, ami mellett el kéne menniük. Hiszen nem kapunk csak azért dührohamot, mert a szél zizegteti a faleveleket. Igaz?

 Dudajó

Kopj Leó street hetven-hetvenkedő.

Mi a kő?

A férfi pontban jő. Piros pontot kap,

Mert tudja, mi a illendő.

Ő lenne az újabb ideggyengeségem

Feltupírozását elősegítő?

 

Szélesen megszólal, játszat,

Hirtelen kinő a haja, nem varázslat.

(Bár még az elején tudjátok meg

A színtiszta igazat: én nem látok,

Ő nem hall.) Taglal. Úgy tűnik,

Habozás nélkül laza. Erőssége a

Torpedó figura. (Most esett ki éppen

A sárkánygyík tejfoga.) Fantazmagória.

Rögtön berezonáltat s felzaklat.

 

Fejemre hullhat bomba, a férfi

Telitalálat (minő látszat!) Előttem

Hullahegy tornyosulhat, éntőlem

Bárki bokrot ugorhat, csúcsot futhat,

Lemeríthet csevegés közben sotokán

Gyakorlat, passzol a színskálámhoz

Játéka, ám később, váratlanul azt mondja:

 

Maga túl szép lenne, ha annak

Született volna,

Lefegyverez határozottsága,

Ám egyben vajpuha. Hogy csinálja?

Ugye tudja, hogy két dudás nem

Fér egy csárdába? Istentelenül lefáraszt.

Ismeri egyáltalán azt a szót, hogy átlag?

Maga nem spiritiszta-statiszta alkat,

Túl humánus barátnak. Mi jogon engedi

Meg azt a luxust magának, hogy

Istennőként minden bűnt megbocsájthat?

Látom, az utolsó szalmaszál eltiprásának

Okát tudni akarja: lelki sztahanovista.

Én ki nem állhatom magát, s nem fordítva.

 

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 2. kötetéből származik ez a vers)

Linkségemet alátámasztva alább felsorolok néhány versem linkjét:

Morze jelek a tenyérben

Az őskezdetek vére

ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE

Nincs kecmec

 Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica Hungarica 

Nárcizmus

ÁRVÍZI HAJÓSOK 

ÉDESANYÁM 

Menni fog ez neked? 

Milyen jó… 

Emberedre találtál bennem 

Akár egy félisten 

CSŐBE HÚZOTT ÜVÖLTÉS

Oly ismerősen tekereg
Kis éji krosnyogás

Nem ilyen lovat akartam

Amíg dereng 

Az aratás gyönyöre

Dudajó

Estefelé 

SZILVAMÉLYSÉG 

Szőrbe szökken 

Nana – EMIL ZOLA 

Már régóta nem könyörgök 

Menj fel a dombra, Norbikám! 

Nyári eső után 

Busz az éjben 

Nálatok nem 

Első vesszőfutás 

Vasvilla-trilla

 én-csak-a-szám-és-a-szemem

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

megteheted:

 www.simonmara.com

Ha feljelentkeztek a Facebook oldalamra, ahol az alábbi fotómról nézek rátok barátságosan, akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.

lila kalapban

Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.

I love

FACEBOOK

!!!!!!!!!!!!!!!!

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük