Álom Manók és társai (44.) A világító torony

Ez már témán kívüli gif, hogy az ellenség elveszítse nyomomat. Viccen kívül, a világító tornyok mindig nagyon vonzották a fantáziámat. Talán azért, mert olyan egyedülállóak, annyira nagy öröm lehet a háborgó óceánon utazó tengerészeknek meglátni ezt az építményt.

Felmenni tornyába, és csendben besüppedni a világ mindenségbe – természetesen ez utóbbi már egy másik gondolat:

 

Nézzétek meg, ez a macska pár a fenti zene ütemére járja a macska táncot!

Ismerőseimnek se szeri, se száma, akik azt mondják nekem, rendben, találkozzunk, majd ha jó idő lesz, vagyis tavasszal. Ám eljön a tavasz, és mindig van valami kifogásuk: a mama nyűgös, meg kell látogatni, a gyerek eltörte a lábát, kórházba kell vinni, a macska hörghurutot kapott, a szomszéd rosszul célzott, és…

Andreával, bátyámmal pld. ezért nem találkoztunk már évek óta, és így tellik el az élet: várni valamire, ami tulajdonképpen nem a körülményektől függ, hanem tőlünk, ám mi a körülményekre fogjuk, mert istentelenül lusták vagyunk, mint a dög!

kártya mandzsetta alól jó

Kinek osszak lapokat? Erről a gifről drága anyósom, Ilu mama jutott eszembe, aki 90 éves korában halt meg. Még halála előtti hétvégén nálunk vendégeskedett Ráckevén, és mint mindig, nagyon élvezte társaságunkat és Ráckevét. Anno jókat kártyáztunk a teraszon, mikor átjött Gizike és rozoga férje, Jóska, aki szintén már nincs az élők sorában.

Azóta nem kártyázom.

Ez a kedvenc gifem megint velem szembe jött, úgyhogy ide menekítettem:

 

Ezt egy jól megfogalmazott gifnek tartom, tehát felsorakoztatom a kedvenceim közé:

Szerintem már ezt a gifet egyszer valahol elsóztam, viszont továbbra is muris, hogy valaki egy olyan kövön foglaljon helyet, nőiességét fittogtatva, amit a hullámok simán lemosnak, vele együtt.

Még egy kis vizes téma. Tudom, hogy egyeseknek problémásabb tisztálkodni, nem mondok neveket, ám nem ez a megoldás. Azt hiszem:

 

 

Az öreg beatles:

 

 

 

Bár fennköltnek indult a blogom, de az élet mindig közbeszól. S remélem, ilyen formán szól közbe nektek is, mint pld. egy kis boldog országjárással, barátkozással egybekötve.

Az ember azért szeret szerelmesnek lenni többek között, mert az egy olyan végelláthatatlannak tűnő – de persze, nem az – játék egymás között:

Aztán nehogy így járjatok a nagy lendületben:

Mirci is tudja, hogy most már nincs cicó, le kell feküdni:

Jó éjszakát, kedves Gyerekek, Álom Manó ezennel üzent nektek: álmodjatok szépeket

 

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik sorozat részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.)

Aztán gondoltam egyet:

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megtehetitek:  https://simonmara.com

Cikkajánló

4 thoughts on “Álom Manók és társai (44.) A világító torony

  1. Hello there, You’ve performed a great job. I will certainly digg it and individually suggest to my friends. I’m sure they will be benefited from this website.

  2. I appreciate, cause I found exactly what I was looking for. You have ended my 4 day long hunt! God Bless you man. Have a nice day. Bye

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük