Simonék félrebeszélnek (44.) Jég hátán

Vasárnap délután 14:50

• Ilyenkor már le kéne dőlni, erre akkora nagy a felfordulás! Ebéd sehol. Ha egyedül vagyok, akkor legalább tudom, mire számíthatok -, dohogott félhangosan párom, miután hazajöttünk a nagy „túráról”. (A Szulai tó 5 percnyire van tőlünk autóval!)

• Az alábbi fotók a Kis-Dunán készültek, ám ott – bár nincs agyon-karistolva össze-vissza a jég -, Feri bácsi szerint leengedték a vizet, és ezért sok helyen meg is repedt. A Vízművekben miképpen gondolkodnak a jó emberek? Tehát nem valami biztonságos a korcsolyázás a Kis-Duna jegén. (Később ez a megállapításom is dugába dőlt – hiszen mindig minden változik -, mert láttam korcsolyázó egyedekről videót a Kis-Dunán. Sőt! Állítólag autóval is rámentek a jegére!)
• Remélem tudjátok, hogy ha a fotókra ráklikkeltek, akkor nagy méretben is megnézhetittek azokat?

Valóban vasárnap délután van, 2017. 01. 08., az év második vasárnapja, amikor még irtó hideget érzékelünk kint (-7 Celsius fok), bár ez meg sem kottyan, hiszen volt -10-en felül – minusz irányba. Még sem a csontig hatoló fagy a legrosszabb, hanem a napokig tartó, talajmenti hihetetlen erős szél, ami levitte a fejünket, kifújta az arcunkból az életet, szinte megvakított.

Láttam a neten, hogy valaki azt mondta, most kezd élni, ahogy bejött a szokatlan nagy zimankó. Nem tudom, miért nem megy akkor az orosz Tajgára vagy az eszkimók közé. Ott aztán tényleg végre el kezdhetne élni!

Már napok óta a korcsolyázás bűvöletében éltem. Nem érdekelt, hogy már legalább 15 éve jég felé sem néztem, nem hogy siklottam volna annak a tetején. Az önbizalmam óriási. Viszont ma végre elállt a penge éles szél, és nyugodt, napos időre virradtunk.

Ebédre rakott krumplit szántunk. Lacival közösen nagy nehezen délre összeállítottuk.

• Majd, ha haza jövünk, gyorsan megsütjük.

Persze ez sem annyira magától értetődő, mert egy ócska kis, két lapos, gázpalackos tűzhelyünk van, ami végül is megfelel a kaja elkészítésére, csak az ebédre szánt ételt legalább két órán keresztül kell sütni.

Viszont például különböző sütemények „legyártására” már nagyon bizonytalan kimenetelű. (Itt jön be az a mondásom, hogy nem a tűzhely minősége – tehát nem az anyagi kondíció – határozza meg, boldog vagyok-e vagy nem.)

• Ha én elmondanám a Gyulának -, kezdi Laci végelláthatatlan sirámainak egyikét -, hogy délután 3-kor még nem ebedéltünk… (Gyula, aki még akár hadirokkantan is mindig a horgász tanyán foglalja el az ő helyét délután 5 órakor, a söntéssel szemben.)

Ekkor én, mint a fúria:

• A Gyula hihetetlenül távol van attól, hogy példaképem legyen. Ha nem az, akkor nincs miről beszélnünk.
• Gyulával jól lehet téged húzni -, mondja nevetve férjem.

Ám rendes is tud lenni Laci, a férjem, mert eljött velem a Szulai tóhoz, hogy segítsen a jégre bocsátásomban. Előtte három gatyát, négy pulóvert vettem fel. Nem szerettem volna megfázni.

Mikor kora délután leértünk a tóhoz, már vidám, színes társaság  szoródott szét a tó jegén, ahol nyáron hattyúk ringatóznak – jó esetben – a vízen.

Amikor langymeleg a lég és a víz pedig pancsolásra tökéletes:

Olyanoknak tűntek, mintha valami óriás elszórta volna az elemózsiás zacskójából a kaját. Ezek a kis, vidám, zöldségekre, gyümölcsökre, falatka szendvicsekre emlékeztető emberek és gyerekek alig mozogtak.

Többnyire vidáman beszélgettek az agyon karistolt jégen. Csak egy-két lebutított süvölvény fiúcska szántotta nagy boldogan kori cipőjével a jég felszínét.

Otthonról magunkkal hoztuk a kis, Hollandiából hozott pecaszéket, ami nagyon praktikus ilyen esetben is, amikor a kori cipővel kell megvívnom a csatát. Már azt hittem, hogy fel sem jön a lábamra… Na, és amikor felálltam a hihetetlenül magasnak tűnő hoki korcsolya cipőben, kiszakadt belőlem:

• Ez tényleg csúszik! – Ki hinné? Csak nekem volt annyira, de annyira furcsa, hogy a jég csúszik.

Megmondom nektek a frankót, egy darabig erőlködtem, de még sem mertem elengedni magam. Attól féltem, hogy összezúzom magam.

Valahogy ez történt volna velem:

Pont akkor, amikor pár nap múlva megyek Londonba, és pont előtte tanyáztam volna egy akkorát! …de akkorát!

Szégyen a futás, de annyira hasznos! Nem reszkírozhattam…

Viszont megpróbáltam, és úgy határoztam, hogy vennem kell egy női korcsolya cipőt. Ebben azért van igazság! Ugye?

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!